A kora tavaszi, szép napsütésben a kiskertemben szorgoskodtam, végeztem a teendőket. A madarak vidám dalolása, a virágzó fák és a nyíló,- zsenge ibolya, jácint, nárcisz üde friss illata, ott terjengett a kellemesen meleg tavaszi levegőben.
Felélénkült a mozgás, nyüzsgött az élet természetben.
A szomszéd kis fiú egy, friss „gyenge ibolya szállal“ tenyerében, sietve jött hozzám, és kíváncsian kérdezte:-„..Laci bácsi, az anyukám örülne, ha odaadnám ezt a virágot neki...?!“... és még gyorsan hozzátette,...“és nem kell, valamit segítenem neked...?“.
Ez a egyszerű, kisgyermeki megnyilvánulás, még csak magában, mint ötlet is szép, „kisgyermeki teljesítmény“!
A gondolatomban felvillant:- a gyermekeinkben sokszor nem is tudjuk elképzelni, mennyi, és milyen „emberi gazdagság“ isteni jelei rejlenek. Olykor-olykor meglepődve tapasztaljuk náluk-, csodálkozva, hogy „mily emberit“, érzőt, hordoz „kis szívük“, irántunk, szülők iránt...
Nagyon sokat tehetünk azért, hogy ez, egy maradandó szép, lelki gazdagsággá fejlődjön. Ott, ápolva-gondozva a család, gondos, harmonikus nevelésében..., hogy “szépségében, virágjaiban“, majd felnőttként is gyönyörködhessünk... ne csak ilyenkor, tavasszal...!
Hinzellér László
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}