Az I. Martosi szabadegyetem zárónapján került sor a „Mindent magunkért, semmit mások ellen” c. beszélgetésre az autonómia lehetőségéről Felvidéken. Vésey Kovács László, a Via Nova sajtófelelőse beszélgetőpartnerei voltak Duray Miklós közíró, Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke és Horony Ákos, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Jogsegélyszolgálatának munkatársa.
Duray Miklós ismertette a felvidéki autonómia-törekvések eddigi történetét.
1992 tavaszán, egy pozsonyi sajtótájékoztatón az MKDM elnöke kijelentette a szlovák önállóság hirdetőinek címezve: "hogyha ti Szlovákia önállóságát fogjátok követelni, akkor mi a magyaroknak területi autonómiát fogunk követelni". Ez számomra azért volt elfogadhatatlan, mert az önálló szlovák államiság ugyanolyan önrendelkezési kísérlet volt, mint magyar autonómia követelése. Ezek szembeállítása politikai hiba volt és tulajdonképpen azóta sem tudunk ebből kikecmeregni...
Az autonómiához tartalmilag azért kell visszatérni, mert erről mi egyszer - 1998-ban lemondtunk. És mint az elmúlt 23 évben kiderült, semmi sem oldódott meg.
Ahol "csoport-jogokról", "népközösség-jogokról" beszélnek, ott általában sikerül eredményeket elérni, ahol a "kisebbség" kifejezést, ott nem. 1918 elött a "kisebbség" kifejezést a politikai hatalomból kiszorult csoportok megjelölésére használták. 1919-töl használják etnikai csoportokra.... az sugallva, hogy ki vannak, és mindörökre ki is lesznek szorítva a hatalomból. A kisebbségi jog igénylés útját járva nem lehet önkormányzatiságot vagy autonómiát elérni...
1990-1991-ben nagyon kevesen voltak, akik azon a véleményen voltak, hogy ha a szlovákok többsége önnálósulni akar, akkor bizony önnálósulni kell Szlovákiának. A szlovákiai magyarok féltek azoktól a politikai eröktöl, amelyek Szlovákia önnálóságát követelték. Nem ismertük fel, hogy az önnálósulási folyamatban a saját közösségi pozíciónkat is meg lehetne teremteni. Inkább próbáltunk viszonyulni egy Washington-Brüssel-Prágából sugallt csehszlovákiai egységhez, semmint felismerni azt a trendet, hogy Szlovákia elöbb vagy utóbb úgyis önnálósulni fog. Ennek az összefüggésében kell értelmezni a fentebb említett kijelentést - a területi autonmómiával történö fenyegetést. A felvidéki politika képviselöi sem voltak érettek arra, hogy felismerjenek történelmi helyzeteket... és ez gyakorlatilag a mai napig jelen van ez az éretlenség. 1998-ban, amikor az MKP belépett a kormányba, szintén elpasszoltunk egy lehetöséget, mert akkor helyzet volt - a kormányt nélkülünk nem lehetett volna megalakítani... Hasonlóan kitünö politikai helyzet volt az alkotmány nagy módosítása 2000-ben, nem használtuk ki. 2001-ben, amikor a közigazgatási törvényvolt - ha kilépünk a kormányból, összeomlik a kormány. Volt három-négy helyzetünk, és ezek valószínüleg nem sosem fognak visszatérni..."
Egy ilyen típusú követelés mindig "három-szereplős" kell hogy legyen egy harmadig tényező amely nyomása szükséges a sikerhez, ahhoz hogy "helyzet legyen". Ilyen a felvidéki magyarság számára az elmúlt 20 évben négy alkalommal nyílt (1991-92-ben, 1998-ban, 2000-ben, 2001-ben), és egyszer sem sikerült kihasználni. "És azóta nincs helyzet"
Balról: Horony Ákos, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Jogsegélyszolgálatának munkatársa, Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke, Vésey Kovács László, a Via Nova sajtófelelőse, Duray Miklós közíró
Szóba került a 2001-es helyzet, amikor az MKP egy alkalommal - megyehatárokkal kapcsolatban - kilátásba helyezte ugyan kilépését a kormánykoalícióból, ezt azonban nem követték tettek. Duray szerint egyébként is Bugár Béla magánakciójáról volt szó mindennemű egyeztetés nélkül a párton belül. "Elsősorban a MKP kormánytagjai - miniszterek, államtitkárok meg a polgármesterek kampányoltak a kilépés ellen. Mindenki attól félt, hogy elveszíti a pozícióját, dotációját. Be kell vallani - több mint egy évtized távlatából most már őszinték lehetünk. Akkor az ember nem beszélt róla, noha tudtam. Tudtuk név szerint, hogy ki mit csinált. Nem akartunk botrány csinálni belőle. Azzal már úgysem oldunk meg semmit, ha botrányt csinálunk utólag, ha nem a kellő időben lépünk..."
Ismét szóba került a média szerepe - a szokott sablonos módon. A nézőtérből a következő replika hangzott el: "Én azt szeretném mondani, hogy a médiának nagy a felelősege, de ki fogja tőlük számon kérni?! 1990-ben sokkal jobb volt a tájékoztatás. Akkor volt egy ÚjSzó, amelyiknek a híranyaga jó volt. Nem volt magyar, de a híranyaga jó volt. A mostani az nulla. Tehát az itteni felvidéki magyarságnak nincs egy olyan lapja, amelyik hírt közvetítene. Ahol az autonómiát fel lehetne futtatni, ahol az embereket tájékoztatni lehetne..."
Az utolsó kérdést Vésey Kovács László a jelenlevő Berényi Józsefnek, az MKP elnökének tette fel: "Elhangzott, hogy az MKP lehetőséget mulasztott el a korábbiak során, mikor a kormányok alakításánál nem kérte határozottan az autonómiát, ill. annak elemeit (közbeszólás: Az nem a Magyar közösség pártja volt! Az a Magyar koalíció pártja volt!) ... Most miután kimondtuk, hogy megbántuk ezeket a mulasztásokat, mert az MKP nem volt elég rámenős, határozott, ez mennyiben befolyásolja a későbbi magatartást, és tanulunk-e ezekből a hibákból?"
Berényi József: "A terv az, hogy január 8-én a komáromi nagygyűlés évfordulóján már egy koncepciót tudjunk a nagyközönség elé tárni, amely az autonómia alapelveiről fog szólni... El kell jutni oda, hogy belátható időn belül (két év) meg tudjuk szervezni a népszavazást erről a lépésről. A történelmi aktualitás pedig a 120 ezer hiányzó magyar ahogy kimutatta az utolsó népszámlálás... Ha ezt az itt élő magyarok 50% megszavazza, akkor innentől már ezt a szlovák politika megkerülni nem tudja..." (taps)
A fent ismertetekből kitűnik, hogy az MKP jelenleg "helyzetre" vár autonómia ügyben, amelyet esetleg egy népszavazás hoz el. De az sem kizárt, hogy azzal számol, hogy a "helyzet" sosem áll elő... A párt számon kéri a választóin, miért nem eléggé tájékozottak autonómia ügyben, és főleg miért nem eléggé tudatosak: miért is nem vonul ki a párt hívó szavára az utcára néhány tíz-ezer ember? Némely felszólalók felvetették, hogy nem kellene-e a nyelvi diszkriminációt gazdasági diszkrimináció-ként "eladni" a választóknak és a külföldnek egyaránt.
Az egy-helyben topogás jól nyomon követhető az MKP érvelésében és az 1992-93-ban már egyszer elhangzott szólamokat halljuk vissza...
A felvidéki MKP-Most-Híd iker-pártok vezetői valószínűleg jól érzékelik, hogy az Autonómia téma nem igazán illik a bejáratott politikai működésükhöz. Egy dolog parlamenti mandátumot szerezni választási nagygyűléseknek álcázott Lagzi-Lajcsi koncertekkel, és egy egészen más dolog a választók érdekeit képviselni és a tevékenységgel feléjük elszámolni. Az utóbbihoz kell egy szabad média, amely információt közvetít oda-vissza, beleszólást biztosít a kisembernek a párt ügyeibe és elősegíti a párt belső öntisztulását. Enélkül nem alakulhat ki a bizalmi töke...
Az Autonómia kérdése abból a szempontból is rendkívül érdekes, ahogyan ezt a MKP-Most-Híd pártvezetések megpróbálják szűk körben kezelni. Ahogyan nem vezetnek érdemi vitát a saját választóikkal, úgy nem kommunikálnak a szlovák választók felé sem. Mintha a szlovák politikusok nem is választóik egyértelmű autonómia-ellenes álláspontját képviselnék. Nem emlékszünk egyetlen plakátra, hirdetésre, vagy szórólapra sem, amelyben a magyar politikusok a szlovák választókhoz szóltak volna autonómia ügyben... (de akár nyelvtörvény ügyben sem).
Feltételezzük, hogy az MKP-Most-Híd politikusai jól érzik, hogy egy, az autonómia kérdésében kezdeményezett, széles vita első áldozatai esetleg ők maguk lehetnének. A választók ugyanis elsősorban nem autonómiát kérnének rajtuk számon, hanem az elmaradt elszámolást az elmúlt húsz év ténykedésével. Mindazzal amit az elmúlt 20 évben söpörtek a szőnyeg alá a "nem akartunk utólag botrányt" címszó alatt...
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}