Beszámoló a Szlovákiai Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Bizottságának második üléséről
2013. június 8-án gyűlésezett az SzMNT KB Komáromban. Az ülést Kormos László, megbízott elnök nyitotta meg. A megnyitóban hangsúlyozta az önrendelkezési elv mint alapvető közösségteremtő érték fontosságát. Aláhúzta, hogy a felvidéki magyar politikai elit 1994 után feladta az önrendelkezési programot és cserbenhagyta választóit.
Dr. Horkovics-Kováts János, a Magyarországi Kisgazdapárt elnöke- egyben az internetes HUN TV tulajdonosa, az önrendelkezést az ősi magyar alkotmány eszme- és értékrendszerében helyezte el.
Rácz Szabó László, a Délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke a Délvidéki Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának körülményeiről és működéséről tartott beszámolót.
Bósza János az elmúlt hét év autonómiáért folytatott magányos és gyakran kilátástalannak tűnő küzdelméről szólt
PhD, h.c., Mgr. Horváth Róbert atya vallástörténész, az önrendelkezés fogalmát és eszköztárát elemezte szélesebb összefüggésekben
Rácz Szabó László tapasztalatai az SzMNT számára komoly segítséget fognak jelenteni a tévedések és zsákutcák kivédésében a megalakulást követő időszakban.
Bósza János történelmi bepillantást adott a felvidéki autonómia törekvések eddigi történetébe, szólt eredménytelenségük okairól.
Horváth Róbert atya az önrendelkezést mint Istentől származó alapvető emberi jogot mutatta be. Ecsetelte az önrendelkezés és a társadalmi hatalmi rend közötti összefüggéseket, ebben az értelemben a teljes szuverenitás hat hatalmi ág feletti fennhatóságot feltételez: a törvényhozói, bírói, végrehajtó, pénzkibocsájtási, pénzforgalmi és hírközlési hatalmi ágak felett.
A tanácskozás határozott a Magyar Tanács polgári társulás alakuló ülésének időpontját illetően, amely 2013 július 13-án lesz Komáromban. Az alapító nyilatkozatot a Kezdeményező Bizottság az alakuló ülés előtt egy héttel teszi közzé az elektronikus médiában.