„ Gondűző borocska mellett / vígan illan életem / Gondűző borocska mellett / sors hatalmad nevetem“ (Petőfi Sándor:Borozó)
A jó bor, a jó kedv, a kellemes közérzet,az isteni hangulat, az amit,(de sok más egyebet is) mondhatunk, a másképp „istenek italának“ nevezett csodálatos nedűről, a borról. Emberemlékezet óta, ott kiséri az embert, és történelmét. Egyfajta „bájitala“ (koroknak), a testnek, a gondolatnak, a léleknek(mértékkel fogyasztva).
Még az emberi testi„fáratságot“ is képes feledtettni(kapabor),egyfajta ösztökélője sok „jónak“. A dal a nóta,-a jó és szép magyarnóta hangolója. Otthona búnak, és bánat is sokasága..., de végsoron a jó borocska az „életvirtuóza“is lehet. Az „élet, a belső vízhangja“;- a költők tollának tintája,festők ecsetének színvarázsa,a szobrászok vésőjének éle, a zenészek „dallam-hangja“ringatója, siratója...
A szőlőtőke,mély gyökereket ereszt. Ahonnan a múlt, a jelen és jövő ered. A szőlő művelője, a jó bor készítője; „nemes ember“,mert kultúrát ápol, kultúrát „árászt“ az életbe(kultúra a kultúrában), és terjeszti. Ha munkája tisztelet, és borában ott a szeretete;- nefélj, mert „forrásvize „ez minden jónak, „borivónak“ és jó barátnak,és nem ivóknak...
Ki ne ismerné a kémendi „Iszom falva“ szőlős dombjai „bájos“ lankáit. A jó,“régi-öreg Otello“kémendi múltját...!? Régmúltjában élő,...-ból éledő, napjainkban felújjuló fiatal és idősebb szőlész-borosgazdák nemzedékének szőlőparcellái,sejteteik:- megdobbant a „kémendi dombok“ szíve. A kanyargós Garam-partja öleli a kémendi szőlősdombokat.És mint jó „anya“, ringatja a kémendi szőlészek, borászok lelkét is,hogy „lehet még“ szép és jó szőlőtermő, bort adó Garamvidék , és vissza jöhet még, régi, szép kora... Mikor Tóth Lászlóval a kémendi Szőlészek és Borászok Polgári Társulás elnökével beszélgettünk,szavaiból
érezni lehetett, a „gyökerekhez“ való ragaszkodást, és kötődést,mely a hagyományokon túl, a mába próbál átmenteni azokból az értékekből,melyek ezt vidéket, embereket évszázadokon jellemezték, élték.
Hitték,hogy majd az utókor gondol majd rájuk. Nemcsak emlékekben,de élő hagyományban is.
„Nem a hamut kell megőrizni, de a mécsest kell meggyújtani, és tovább adni..“ Itt érdemes azokról említést tenni, aki sokat tettek és tesznek e értékek továbbadásáért: Tóth László, Góra Fernc, Becse Ottó, Németh Zsigmond, Norbert, Tamás, Kelecsényi Pál,Mičica József,Hegedűs Dezső, Varga család...
Ebben a hangulatban éreztem az idei XIV.Kémendi „Ördöngős borverseny“ légkörét. A kémendi kultúrházban megtartott borkóstolóra több mint száz bormintát neveztek be a borosgazdák. Nemcsak helyi, de környező településekről is (Garamkövesd, Kőhídgyarmat, Nána, Szőgyén, Bátorkeszi), és Magyarországról-Verőce, Kósdról is érkeztek borminták kis és közép-termelőktől. Két értékelő bizottság „ízlelgethette“ a fehér,rose, vörös borok széles skáláját. Hisz gazdag íz, illat és más borjelemzők mutatták,hogy a bortájegységek is kínálnak értékes borjellemzőket. Kiváltképp a rendezők dicséretére válik, hogy ezúttal sem maradt ki a“híres kémendi Otello“ értékelés sem. Itt Dávid Miklós, Horváth Péter borászok jeleskedtek.
A zsűri Ing.Krutek Ottó, Ing.Révész Gábor, Ing.Bálint László, illetve Ing.Benefi László, Szabó Tibor és Ing.Lancz József összetételben értékelte a mintákat,melyeket a szép számban megjelent borosgazdák(közel ötven) is követhették saját értékelő-lapjaikon.
A zsűri 10 arany,23 ezüst és 40/35 bronzérmet osztott ki.
1./Szegi János-Bátorkeszi /Olaszrizling/ arany,2 bronz
2./Sándor József-Kémend/Muller Thurgau/arany,ezust,2 bronz.
3./Németh Zsigmond-kémend /Chardonnay/ arany,ezust,bronz.
4./Ing.Révész Gábor értékeloje
A kiértékelés az érmek tükrében is jelezte, hogy a XIV.-szer megrendezett „Ördögős kémendi bormustra“ sarkalja, ösztönzi a vidéki, kis borosgazdákat, hogy nemcsak a borkóstolókra érdemes „jó“ borokat készíteni. Hisz a „hírnév“, (érmes bor) kötelez is az odafigyelésre, a borról való „gondoskodásra“, és nem utolsó sorban, a jó bort a gondozott szőlőtő adja...
Hinzellér László
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}