- Hogyan emlékszel vissza Fülekre? Milyen gyakran jársz haza látogatóba a szülőföldedre?
- Fülek számomra nem csak emlék, hanem a jelen is. Havonta egyszer igyekszem megoldani, hogy hazamenjek. Szándékosan használom a haza szót, hiszen ott is otthon vagyok, ahogy Budapesten is itthon érzem magam. Fülek ma már elsősorban a közeli hozzátartozóimat jelenti, na, és persze a barátaimat. A legjobb barátok az óvodából, az általános iskolából - velük a mai napig szoros viszony köt össze.
- Hogyan kerül egy füleki srác kapcsolatba a médiával?
- Igazából már gyerekként belekóstoltam. Tudósításokat írtam a saját magam ellen megvívott gombfoci meccsekről, amely után természetesen mindkét csapat edzőjét megszólaltattam - vagyis saját magamat, kétszer. Meglehetősen skizofrén helyzetnek tűnik ez így utólag, de akkor véresen komoly dolog volt ez.
- Egyáltalán hogyan indult el annak idején a karriered?
- Épp a pozsonyi egyetemen tanultam az építőmérnöki karon, és a második évfolyam megkezdése előtt jártunk egy héttel. Szoktam mondani, hogy összesen csak egy napra érkeztem annak idején Budapestre - azóta itt vagyok... Egy Portugália elleni, telt házas válogatott focimeccsre jöttünk el egy barátommal, az akkor már Budapesten gyakornokként dolgozó, szintén füleki Privacsek András invitálásra. Ő a meccs után meggyőzött, hogy ne haza menjek, inkább kísérjem el őt másnap a magazin szerkesztőségébe. Így is lett. A lapnál aztán adtak egy témát, és annyit mondtak, dolgozzam fel a legjobb tudásom szerint. Annyira rosszul nem sikerülhetett, mert a főszerkesztő azt javasolta, kezdjek el én is írni a lapnak. A következő hétvégén hazautaztam, majd közöltem a szüleimmel, hogy akkor másnap reggel én nem a pozsonyi, hanem a budapesti gyorsvonatra szállok fel, ugyanis otthagyom az egyetemet... Az ominózus első cikkem egyébként a mai napig kint van, bekeretezve a szülői házban lévő szobám falán.
- Annak idején olvastam az írásaidat az IFI magazinban, különösen a korszak akkori sztárjával, Kovács Kokó Istvánnal készült interjúd tetszett nagyon. Érdekelne, hogy az ún. nevesebb riportalanyaiddal kialakult valamilyen baráti kapcsolat az évek folyamán? Kik azok, akikkel egy életre szóló élményként maradt meg a velük való találkozás?
- Akit mondanék, sajnos már nincs közöttünk: Cipő, a Republic énekese. A zenekarhoz mindig is különleges érzés fűzött: ők jelentették a fiatalságomat. Cipővel először 10 éve volt alkalmam egy interjút készíteni - Fradi-drukker volt, ez adta az apropót -, és nagyon meglepődött, amikor a beszélgetés végén elé toltam egy rólunk készült közös fotót, még egy dunaszerdahelyi koncert után egyetemistaként, és kértem, hogy dedikálja. Az élet úgy hozta, hogy 4-5 éve egy hangulatos kiskocsmában megismerkedtünk jobban, utána többször is találkoztunk még, olyankor órákat beszélgettünk, futballról, zenéről, na és persze a lányokról. Meglepően jól látta a magyar futball helyzetét, nem a szokásos frázisokat puffogtatta, képes volt mélyebben átlátni az összefüggéseket, ez meglehetősen ritka.
 |
 |
- Melyik a legemlékezetesebb interjúd?
- Szakmailag a legnagyobb bravúrnak az ismert szlovák üzletember, Ivan Kmotrik "meginterjúvolását" tartom. Ő jelenleg a pozsonyi Slovannak a tulajdonosa, ám 2006-ban úgy nézett ki, hogy megveszi a Ferencvárost, ennek kapcsán szerettük volna megszólaltatni. A szlovák milliárdosról tudni kell, hogy előtte legalább tíz éven át senkinek nem nyilatkozott, nem állt szóba semmilyen újsággal, TV-vel, még csak nem is fotózhatták őt. Reménytelen vállalkozásnak tűnt az egész előzetesen. A testvérem, Csaba mégis szerzett egy telefonszámot hozzá, és valahogy sikerült rábeszélni őt, hogy törje meg az évtizedes csendet. Az egész interjú szürreális volt. Mielőtt találkoztunk volna, megmotoztak minket, komoly biztonsági vizsgálaton estünk át. Kmotrik is végig a kőkemény üzletember benyomását keltette, az interjú végén aztán előálltunk egy újabb meglepő kéréssel, hogy mi lenne, ha fotó is készülhetne róla. Erről természetesen hallani sem akart, mondta, hogy róla még senki nem készíthetett olyan képet, ami újságban megjelent volna. Győzködtük őt, mondtunk neki mindenfélét, amikor hihetetlen módon belement ebbe is. Emlékszem, a cikk megjelenése után még Szlovákiából is kaptunk érdeklődő telefont, volt, aki a fotót szerette volna elkérni, megvásárolni, de előzetesen ígéretet tettünk riportalanyunknak arra vonatkozóan, hogy csak mi használjuk fel azt a saját lapunkban.
 |
 |
- A nemzetközi futballsztárok közül kikkel volt alkalmad személyesen találkozni és interjút készíteni?
- A legemlékezetesebb külföldi alany talán Francesco Totti volt. Az AS Roma akkor Magyarországra készült egy meccsre, és a szervezők megoldották, hogy legyen alkalmunk találkozni az Alpokban az olasz klubtól 1-2 emberrel. A csapat edzője az a Luis Enrique volt, aki most a Barcelonát irányítja, de értelemszerűen mindenkit inkább az AS Roma legendája érdekelt volna. Igen ám, de őt a klub sajtófőnöke rejtegette, nem szerette volna, ha nyilatkozik. Nem is nagyon volt rá esély, de aztán Totti egyszer csak megtudta, hogy Budapestről jött egy delegáció. Azonnal kijött hozzánk az edzés után az öltözőből. Fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen lazára vette a figurát, mert mindössze egy alsóneműben érkezett meg, amelybe egy dezodort is beletett. Büszkén mutogatta magát, annyi volt csupán a kérése, hogy mindenképpen fotózzuk őt le abban az állapotában, és ha lehet, minél több magyar lánynak mutassuk meg azt a képet... Természetesen ennél komolyabb, mélyebb élményeket is adott ez a szakma. Rendkívül nagy hatással volt rám a Dalnoki Jenőnél tett látogatás. Ő nem csak kiváló edző volt, hanem igazi hazafi is egyben, aki olykor a játékosainak Petőfi Sándortól idézett, de Rákóczi Ferenc fotóját is kitette a Fradi-öltöző falára. Műkedvelő ember volt, a háza egy múzeumra hasonlított, minden falon, polcon, asztalon volt valami különleges relikvia, nem lehetett nem a hatása alá kerülni.
- Palócföldről az utóbbi időben nagyon sok ember Magyarországon szeretné megtalálni a helyét, sokan vették Budapest felé az irányt. Hogy csak pár nevet említsek: Kerekes Éva színésznő, a testvéred, Mokány Csaba színművész, de Reisz András meteorológus is füleki. A palóc emberről azt tartják, hogy köztudottan akaratos, munkamániás, semmit sem hagy félbe, és minden áron eléri azt, amit szeretne. Ez lenne az ok?
- A korábbi főszerkesztőm, akitől a legtöbbet tanultam, mindig azt mondogatta, hogy kifejezetten szeret felvidékiekkel dolgozni, mert elhivatottak vagyunk, megfelelő hozzáállással, értékrenddel. Úgy gondolom egyébként, hogy a felsoroltak mind kiváló iskolai alapokat kaptak Füleken, ahol nívós volt az oktatás. Budapest pedig egy kiváló hely, imádom. Földrajzilag közel van, Fülek másfél-két óra alatt elérhető autóval, ennek megvannak az előnyei. Közel van a család, a szülők, akikre mindig számíthattam. Hiába éltünk esetleg a környezetünkhöz képest szerényebb anyagi körülmények között, ami igazán lényeges - gondolok itt legfőképpen az oktatásunkra -, arra mindig jutott pénz, ahogy mondani szokás, akár a föld alól is.
- Olykor látlak a televízióban szakértőként, régebben a Sport Tv-ben, mostanság a DigiSport képernyőjén bukkansz fel gyakrabban.
- Ez a munkámmal együtt jár. Mivel nem vagyok egy kifejezetten TV-s alkat, eleinte idegenkedtem tőle, de mára megszoktam, szeretek inkább a magyar futballal kapcsolatos témákban megnyilvánulni, azt érzem magaménak.
 |
 |
- És a könyvírást? A már említett Privacsek Andrással közösen jelent meg egy könyvetek, egy Lothar Matthäusról szóló életrajzi kiadvány, de más könyveknél is feltűnik a neved fordítóként-szerkesztőként.
- Utóbbinál egy csapatmunka részese vagyok, az említett könyv pedig még 2001-ben íródott. Alig 22 évesen - mai fejjel beleolvasva azért bőven látja az ember a kötet hibáit. Több volt ez munkánál, Matthäus ugyanis gyerekkorom első számú ikonja volt a nemzetközi futballban. 2003-ban aztán kinevezték magyar szövetségi kapitánynak, akkor volt is alkalmunk személyesen találkozni. Élőben sokkal alacsonyabb, mint azt gyerekként gondoltam, de olyan kisugárzása volt, ami magával ragadott.
- Azon nem gondolkozott még el, hogy egy könyvben bemutassa azt a fiatalembert, aki egy nap még a Felvidéken rúgta a labdát, majd Amerikában riporterként dolgozott, Pelé menedzsereként pedig jelenleg Brazíliában él? Joe Borbélyra gondolok...
- De rég hallottam ezt a nevet, utoljára még kamaszként olvastam róla szerintem. Hát, könyvön még nem gondolkodtam, de abban biztos vagyok, hogy amint lesz némi időm, részletesebben utána olvasok az ő történetének. Bevallom, most leginkább a foci EB foglalkoztat. Nem tudok felemelőbbet mondani annál, mint hogy a magyar válogatott meccseiről élőben tudósíthatok majd a nyári franciaországi Európa-bajnokságról. Valami ilyesmiről álmodtam annak idején, majd 20 éve, amikor a pozsonyi gyors helyett végül a budapestire szálltam fel...
Telek Lajos
Fotók Mokány Lajos fotóalbumából valók
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}