Szükségünk van rá...
Az ember édesanyanyelve és nemzetisége egyidős szokott lenni. Születésünktől,-a bölcsőtől a koporsóig elszokta kísérni az embert.
Napjaink szokásai már ezen túl mutatnak. A szabadabb mozgáslehetőségeink, a fiatalabb EU-s „történelmünkben“, már sok vonatkozásban nem ezeket a hagyományokat diktálják, tükrözik. A határok szabadabbá tétele, az emberek jobb munkalehetőségei, életfeltételei utáni utazás(vándorlás), új emberi kapcsolatokat alakít, sok esetben a szülőföldön kívül.
Az érvényesülés új és újabb nyelvismeretek elsajátítására kényszeríti az embert, hogy az emberi egzisztencia működő képes legyen, egy bizonyos életszínvonal magasságába, és ez a fiatal nemzedék számára, már lét kérdéssé válik manapság. Már nehéz “elvárni“, hogy a munka után kivándorolt fiatal nemzedék megtudja tartani indentitását, amikor sokszor az „anyaországi“, a „családi“ kötelék gyenge, a gyökerek sekélyek. Pedig a nemzeti, nemzetiségi hovatartozást, minden időben az a erős, „családi kötelék“ és az anyanyelv ismerete, a haza szeretete, a haza utáni ragaszkodás, az otthon tisztelete határozza meg. Bármerre is visz az életünk útja,- a szülőföld, az otthon(haza) utáni vágy érősseb mindennél.
Több százezer( millió )ember, család kényszerül napjainkban is (politikai),vagy más okok miatt is otthonát, hazáját elhagyni.
Sajnos még a XXI.században is szembesül az ember a nemzetiségi(nyelvi) problémákkal(a gazdaságiak mellett), melyek sokszor történelmi igazságtalanságokat hordoznak és a mai modern kor embere sem képes, túllépni rajta. Őseink bűneiért az unokák „szenvednek“, és egy végetnemérő körforgású „bűn és bűnhődés“ elve kíséri az emberi történelmet. Kár, hogy az „emberi“ még nem érett humánus(megbocsájtó)felnőttivé,- így több ezeréves tapasztalatával sem, és a régi sebeit nyaldosva, ujjakat okoz...
A nemzet, a nemzetiség az emberiség szép nagy „mezején“, egy csodálatosan szép,tarka, gazdag „virág“ csokorkén áll, káprázatos egyediségével, „illatával“,“színével“,sokrétűségével, mely ha eltűnik e világunkból szegényebbek leszünk, amit már pótolni soha nem fogunk tudni. Az emberi társadalomban, épp úgy, mint a természetben a fenntarthatóság a közös emberiben, a túlélésben van, amit az „élni és élni hagyni“ motivál, a szeretet, tisztelet a barátság, tolerancia jegyében, és a béke tud csak tovább éltetni...pedig az egész, csak egy emberi akaraton múlik!
Szükségünk van rá...
A hitre a reményre,
Az igazi, emberi erényre,
Mint Anyának gyermekére,
Virágnak a méhre,
A Földnek a Napra
és Égre,
Családnak a boldogságra,
Embernek a megbocsájtásra,
Szeretetre, megértésre,
Tűznek a melegére,
Otthon lenni,
valahol a világban,
Megmaradni azoknak,
Akik vagyunk,
S őseink voltak...
... de nem hiába.
Kell mint,
Szomjnak a víz,
Életnek a fény...
Fának a virága,
... anyanyelvünk e drága...
Hinzellér László
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}