Immár a tizenhetedik alkalommal találkoztak a szlovákiai magyar helytörténészek Udvardon a helyi kultúrházban. Az Udvardi Önkormányzat, a Csemadok, a somorjai Bibliotheca Hungarica és a Pro Patria Honismereti Társaság közös szervezésében létrejött találkozó az idén is érdekes témákkal várta az érdeklődőket.
Miután Kálazi József Udvard polgármestere üdvözölte a jelenlevőket, Végh László a Bibliotheca Hungarica igazgatója ismertette a Pro Patria Honsmereti Társaság elmúlt évi tevékenységét.
A Patria-díjat az idén Strba Sándor érsekújvári helytörténész vehette át. A laudációt Plichta Péter mondta el:
STRBA SÁNDOR - pedagógus, helytörténész, író
1946. október 18-án született Érsekújváron. Szülővárosában érettségizett 1964-ben. A nyitrai pedagógiai főiskolát magyar - német szakon 1972-ben fejezte be, a pozsonyi bölcsészkaron magyar-német szakos
tanári képesítést szerzett 1983-ban.
1971-töl az udvardi szakközépiskola magyar-német szakos tanára
1988-1992 között az érsekújvári Honismereti Múzeum helytörténeti
kutatójaként tevékenykedett
1992-töl 2004-ig Udvardon a szakközépiskolában tanított német nyelvet-
2004-töl magántanárként és a város krónikásaként tevékenykedik. Közben 4
éven át a pozsonyi Közgazdasági Főiskola kihelyezett érsekújvári részlegén
tanított német nyelvet,
Tanári pályafutása alatt kidolgozott egy új osztályozási rendszert: "A Strba-féle pontozási rendszert", melyet több alap és középiskolában is bevezettek és alkalmaztak, valamint a kisértettségi tervezetét.
STRBA SÁNDOR helytörténeti munkássága
2012-ig összesen tíz helytörténeti kiállítást rendezett.
Több mint 500 írása jelent meg szlovákiai heti és napilapokban (Hét, Új Szó, Vasárnap; Irodalmi Szemle, Heti Hírlap), a legtöbbet a Castrum Nóvum helyi lapban publikálta.
1991-töl napjainkig 12 könyve jelent meg. Befejezés előtt áll egy készülő trilógia első kötete Érsekújvárról, amely a város első ötszáz évét dolgozza fel, 1200-1724-ig. Társszerzője két videofilmnek: a Csicsátka Jánossal és Vicián Pállal közösen készült "Az érsekújvári barangolások" és "Érsekújvár műemlékei".
1999-ben feleségével Strba Katalinnal egy magánkönyvtárat alapított „Bibliotheka Kaláka" néven.
1997-ben polgármesteri, 2007-ben Pro Urbe díjjal tüntették ki a város történelmi múltjának felkutatására és hagyományainak megőrzésére tett fáradhatatlan munkásságáért.
Kovács László történész "A törvényes forradalom és a szabadságharc pozsonyi eseményei" c. előadásában felidézte a 1848/49-es szabadságharc pozsonyi eseményeit.
Szabó József a pozsonyi magyar nagykövetség munkatársa ismertette egy leendő Pozsonyban elhelyezendő Kossuth emléktábla előkészítési munkálatait.
Szakály Sándor történész "A doni hadsereg története" címmel tartott tartalmas előadást.
Illésfalvi Péter történész, a Honvédelmi Minisztérium Háborús Kegyeleti Osztályának szakreferense a "A doni harcok emlékezete - az áldozatok dokumentációja" címmel tartott előadást. Ismertette a magyar kormányzat erőfeszítéseit a I. és II. világháború magyar áldozatai emlékének megőrzéséért.
Körös Zoltán történész-levéltáros, a somorjai Fórum Intézet munkatársa mesélt gyűjtéséről és látogatásairól az idős interjúalanyoknál, akiktől több tíz-óra hanganyagot sikerült rögzíteni visszaemlékezéseikkel a háború és fogság éveire.
Végh László köszöntötte a közönség soraiban helyet foglaló dr. Vadkerty Katalin történészt. Kató-néni a napokban ünnepelte 85-ik születésnapját.
A találkozó résztvevői
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}