Egy kis árva, szende szemét,
Egy nap, kinyitotta szemét,
Gondolata támadt írni-
Idegen kukába szakadt
Szemét-rokonának elsírni
Sorsát, mely biz keserű,
Mióta rácsapott a seprű.
Kedves jó távoli rokon!
Kérlek, ne vedd tőlem zokon,
Hogy most, ezen nyomban,
Elsírom neked, néhány sorban
Sorsom,amely vigasztalan.
Mikor, kidőltem a kukán
- Úgylátszik, egy kissé bután-
Nem ügyeltek eléggé rám
S leperegtem a kukám oldalán.
Azóta hánykódom jobbra-balra,
Rugdosnak oldalba –
Gyűrt képemről eltűnt mosolyom,
Szomorú lett szemét-sorsom!
A minap is fáradtan, kábán,
Hevertem a széles járdán,
Ráncaimat takargatva
Várva a nagy pillanatra,
S már-már úgy tűnt:nem hiába!
Egy szőkeség, egy tünemény,
- Szemében szemét-lobbantó
Fény –
Mellém lépett, s lehajolt,
De a többi szomorú volt!
Lehet, hogy tán pénznek nézett,
Alig emelt fel a drága,
Máris repültem a kukába!
Mostani szűk lakhelyemre,
Mely –láss ilyet, szemét elme!
Kényelmetlen, hideg és cúgos,
Nem a szokott forma,
Nem is púpos.
Mégis, ez az én otthonom,
S már csak arra vágyakozom,
Hogy majd Veled, kisimulva,
Hengerek közt megifjodva.
Találkozzam, jobb napokban,
Valahol egy meleg,
Papírboltban...
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}