Az "Imádok férjhez menni" c. zenés vígjáték sikeres szombati premierje után beszélgettünk Juhász Mária rendezőnővel az előadásról, terveiről, az érsekújvári magyar kultúra helyzetéről.
- Tisztelt rendezőnő, mennyire elégedett az előadással, azon belül is a szereplők játékával?
- Goethét idézem: "A lehetetlent kell akarnunk, hogy elérjük a lehetségest!" - Két hónap alatt, alig mérhető alacsony számú próbaidővel, sok-sok hiányzással, színpadlehetőség nélkül...
Lehetetlennek tűnő, embertelen feladatot róttam magamra. Ehhez képest: színpadra léptünk! Igaz, kényszerhelyzetben (lejárt közben a bp-i támogatás határideje). Saját mércém szerint - sajnos - csak közepes szintű előadást látott a közönség. (Kiváló zenekar nélkül gyengébbre sikeredett volna!) Szégyenkeznünk azonban így sem kell; szerintem a szokásos újvári színvonal felett teljesítettünk.
Kedves, őszinte volt a szereplők színpadi jelenléte; kellemes összhang jellemezte a játékot. Lelkesedésük, játékkedvük, példásnak mondható, - hatásosan játszottak! Hálás volt érte a közönség. Szinte önmagukat múlták felül a váratlan helyzetek rögtönzött megoldásában is. Minden dicséretet megérdemelnek, - annak ellenére, hogy természetesen lesz még mit csiszolnunk, jobbítanunk.
Tulajdonképpen kényszermegoldás vegyítette a régi történetet, és az új helyzetet (díszletre, bútorzatra, jelmezre, illetve azok kölcsönzésére nincs pénzünk), ezért felesleges pl. az ajtók, ablakok számonkérése! Ki-ki a saját ruhatárából öltözött, - sajnos nem mindig a lemegfelelőbben... Fegyelmezettebben kellett volna a többször említett szabályokhoz igazodniuk: színek, minták, formák, anyagok összhangjával, jó ízléssel, történéseknek és a darabbeli télies időszaknak megfelelően. Változtatnunk kell rajta!
- Összehasonlítva az előző rendezésekkel, miben volt ez más?
- Nem szokásom félkész munkára ráfogni, hogy elkészült, hogy rendben van... Mindig erős hiányérzettel küzdöttem, az előadáson is. Utólag sem mondhatok mást: 45 perces próbákkal nem sokra megy az ember. Továbbá: rendszeresen hiányoztak a főszereplők, (pl.: lányok helyettesítették a fiúkat, de ez nem oldott meg semmit). Futtában, be-beugrott percekre, erősen megosztott figyelemre nem lehet építeni! Komoly munka, kellő odafigyelés nélkül nem várható időálló eredmény, - bármennyire is azt hiszik... És időközben talán azt is megtanulják a szereplők, hogy fontosságsorrend ismerete, -sőt, gyakorlása - nélkül örökös kapkodás lesz az életük.
- Kik támogatták az előadást? Mennyire támaszkodhatott más érsekújvári kultúrszervezetek jóhiszemű együttműködésére?
- A bp-i Bethlen G. Alap támogatott bennünket, és 30, - számomra ismeretlen - adakozónak köszönhetjük a segítséget. Béres József mérnök úr, a volt Párkányi Papírgyár volt igazgatója és Czuczor Elvira (Korzó) volt kiemelt támogatónk a polgármester úr pedig terembércsökkentést ígért. Az előadásokon több személyes ismerősöm segített, - készségesen.
A következő kérdésre adott válasz: kultúrszervezetek jóhiszeműségét ebben a városban sohasem tapasztaltam! (Intézmények vezetői közül régebben Tóth József, Deák Tibor, Szabó Eleonóra volt segítőkész, jelenleg utóbbiaknak van rá lehetőségük.) Itt együttműködés helyett irigységből eredő elutasítás, sőt rosszindulatú akadályoztatás a "divat"! Érdekszövetségek védik egymást, és az együttműködés megértés leple alatt jelent kirekesztést, megosztást, ellenségeskedést. Azonnal meg kellene szüntetni az ilyen közösségrombolást!
A rendezőnő és a két férfi-főszereplő a darab bemutatója után (Fotó: Tóth Lehel)
- Milyen tervekkel készül az elkövetkező időszakra?
- Örülnének néhányan, ha kijelenteném, hogy belefáradtam, hogy semmit sem tervezek. Nem szerzek ezzel örömet a minősíthetetlenül jellemtelen gáncsoskodóknak!
Öt évtized közösségépítő munkája áll mögöttem. Bizonyíthatóan, tagadhatatlanul. A tisztességes, hozzáértő munka most is éltet. (Minden más a jó Istenre tartozik...)
- Egészében hogyan értékeli az érsekújvári magyar közéletet? Gazdag közösségi életet élnek-e az újvári magyarok?
- Hm...! Néhány kakas kukorékol, -torkaszakadtából, rekedten, - néhány kisebb-nagyon szemétdombon! Tyúkok helyett mindenféle más BAROMfi szaladgál körülöttük, látszatra majdnem-elégedetten...! Régóta nem tudják már, melyiknek hol lenne a helye, s hogy mi végre vannak ott ahol...
- Negyvennégy éve lakom ebben a városban. Azóta látom, hogy mindig akadnak kukorékolók! Tolakodnak-tollasodnak, rohangálnak ide-oda, csípnek-rugdosnak (ezt szeretik a legjobban), aztán néhányan időtlen idők óta maradnak, maradnak! Szemétdombon érzik jó magukat; várják-lesik, mikor csillan meg valami...!
Szomorú tény: szerintem ilyen az érsekújvári magyar közélet! Nagy szégyen! Szemétdombon viaskodó kakasokból, vagy gyámoltalan kiszolgáltatott gyáva csordahadtól mit várhat a gondolkodó, tenni akaró ember? (Elnézést kérek az általuk megtévesztettektől, becsapottaktól!)
Konkrét kérdésre konkrét válasz: Érsekújvárott régóta nem létezik magyar közélet! Sőt! A közösségi élet fogalma is ismeretlen! Szellemiség, együttgondolkodás, elhivatottság, igyekezet, stb. nélkül NEM MEGY!
Minél gyakrabban jókat enni-inni, ehhez itt-ott még színlelni is valamit...? Teljesen más tárgykör (kategória)! Gazdag élet? Valakik számára bizonyára létezik. Közösségi élet? Nincs ilyen. Gazdag közösségi élet? Újvári magyarok körében? - Na, neee!
- Miben látja a legnagyobb akadályt, ill. fékező körülményt?
- Egyértelmű válaszom: ez jellemkérdés! Előbbi gondolatok összessége, (és mindaz, amit hosszasan lehetne még ecsetelnem), választ ad erre a kérdésre. Akadályok leküzdéséhez, fékek feloldásához ÖNFELÁLDOZÓ, BECSÜLETES, HOZZÁÉRTŐ, ELKÖTELEZETTEK kellenek! Vezető állás, helyezkedni tudás, kapcsolatok, életkor, stb. - semmi nem számít! A "nagybetűs" követelmények viszont igen! Enélkül remény sem lesz sokáig!
- Lát-e esélyt a kibontakozásra, vagy pedig beigazolódik Vadkerty Katalin jóslata, és 50 év múlta Érsekújvárban nem lesz magyar szó...?
- Ha így folytatják, szerintem semmi esély. Hiába "forgalmaz" ugyanis a KultúrKorzó vagy a Csemadok olykor-olykor színvonalas programot is! A lényeg egészen másutt van!
Azoknak kellene teret adni, akik nem saját népszerűségükért, nem jobban kifizetődő székfoglalásokért, hanem a közösség érdekében cselekszenek!
Akiknek alkotóképessége régóta közismert, akik otthonosak a magyar nyelv terén, és elkötelezettek a magyar kultúra iránt.
Akik folyamatosan bizonyítják, hogy munkájukban azonos a gondolat a szó és a tett! Jelenleg erről szó sincs, ezért azonnal változtatni kellene! Ha semmi sem történik, nemhogy 50-év múlva, talán 20-30 év múlva sem lesz hallható magyar szó ebben a városban! Szerintem ezt akarják! - Miért hagyjuk?!
A beszélgetést köszöni: Psenák Ottó
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}