A [Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége] 1993. novemberi rendkívüli országos közgyűlés[é]t követően elsősorban a belső szervezeti élet jobbítása és - politikai kényszerből - az érdekképviselet megszervezése került a szövetség tevékenységének a homlokterébe. A cél az volt, hogy a szakmai erőfeszítéseket a Központi Iroda mellett a nagyobb alapszervezetek és a területi választmányok is biztosítsák.
Ennek az elképzelésnek megtelelt a kassai közgyűlés azon határozata, hogy az országos választmány tagjaiból öt testület alakuljon: az Oktatáspolitikai és Felsőoktatási Bizottság (vezetője Dolník Erzsébet), a Módszertani és Szakmai Bizottság (Varga Frigyes), a Szakirodalmi és Pedagógiai-Publicisztikai Bizottság (Csicsay Alajos), az Ifjúsági Bizottság (Csúsz László), valamint a Gazdasági Bizottság (Mikó Zoltán).
A tanügyi hivatalok és az önálló szakmai ellenőrzés létrehozása, a felsőfokú tanintézmények autonómiája, továbbá a Moravčík-kormány reménytkeltő intézkedései - köztük a "Konstantin-program" közvitára bocsájtása -, felcsillantották az oktatásügy decentralizálásának a reményét, mely együtt oszlott el a Mečiar-kormány visszatérésével. Ugyancsak 1995 januárjától kényszerült vizsgázni létjogosultságáról a szövetség. A demokrácia és az anyanyelvű oktatás védelmére szervezett nyilvános szerepvállalásával és az oktatási hatóságok által nem biztosított háttérintézmények pótlásának kísérleteivel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége tanúbizonyságot tett a hazai magyarság társadalmában betöltött pótolhatatlan szerepéről.
Már a rendkívüli országos közgyűlést követő első, érsekújvári választmányi ülésen sürgető feladatként jelentkezett a tagság és a területi választmányok gyors és pontos tájékoztatásának a megoldása. E célból 1994 márciusában Fodor Attila szerkesztésében Híreink címmel megjelent az a havonta megjelenő hírfórum (jelentőségét mostani hiánya is bizonyítja), mely 1999 áprilisáig tájékoztatta a fokozatosan mintegy 400-ra gyarapodó címzettet szövetségünk választott szerveinek munkájáról, szakmai rendezvényeiről, és nem utolsó sorban az iskolamentő feladatokról (is).
Jól ismerjük a szlovákiai magyar iskolák elleni hatalmi intézkedéseket, melyek 1960-tól szinte állandó rendszerességgel meg-megismétlődtek. Az anyanyelvű oktatás védelmére megszervezett fellépéseknek 1990-től a demokratizálódási folyamat, valamint szövetségünk jóvoltából egy teljesen új fejezete kezdődött. A szlovák parlament elnökének 1993-ban átadott petíciót követően érdekvédelmünk főbb határkövei a következők voltak:
1994. szeptember 10.: a szlovák oktatási miniszterhez intézett nyílt levelünkben leszögeztük, hogy ha erőszakosan bevezetik a "kétnyelvű" oktatást, polgári engedetlenséget szervezünk.
1995. január 17-én társszervezetünk, az Uciteľské fórum Slovenska vezetőivel közösen meglátogattuk a Demokratikus Baloldal Pártja, a Demokratikus Unió, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés Politikai Mozgalom (a Ján Carnogursky által vezetett Kereszténydemokrata Mozgalom nem fogadta küldöttségünket) tisztségviselőit, akiknek tolmácsoltuk a Mečiar-koalíció kormányprogramjával szembeni ellenvetésünket, melyből egyértelműen kitűnik a magyar nyelvű oktatás felszámolásának szándéka.
1995. február 7-én levélben fordultunk a magyar iskolák szülői munkaközösségeinek elnökeihez, hogy akadályozzák meg a tanfelügyelőségek kérdőíves felmérését, melynek egyértelmű célja: a szülők jóhiszemű válaszai alapján (egy célirányos értelmezéssel) egy olyan záradékot összetákolni, mintha a teljes anyanyelvű oktatás megszüntetését maguk a gyermekeikért aggódó szülők kérnék.
1995. február 27-én Eva Slavkovská saját kérésünkre fogadta szövetségünk és a három szlovákiai magyar parlamenti párt képviselőit. Megegyezés nem történt, a találkozó egyetlen értelme az volt, hogy ismét hangot adtunk a kétnyelvű oktatás elleni tiltakozásunknak.
1995. március 31-én a rozsnyói Czabán Samu Napok keretében megszervezett Szlovákiai Magyar Pedagógusok I. Országos Találkozóján, miután az ülésvezető az alapszabályra hivatkozva visszautasította a minisztériumi főosztályvezető azon felszólítását, hogy a tanácskozás szlovák nyelven folyjon, Bencová elhagyta az üléstermet. Nem sokkal később leváltatta Tóth Sándor helyi iskolaigazgatót, az országos találkozó egyik szervezőjét. Ekkor vette kezdetét az SZMPSZ, a Csemadok és politikai pártjaink vezetőségeinek összehangolt nyilatkozat-áradata, ekkor kapcsolt nagyobb fordulatszámra az SZMPSZ Országos Választmánya február 10-11-én, Szencen megtartott tanácskozásán elfogadott határozat teljesítésének megszervezése, miszerint: "a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Választmánya a Szlovák Köztársaság kormánya politikája és az oktatásügyben foganatosított intézkedései ellen tiltakozó nagygyűlést szervez Komáromban, 1995. április 22-én."
1995. április 22-én a komáromi sportcsarnokban az SZMPSZ és a Csemadok országos vezetősége a magyar iskolák szülői munkaközösségeivel karöltve tiltakozó nagygyűlést szervezett, melyre meghívta Michal Kovái köztársasági elnököt, a szlovák parlament és kormány elnökét, a Pozsonyban akkreditált nagyköveteket, valamint Dániel Tarschyt, az Európa Tanács főtitkárát. Az ország valamennyi részéről összesereglő mintegy hatezernyi résztvevője meghallgatta az SZMPSZ, a Csemadok, valamint a szlovákiai magyar kiadók és szerkesztőségek nevében elhangzó előterjesztéseket, a tíz felszólaló sorában az Liciteteké fórum Slovenska és a Szlovákiai Helszinki Polgári Egyesülés képviselői szlovák nyelvű támogató felszólalását, közfelkiáltással elfogadta a Fodor Attila által tolmácsolt állásfoglalás-tervezetet, valamint a Szlovák Köztársaság alkotmányos személyiségeihez és polgáraihoz intézett nyílt levél szövegét. A nagygyűlést követően a sajtóban sorra napvilágot láttak a hatalom magyarellenes vádaskodásai, de a szervezők kérésének egyedül Michal Kováč köztársasági elnök tett eleget, aki 1995. április 21-én fogadta az SZMPSZ küldöttségét. A június 29-i Nemzetiségi Tanács ülését, amelyre meghívták ugyan a nagygyűlés szervezőit is, nem értelmezhettük úgy, mint a komáromi határozat teljesítését, ezért - valamint több iskolaigazgatónk leváltása miatt - 1995. június 29-én Galántán, Somorján, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Zselízen, Ipolyságon, Párkányban, Füleken és Királyhelmecen többezer polgár előtt, a legtöbb helyen parlamenti képviselőink támogató felszólalásával, hitet tettünk iskoláink megmaradása mellett.
1996. szeptember 4-5-én, az országos választmány három nappal korábbi, rimaszombati határozata értelmében került sor érdekképviseleti tevékenységünk leghatározottabb megnyilvánulására: a kormány diszkriminatív oktatási politikája, iskolaigazgatóink sorozatos leváltása elleni tiltakozásunk jeléül szeptember 4-én országos méretű néma felvonulást, az első tanítási napon, szeptember 5-én pedig polgári engedetlenséget szerveztünk. Az ország magyar tanulóinak több mint 70 százaléka nem vett rész a tanításon! Cselekedeteink nemzetközi visszhangja következményeként 1996-ig szövetségünk elnöke és főtitkára öt alkalommal tárgyalt az EBESZ főbiztosával Max van der Stoellal, továbbá a Szlovákiában akkreditált nagykövetekkel. A belpolitikai helyzet romlása és a hazai magyar pedagógusképzés megoldatlan helyzete elleni tiltakozás jegyében szövetségünk képviseletében felszólalás hangzott el a magyar civilszervezetek által megvalósított országos méretű nagygyűléseken, s
1996. június 15-én a Magyarok Világkongresszusán is. Az 1998-as parlamenti választásokig a szlovákiai magyar oktatásért végzett tevékenységünk során hatékony és intézményesített kapcsolatokat alakítottunk ki a hazai civilszervezeteken és önkormányzatokon kívül politikai képviseletünkkel is. Ennek köszönhetően szövetségünk közreműködött az egyeztető tanácsokban, melyek az 1997-es, kétnyelvű dokumentációt megtiltó rendeletet követően fontos szerepet játszottak tiltakozásaink megszervezésében. Az 1998-ban a búcsi és a bátorkeszi igazgató leváltásával kezdődő, majd a komáromi Járási Hivatal elfoglalásával, illetve a galántai és a szepsi országos jellegű tiltakozó nagygyűléssel folytatódó érdekvédelmünknek is szerepe van mindabban, hogy rontó szándéka ellenére a hatalom nem szűntette be Szlovákiában a magyar nyelvű oktatást.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége érdekvédelmi aktivitásának vázlatos felsorolása azt a látszatot keltheti, mintha a Szövetség minden energiáját lekötötte volna a hatalom elleni csatározás. Ez a látszat csal. Még a legkeményebb mečiarizmus idején is sorra szerveztük hazai: a deáki, nagymegyeri, komáromi, rimaszombati nyári egyetemeket, a magyarországi és a romániai szakmai rendezvényeinket, melyeken a legjobb hazai és külhoni szakemberek gondolataival gyarapíthattuk iskoláinkat. Erről a továbbiakban olvashatnak, mint ahogy arról is, hogy elsősorban nem a tiltakozás, hanem Szlovákia oktatási rendszere demokratizálódásáért, az oktatási rendszer autonómiája és az autonóm iskola fogalma megismeréséért és elfogadásáért cselekedtünk, s cselekszünk. Ennek érdekében a hazai civilszervezeteken kívül hasznos kapcsolatokat építettünk ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel, a Vajdasági Magyar Pedagógusszövetséggel, az Amerikai Magyar Tanárok Szervezetével. Megalakulásunktól máig gyümölcsöző kapcsolatot tartunk a Magyar Köztársaság Művelődési, illetve Oktatási Minisztériumával, melynek hatékony segítsége és támogatása nélkül szakmai tevékenységünk szinte elképzelhetetlen lenne. Ugyancsak a szerteágazó, sokrétű tevékenységet bizonyítják az 1995-től rendszeresen megtartott országos pedagógustalálkozók, a Czabán Samu Pedagógiai Díj létrehozása, a pedagógiai felolvasások rendszeresítése, a magyarországi tankönyvek és tanszerek behozatala, továbbá a 24 laptelepünkre mintegy 30 címből álló magyarországi pedagógiai szaklap-csomag kézbesítése. Ezt a célt szolgálta és szolgálja az Ádám Zita által képviselt Pedagógiai Intézet rendszeres munkája, melyben kiemelkedő jelentőségű a szakmai-módszertani fejlesztések kezdeményezése és megszervezése, a tantárgyi és diákversenyek, a szakmai konferenciák, a beiratkozási program, a tehetségfejlesztő és tehetséggondozó rendezvények lebonyolítása. S mindezt mindennemű szlovákiai dotáció nélkül!
A szövetség gazdálkodása és belső szervezeti élete is nagyarányú fejlődésen ment át az évek során. Ezeket a témákat ez a visszaemlékezés nem tartalmazza, pedig enélkül elképzelhetetlen az anyanyelvű oktatás megmaradásáért és fejlesztéséért folytatott szolgálatunk.
Minden visszaemlékezés (cseppben a tenger?) csak torzója lehet a minden igyekezet ellenére sem visszaadható lényegnek. Szövetségünk tizedik születésnapján viszont le kell írnom: megköszönöm minden tagunknak, hogy 1993-1998 között, öt éven át megszámlálhatatlan munkabíró, anyanyelvű oktatásunkért tenni tudó és akaró emberrel együtt szolgálhattam elnökként a nemzeti megmaradás ügyét.
Sidó Zoltán az SZMPSZ elnöke 1993 novemberétől 1998 decemberéig
Forrás: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 1990-2000 (Szerk. Dr. Kalácska Erzsébet és Lovász Gabriella, Komárom, 2000. november 11.)
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}