Egy Felvidéki arc a magyar kőnyűzene színpadán. Aki nem más mint a rimaszécsi Turcsányi Tibor aki nemrégiben új dallal jelentkezett. Címe: "Lásd meg a fényt is".
A rimaszécsi fiatalember már pár évvel ezelőtt hívta fel magára a figyelmet. Ugyanakkor hazai versenyeken is indult - Füleken az Arany Kakas dalfesztiválon, de aztán gondolt egy nagyot, s Budapesten próbált szerencsét a Megasztárban.
De ki is Ő?
"1989. március 1-én születtem Rimaszombatban. Gyermekkorom egy kis vidéki faluban, Rimaszécsen töltöttem. Már egész kicsi koromban szerettem előadásaimmal másokat szórakoztatni. Óvodás koromban többször álltam színpadon és szavaltam, táncoltam, énekeltem… Általános iskolásként tagja voltam az iskola kórusának, amivel több helyre lehetőségem nyílt ellátogatni. Középiskolás koromban már több fellépésem is volt. Megrendezésre került egy dalfesztivál, amin különdíjat nyertem, ekkor döntöttem el, hogy az énekléssel szeretnék foglalkozni.”
Budapesten több, a könnyűzene világában bennfentes egyéniséggel is megismerkedett, így Zalatnay Cinivel, Rúzsa Magdival és Oláh Ibolyával. Legelső megjelent dala, Az Igazi Arcom, amelynek zenei producere Závodi Gábor volt.
Azóta már számos fellépést abszolvált. Ami igazi ritkaság férfi esetében, szoprán hangja van, így a saját dalai mellett szívesen énekli például Janis Joplin dalait is.
"Szerencsémre egyre több helyre hívnak fellépni és nem tagadom, imádom azt az érzést, amikor színpadon állok. Szeretném megköszönni a sok biztatást, segítséget, hitet: a szüleimnek, családomnak, rokonaimnak, barátaimnak, énektanárnőmnek, kollégáimnak, ismerőseimnek, kedvelőimnek és mindenkinek… Nélkületek nem sikerült volna! Hiszem azt, hogy minden okkal történik, hinni kell az álmainkban, és ha igazán szeretnénk, azok megvalósulnak. Dolgozni kell rajtuk és hinni bennük.”
Nos, mindezen érzéseket foglalja össze a 2012 decemberében elkészült új dal, a Lásd meg a fényt is, amely egy duett, partnere pedig Csilla, míg a dal zenei producere, Fenyvesi Attila, az Inflagranti együttes egykori frontembere.
"Lásd meg a fényt// lásd meg, amit igazán szeretnél// S megkapod azt, ami valaha volt a legszebb ajándék" – ezt üzeni nekünk Turcsányi Tibi, s így az év elején újesztendei kívánságnak is nagyszerűen beillik. Annak idején voltak közös elképzeléseink egy közös koncepcióterv, csak hát mindenki járja a maga útját és lehetetlen megjósolni, hogy mennyi időre van szükség ahhoz, hogy valaki z élvonalba kerüljön... Egyszer egy német zenei producer, zeneszerző azt mondta, nem elég a tehetséget felfedezni. Jó dalok kellenek, jó szerzők, és a siker így is a közönségen múlik. Valaki lehet hogy elindul egy tehetség kutatón és holnap ismeri Őt az egész ország... Tette hozzá Rolf Wetzel német zenész, producer és a Wespo lemezkiadó igazgatója...
Talán kevesen tudják de Turcsányi Tibor ás Oláh Ibolya közös duettje eddig nem jött össze. Régen ígéretet tettem Tibinek, hogy kapcsolataimmal segítem Őt. Sokáig kerestem azt az elfelejtet dalt, amelyet le porolva újra vissza tudnak lopni az emberek szívébe... Megvan a dal mostmár, csak Tibin és Ibolyán múlik hogy meg szülessen a Nagy duett. De Tibi sem tétlenkedik, kapcsolatokat épít és ápol.
Most hallgassátok meg Turcsányi Tibor dalait.
Turcsányi Tibi - Az Igazi Arcom
{youtube}ObQsupE1Sks{/youtube}
Turcsányi Tibi feat. Patty - Lásd Meg A Fényt
{youtube}JBtvLTSBJSM{/youtube}
Telek Lajos
Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezet kóstolja meg Ön is a Organó Gold kavét!
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}