Kisközösség nagyvárosban: MagyarPozsony.eu - a „Hungarian-friendly” pozsonyi helyszínek gyűjtőhonlapja. A nagyvárosban, szórványban élő kisebbségi közösségek sikeres önszerveződési formája lehet a hálózatos működés, azaz ha az egyes „sejtek“, kis csoportok hálózatba szerveződnek. Hogyan lehet ebből a szépen hangzó elméletből gyakorlat? Erre próbál a maga módján egy remélhetőleg használható választ adni a most induló magyarpozsony.eu honlap. Ez a weboldal az olyan pozsonyi közösségi helyek (intézmények, látogatható kulturális helyszínek, éttermek, kocsmák, szállodák, boltok stb.) gyűjtőoldala kíván lenni, ahol vagy van magyar nyelvű tájékoztatás, vagy van magyar kiszolgálás – egyszóval, ahol számítanak a magyar vendégre is.
A honlap felépítésében próbál egyszerű és átlátható lenni: a magyar vagy „magyaros” helyszínek között kategóriák szerint is és térképen is lehet keresni. A helyszínekről rövid szöveges információ található, illetve kép vagy videó, és térképes elérhetőség is.
A honlapok elindításánál csak a fenntartás bizonyul általában nehezebbnek. Különösen fontos a karbantartás egy olyan honlap esetén, mely aktuális információkat kell, hogy mutasson. A működtetésbe ezért a pozsonyi civil szervezeteket szeretnék bekapcsolni a honlap készítői: a projektet kezdeményező Pozsonyi Magyar Intézet, illetve a Pozsonyi Kifli (Szabó Réka, Papp Sándor) és az Örökségtér Kft (Tóth G. Péter). De bárki javasolhat „magyar helyszint” a honlapra, a weboldal alján található Feltöltés-funkció használatával.
Az oldal bemutatására szeptember 18-án 18 órakor kerül sor, a Pozsonyi Magyar Intézetben. (Pozsony, Védcölöp út 54.) A programra várjuk a pozsonyi és szlovákiai magyar civileket is, hogy véleményüket el tudják mondani; a bemutatón részt vesznek a rokon szellemű Igen, tessék! mozgalom képviselői is Kolozsvárról (Bethlendi András), és a szlovákiai magyar nyelvi mozgalom képviselői is (Tokár Géza). De természetesen szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretne hozzászólni vagy hallgatóként részt venni a honlap készítőivel és vendégeinkkel folytatott beszélgetésen!
Az estet a Szőttes Táncház zárja.
Tervezett program:
2013. szeptember 18., 18:00 – www.magyarpozsony.hu Honlapbemutató
- Közösség-építés az interneten (Kollai István, Zahorán Csaba – Pozsonyi Magyar Intézet)
- A www.magyarpozsony.eu oldal működése (Szabó Réka, Tóth G. Péter)
- Hozzászólások (Tokár Géza, Bethlendi András, ill. bárki a közönségből)
2013. szeptember 18., 20:00 – Szőttes Táncház
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}