A hét könyve / Kniha týždňa: Andrassew Iván, Ne vígy minket a kísértésbe (2012) / A neuveď nás do pokušenia...

Ma egy 2012-ben írt könyvet ismertetünk a nemrég elhuny kiváló újságíró Andrassew Iván tollából. Andrassew botránykönyvet írt a javából - a dokumentum gyűjtemény Tőkés László erdélyi református püspök viselt dolgairól szól. Felvidéken a műfaj - magáról a könyvről nem is szólva - csaknem teljesen ismeretlen. A nagy tiszteletnek örvendő 1989-es hős, aki a kárpátmedencei magyarság 1989-1990-es újbóli egymásra-találásának szimbólumává vált, elhanyagolta családját, megalázta és zsarolta feleségét, szerelmi kalandokba keveredett és számolatlanul költötte más pénzét...

Míg itt Felvidéken úgy emlékeznek ezekre az időkre, mint "amikor müanyag táskákban hordták a pénzt Magyarországról", a köteteben "bőröndökben hozott pénzekről" esik szó - ez persze összefügghet a Felvidék ill. Erdély különböző politikai súlyával is...

A kötet nagyobbik része Tőkésné Joó Edith válókeresetének anyagait ismerteti. "1985-ben politikai megfontolásból vett el feleségül, mivel egyházilag, társadalmilag és politikailag megoldhatatlan helyzetbe került, akkor már 2 éve lévén munka nélkül. Gyakorlatilag állásából felfüggesztett segédlelkész volt..." kezdi 23-éves házasságuk történetének ismertetését az asszony. Majd általa írt levelek, panaszok, magyarázatok  következnek. A család anyagilag teljesen ki volt szolgáltatva a sikeres és híres püspök-politikus-nak. Felesége lelki és fizikai állapota folyamatosan romlott, de 2009-re - nyilvánvalóan a psichoterápia eredményeként is - újraépítette személyiségét és felvette a kilátástalan küzdelmet az ekkor hatalma tetőfokán lévő - az Európa Parlament alelnöki tisztét viselő - férjével. Tőkés László a szivárogtatott információkat heves és arrogáns kijelentéseiben egy betegesen pénzéhes és a helyét nem találó hisztériás feleség ármánykodásának állította be. Valószínűleg nem mérte fel helyesen, mennyire romboló hatással lesznek majd reá nézve az erdélyi román-, és magyar nyelvű bulvársajtó által megszellőztetett - gyakran bizarr - részletek.

A családjával akkortájt már jóformán kizárólag írásos utasítások formájában hivatali fejléces papíron kommunikáló, elviselhetetlenül arrogáns  Tőkés kiprovokálta felesége válsz-leveleit, amelyek rendkívül szuggesztívek és egy pszichodráma-szerű folyammá állnak össze, mint "Levelek és följegyzések egy házasság poklából".

Kedves László!

Április 26-án kelt leveledre reflektálva, sajnálatosnak tartom, hogy családunknak, mármint nekem és gyereke­inknek szánt leveledet a rokonságod körében is szándéko­zod terjeszteni.

Mi célod van ezzel? Az igazadat a számszerűség alapján, a mögötted felsorakozó csapattal szeretnéd erősíteni? Oh, tudom, hogy mindenben számíthatsz rájuk, főleg ha egy Tőkés családba „betolakodó idegenről" van szó! Ha idegen olvassa el a leveledet - olyan aki nem ismeri az előzményeket, mert azokat csak mi ketten ismerjük - iga­zat adhat neked. Nos, te felsoroltad a kötelességeim, de lefelejtetted a lapról a jogaimat. Mert Tőkés Lászlónénak nemcsak kötelességei vannak, hanem jogai is. Ha szeretnéd tudni, én, mint általad lenézett középszerű kispolgár, jobban tisztelem a társadalmi szokásokat és kötelességeket mint te, aki egyházi ember vagy ugyan. Mert te András bátyádhoz hasonlóan nem vagy „kispolgár" és „nyárs­polgár". Ha ennek megfelelően viselkednél, vagyis mint bárki más, akkor a családi keretbe beilleszkedtél volna, és más férjhez méltóan viselkednél. Ennek alapján kijárnának nekem a feleségnek való jogok. Például: ha Pestre utazol, megkérdezel van-e kedvem veled tartani, vagy ha szüksé­gem van nagyritkán pesti szállásra, akkor megszállok a te szálláshelyeden. József pedig a te magatartásodnak megfe­lelően szívesen látna ott, mint ahogy nővéred is meg abban az apartmanban lakik (száll meg.)

Nézd László, sajnos ellenem hangoltad a testvéreidet, mert a családi szolidaritásotoknak ez a fő jellege: összefogni bárki „idegen" ellen. Egy feleséget akkor támad a férje ro­konsága, ha az illető férj kiszolgáltatja nekik. Ők azt hiszik, meg kell védeniük tőlem. Jó ez neked, Annával, Józseffel, Andrással kell élned, vagy velem? Ne feledd, én vagyok a családod, ők a rokonaid! Nem veszed észre hova vezetett ez a kirekesztő politika?

A kölcsönösség elve alapján, amennyiben nem szállhatok meg a Szt. László Alapítvány apartmanjában, mert hogy József „nem veszi jó néven" (idézet tőled), akkor én sem hívom meg a lányom konfirmációjára. Apropó Ilona. A teg­nap országos vetélkedőn vett részt Biharkeresztesen, tehát igazoltan hiányzott a hangversenyről. A rokonságot feleslegesen kevered bele az életünkbe. Ak­kor ismertesd velük azt is, hogy szekusnak és kurvának neveztél, és pesti utazásomkor nem osztottad meg velem a szálláshelyed. Kevés férj képes erre, és csak legutóbbi sé­relmeimet sorolom.

Miért üljön melletted a koncerten egy „szekus"? egy le­nézett személy, aki úgy „viszonylik a zenéhez mint az égi csillagokhoz egy csiga"? Mennyi lenézés van minden mon­datodban! Es ez évek óta igy megy, a családodat is átitattad ezzel az érzéssel irányomban. Most már értem miért cseréltél fel egy Lévay Tündével,   ezek szerint ő magasan viszonylott a csillagokhoz. És persze 24 évvel volt fiatalabb mint Te.

A feleségnek kijáró jogok alapján vihettél volna Tusnád­ra a tavaly nyáron, ha még emlékszel rá zokogtam az ud­varon mégsem vittél magaddal. Továbbá, augusztus 10-én jogom lett volna tudni, hova tűnsz el 3 napra „pihenni". Utóbb kiderült, Bíró Anikónál: pihentél és kikapcsoltad a telefonodat is. Továbbá, Esztergomba elvittél ugyan, de azt mondtad úgy nézel mint „egy díszletet". Ezzel szemben elvárod tőlem, hogy „feleségként", „püspök asszonyként" viselkedjem. Te mennyiben viselkedtél férjként és ....püs­pökként amikor kiadtál és megtagadtál szerelmi kaland­jaidban? Tévesen képzeled azt, hogy kényed-kedved sze­rint mellőzöl, vagy vinnél magaddal. Nos, az Anna és az András támogatására nőügyekben, biz­tos módon számithatsz, mivel családi kötelékbe nem tud­nak beilleszkedni, fő képviselőid lehetnek velem szemben. Valóban nem látod, ettől a ponttól már csak te lehetsz a vesztes? Legtöbb amit veszítek, az lenne, hogy a kórház ut­cai házunkban kötök ki ami végső soron a miénk. És azért, mert én eddig voltam vesztes, 15 éven keresztül magány­ban, mellőzöttségben és keserűségben éltem. Még szerel­met sem kaptam tőled, azt is másnak adtad. Tehát, eljutottunk egy olyan határvonalig, ameddig velem minden megtörtént már, ettől már csak jobb lehet. Elvesztettem a házasságba vetett hitemet és bizalmamat, a férjem felszámolta magán és családi életét, a hivatássa, munkája és önzése érdekében. Engem pedig középszerű­nek, kispolgárnak nevez, lenéz, lebecsül, de közben fele­ség és püspökné módjára éljek és viszonyuljak, László, te hol politikus, hol püspök vagy, aszerint hogyan értelmezed a fogalmakat tetszésed szerint. A lényeg az,  hogy te vagy a fő döntőbíró, más mindenki gonosz, sátáni, akivel nem egyezel, annak az elméje beteg, vagy legalábbis kóros. Az Ilona konfirmációi ebédje zsarolásként hangzik. Nekem 4 rokonom venne részt, a többiek a te rokonságod és egyházi-polgári „obligáció" volna.

Viszont egy 50 személyes ebéd 20 millióba kerül, ezt fize­tésből én nem állom ki. A szervezését nem lehet hangulati tényezőkre fektetni, most az elején leállíthatom, nem gond, otthon is ebédelhet 10 személy.

Még mit vonhatsz meg tőlünk? A saját házunk renoválásá­ban kevés pénztől eltekintve nem mutattál pozitív maga­tartást.

Minden normális embernek fontos a magántulajdona, érté­ke, háza. Ezzel te nem vagy külömb mint mi, a „kispolgá­rok", inkább sajnálni való vagy. Bármikor történne velünk baj, az a ház a gyerekeink vagyona és a biztonsága. De ha te nem tudsz a „családért" „családdal" „családban" fogalmakkal élni, ezt mind magyarázhatom, mert unalmas lehet ez számodra, és ebben a feleség egy megunt díszlet. Ha te engem 15 éven keresztül többször nevezel szekus-nak, a magyarság szemetének, hogy legyen kedvem politi­kai közegben megjelenni veled?

Azt állítod, hogy az újságot és az internetet azért olvasom, hogy rólad informálódjam?!

László, egy fárasztó és kaotikus ember vagy, szívből saj­nálom, hogy nem egy unalmas kispolgár a férjem. A te zsenialitásod közelről megélve deprimál, távolról nézve, a Lévay Tünde nőid részéről elismerem, kecsegtetőnek és irigylésre méltónak tűnhet. De csak a távolság teszi ezt az optikai csalódást.

2004. Április 27.                                                         Edith.

Válaszlevél.

Nem hagyhatom szó nélkül leveledet, és példádat kö­vetve elteszem a másolatát.

Végiggondolva elmúlt húsz évünket, számomra egyér­telmű, hogy a házasságunk elromlása 89 után kezdődött el amikor a világhírű siker megszédített és elvesztetted való­ságérzékedet! Közvetlenül az események után mindenféle kifogást kerestél és találtál személyemben. Annyira nem voltam fontos, hogy a kórházba sem jöttél be amikor szültem. Vajon Lévaival is megtetted volna ezt? Természetesen nem, hiszen utánna rohantál, epekedtél, sőt féltve örzőtt emlékét édesanyád fényképei és iratai közé tetted. Ez sokat elárul rólatok! Ezek fényében elképzelhető mekkora taszítás alakult ki irányomban, aki objektív aka­dály voltam az „igazi,, szerelem útjában. Akár hiszed akár nem, alaposan meglepődtem amikor portörlés közben megtaláltam a Tündének irt leveledet.

Visszatérve 89-re, a sors kegyeltjeként a Sztár szerepkör­be léptél, ennek következtében az emberek fölé helyezted magad, eszközként és tárgyként kezelted őket, ha eluntad akkor lecserélted, eldobtad őket. Az elmúlt években kifej­lődött és egyre patológikusabb méreteket öltött benned a szeszélyesség, az önkényesség és főleg a hatalmi önkény. Ki hitte volna, hogy te is egy potenciális diktátor vagy, aki a szűk és tág környezetedet terrorizálod és kontroll alatt tartod? Azt irod, hogy mint a filmekben védekezésből első­ként tüzelsz. Bárki feltenné a kérdést: te mint püspök - lel­kész miért tüzelsz és miért vágytál a politikai hatalomra? A hatalomvágynak semmi köze a hivatásodhoz, a lelki és spirituális gondolkodásmódhoz és magatartáshoz. Olyan vagy mint egy fideszes politikus, aki mindig is a politikai pályára vágyott.

Legfőbb gondod velem, hogy kritikusan szemléllek, van belső és külső látásmódom és emberismeretem, ami neked nincs. Idealizálásod és istenítésed helyett látom a hiányos­ságaidat, a húsz éves gyötrelmedet, hogy sztárold magad és ne vesszen feledésbe forradalmi nagyságod. Ha lett volna eszed, akkor engem, mint dicsőséged főtanúját megtartot­tál volna...magad mellett, bizonyítani örök hősiességedet. Nem tetted, ehelyett szisztematikusan taszítottál kifelé fe­leségi jogkörömből, csakhogy szabaddá és kötetlenné vál­hass. Ebben örök kötetlenségvágyad vezérelt, másfelől 89 után elvesztettem a számodra való jelentőségemet! Em­lékezz vissza, húsz éve semmi nem volt jó amit tettem, nyújtottam vagy gondoltam. Mindenben kifogást kerestél és találtál. Természetesen ilyenkor a személyt kifogásolja valaki, ha nem megfelelő a személy, akkor az a baj, hogy létezik és mint objektív valóságot fel kell számolni és meg kell szüntetni. Nyuszi hol a sapkád?!

Emlékeztetlek, számtalanszor megtörtént, hogy kettesben mentünk Pestre, vagy Hévízre, te nyomasztóan hallgattál és nézted a padlót, szívtad a cigarettádat, nem kellett nagy női fantázia rájönnöm, hogy unod a személyemet! Konkrét példa, a Szt. Kristóf fürdő avatása, ahol 2 napig elkerültél és kötekedtél velem, mindenféle kifogást talál­va. És kiért történt mindez? Hát a szerelmedért, Lévaiért, hiszen napi telefonkapcsolatban voltál vele. Rá két hétre, március 18-án váratlanul vártalak a repülőtéren, te beül­tettél az autóba és hosszasan telefonáltál. Aztán elküldtél

Dávidháziékkal a vendéglőbe, te elmentél a Liszt F. Térre, és jó későn csatlakoztál hozzánk bosszúsan és kedvetlenül. Másnap reggel kipakoltál a házból mondván, hogy vendé­ged jön. Tündének irt leveledben az áll, hogy március 17-én szerencsés hazatérést kíván Stockholmból neked. „Március 18-i fogadtatásom ennek ellenére már-már megalázó volt,, Kérdem én jogosan, mikor és hol fogadott Tünde, hiszen vártalak aznap d.u a repülőtéren???? Egyértelműen kö­vetkeztethető, hogy találkoztatok, tehát várt rád a város­ban! Hogyan lehetséges ilyen? ERKÖLCSTELEN VAGY. 2002 júliusában undorító volt felfedeznem a tusnádi hotel­szoba ágyad lepedőjén a spermafoltot, vagy a pesti ágya­don úgyszintén, többször is. A veled való házasság örökös veszélyt jelentett megfertöződnőm valamilyen nemi beteg­séggel.

Szóval, a házassággal párhuzamosan élted a magánélete­det, és minden hibát, felelősséget lélektanilag áthárítottál, hogy minden következménynek tűnjön a részedről, amit így éltél meg természetesen. Ez a magyarázata annak, hogy te soha az életben nem voltál sem HIBÁS sem FELELŐS SEMMIÉRT. Ez abnormális és infantilis gondolkodásra és viselkedésre vall, normális ember mindig vállalja tetteit és azok következményeit. Gyerekkorodból kimaradt a fe­lelősségvállalás leckéje, azóta mint infantilis gyerek más­ra kened a hibát. Minden helyzetből patyolattisztának és hibátlannak mosod ki magad ami már siralmas és tragi­komikus. Gondold végig az életedet, mikor vállaltál fel bármit? Mindig belenyomtál mindenkit vagy bárkit a szar­ba csak hogy magadat kimentsd! Szánalmas, és sajnálatos módon nem meri senki megmondani neked, mert te vagy a mindenki nagyfőnőke, tehát a szűk környezeted garan­táltan hallgat. Emlékeztetlek arra, hogy Ilona és Marci előtt jelentetted ki, hogy jogod van a magánélethez és nincs kö­zünk hozzá! A februári kihallgatott telefonbeszélgetésed is erről tanúskodott, talán amnéziád van? Suttogó, érzelmes hangon szövögetted a találkát. Zavar az ágyas kifejezés? Minek nevezhető a házasságon kívüli kapcsolat?

Tisztességesebb lett volna elvállnod, de ebben egyéni felelősséget és döntést kellett volna hoznod! Ehelyett al­kalmatlan feleségnek deklaráltál, „hitványnak,, aki csak 3 gyereket szült...Számtalanszor mondtad, hogy minden szeretőd állta volna a sarat 89-ben. Talán elfelejted, hogy azt a helyzetet túlélni a szerelmes odaadás mellett szükség volt intelligenciára és kemény idegrendszerre. És helyzet­felismerő képességre. Nem baj, a húsz éves megemlékezés­re vidd el a legmegfelelőbbet helyettem... Ki kit tagadott meg? 1990 után elkezdted lebontani a há­zasság falát, mert azt hitted érdemes örökös falbontónak lenni.

Ami a pénzt illeti, igenis férj és feleség együtt szokták be­osztani a család javára. Szégyelld magad, hogy lelkész lé­tedre a következőképpen gondolkozol: „Ami személyes jövedelmemet illeti: azzal én magam rendelkezem. Eh­hez sem jogi sem erkölcsi szempontból nem fér kétség,, Látszik hogy semmi közöd a lelkészi pályához, ki kellene kérném a Józsa Feri, a Csűry vagy a Berke véleményét. A gyerekek számára telket szerettem volna vásárolni, akár egyből a nevükre tenni, mint közös tulajdont. Ehelyett te hogyan is gazdálkodsz?

Végezetül, a brüszeli kiköltözésed csupán dupla ki­adást, pénzherdálást, megosztást, a gyerekek elromlását és neked a singli életmódot hozta.

Pfujj.......

Tudom, hogy szívesen kinyírnál, de nem a gyerekek miatt nem teszed, hanem mert legalább olyan erős vagyok mint te. Ez okozza a sok szenvedésed, hogy nem tudsz félrese­perni. Emlékezz, egy hónappal ezelőtt azt mondtad, hogy leszúrsz, még akkor is ha börtönbe kerülsz. Részedről méltó ünneplése ez a húsz éves temesvári évfordulónak.

Nagyvárad, 2008 szept.25.

Edith.

Tudom, hogy szívesen kinyírnál, de nem a gyerekek miatt nem teszed, hanem mert legalább olyan erős vagyok mint te. Ez okozza a sok szenvedésed, hogy nem tudsz félreseperni. Emlékezz, egy hónappal ezelőtt azt mondtad, hogy leszúrsz, még akkor is ha börtönbe kerülsz. Részedről méltó ünneplése ez a húsz éves temesvári évfordulónak.

Nagyvárad, 2008, szept.25.

Tájékoztatás (Nem levél)

1/ Felvezetés Becsületbeli ügy, hogy bevallja: ki vitte el a szobámból a hosszabbító drótokat. / Nem akarok többet "kivert kutya" módjára hazatérni szolgálati lakásomba. / Ilonától kérek egy lepedőt az ágyamra. / Valaki elvette a drótokat; nem párologhattak el. A Gyermekek derítsék ki maguk között. Ez elvi követelményem. 2/ Ami pedig a személyes jövedelmemet illeti azzal én ma­gam rendelkezem. Ehhez sem erkölcsi, sem jogi szem­pontból nem fér kétség.

Úgy döntöttem, hogy havonta biztosítom a-a volt - püspöki fizetésemet. Ennek megfelelően: adom a bu­karesti fizetésemet + havi ezer euró összeget.

Ráadásképpen rendszeresenkifizetemahavirezsikölt-séget. Döntésemet méltányosnak és igazságosnak tartom. 3/ Hogyha különleges kiadások adódnak, esetenként azok­ra is adok - lehetőség és indokoltság szerint. Például az Ági kezeltetésére. 4/ A Gyermekek zsebpénze természetesen a havi fizetésből

kell hogy kiteljen. Egyezzetek meg. 5/ Záradék Ezen kívül semminemű anyagi természetű "kapcsolatot" nem kívánok a Családdal fenntartani. Ezért és ettől fogva az anyagiak sem beszéd sem vita tárgyát nem képezik.

T.L

Tisztelt Tőkés László! (Válasz a 2008, december 8-i levélre) Nem helyeslem, hogy egységes levelet írsz mindannyiunknak.

Egyik gyerek sem tudja megoldani házassági gondjaidat, ezért semmi értelme mérgezned a lelküket azzal ami nem tartozik rájuk. Még a felnőtt Máténak sem. Külön levélben kellett volna tájékoztass bennünket csakis arról ami külön tartozik ránk. Volt rá eset, hogy Marci el­ment otthonról és ittasan jött haza. Arról sincs fogalmad, hogy a tavasszal mennyit küszködtem vele, hogy ne igyon és ne rendeljen italt a repülőtérről. Felelős szülő nem vásárol alkoholt a gyerekének, és nem engedi kitölteni a pohár visz-kit. Sőt nem füstben úszó lakásban neveli a gyerekeit, ha­nem óvja őket a füsttől és óvja az egészségüket. Azért szülő! 1/ Az elköltözéssel akkor foglalkozom, miután hivatalo­san bejelentetted a presbitériumnak a döntésedet. Amig ez nem történik meg semmilyen lépést nem tehetek, például a fűtést nem indíttatom el.

2/ Huszonhárom év után megengedhetek magamnak bár­milyen jelzőt a nemzettel szemben, mert az életem ráment erre az ideológiára, és a te rögeszmés munkádra. Kijelen­tem hivatalosan, hogy nem volt jogod teljesen feláldozni az életemet a megszállottságodnak. Az eszmények köve­tése és a rögeszmés életforma nem ugyanazok, csakis a te fejedben esnek egybe. Zavaros családi életet és életvitelt biztosítottál nekem és gyerekeinknek, ahol a te rögeszmés munkád és életformád kerültek a középpontba, és aminek te éltél, annak kellett volna éljünk és hódoljunk mi is. Az áldozatai lettünk ennek az életvitelnek, röviden, te nem születtél házasságra és családi életre, prédikálsz erről, de alkalmatlan vagy rá.

1/ Egy családias gondolkozású férj nem mondja azt 3 gye­rekes háziasszony feleségének, hogy ő szívesen eltartja, ha megbecsüli magát(!) Amig háziasszony voltam ezt kellett elszenvedjem tőled.

2/ 2007 januárjában kijelentetted, hogy semmi beleszólá­som és jogi-morális közöm nincs a jelőltetésedhez, mert te azt csinálsz, amit akarsz (!).

3/ 2007 decembere-2008 októbere között azt képviselted, hogy semmi keresnivalóm Bruxelben, mert nem támogatta­lak. (!) Hogyan is támogathattalak volna ilyen szemlélettel? Két héttel ezelőtt elvártad, hogy elinduljak „hívó szavadra,,. Kapcának nézel?

4/ 2008 februárjában havi 7000 eurót Ígértél, elképedtem ekkora ajánlattól, és elhittem. Június végéig k.b. 2500-3000 eurót adtál, július elején elzártad a csapokat, visszakanya­rodtál a püspöki jövedelmed szintjére, és látványosan ki­költöztél a hálószobából. Most költözés előtt kéred a háló­szobád. Hol itt a logika?

5/ A nyár folyamán többször hangoztattad, hogy a magán­életedhez semmi közöm, ez valójában ősrégi motívumod, hogy személyednek mindig kijárt házasságon belül a „ma­gánélet,,. Biztos a lelkészkörökben ezt láttad gyerekkorod­ban, mert a malatón ilyet nem láttam. Sem az egyszerű, normális emberek körében.

6/ Említésre méltó, hogy februárban véletlenül hallhattam azt a telefonbeszélgetést, ahol pont magánéleti programot szerveztél egy nővel, vitted volna Sepsire, és alkalmazkod­tál^) a nő időbeosztásához.

Fültanúja voltam annak, hogyan nyomulsz rá, pont aznap azt hitetted el velem, hogy „családi és érzelmi,, harmóniá­ban élsz!

8/ Felteszem a kérdést milyen hitvesi kötelességemnek nem feleltem meg? Mióta hitvesi jogkör az u.nmagánélet-hez való jog? És miért nem tartozott hitvesi jogkörömbe a jövedelmed közös kezelése?

9/ Többször leirtad, hogy a, „püspöki jövedelmeden,, felül, ha indokolt akkor adsz még „kiegészítő összeget,,. Ezért a múlt héten amikor orvosi analíziseket kellett fizetnem, mertem kérni és adtál 200 eurót. A + 300-ra nem emlék­szem! Van fogalmad arról, hogy Debrecenben 55.000 ft-ot fizettem analízisekre, és a műtét 500.000 ft.? Nincs, és ennél a pontnál a saját életem érdekel, nem a kárpát-medencei magyarság sorsa. Viszont te rögeszésen feláldoztad azt is amihez nem volt jogod ez utóbbi oltárán. Semmibe vetted: 89-es áldozatomat, három szülésemet, 16 év gyereknevelő-háziasszonyi munkámat, feleségi hűsé­gemet, gazdálkodó, beosztó természetemet, családias ma­gatartásomat, gondolkodásmódomat. Cserébe, kritizáltál, lenéztél, semmibevettél, megaláztál, folyamatosan csaltál és becsaptál, magamra hagytál. Élted a saját életedet kül­földön, elitélve mindenkit, aki kiköltözött. Volt rá erkölcsi alapod? Hazafias szólamokkal megkerülted a kérdést. Te rúgtad fel a házasságunkat, mivel nem tudsz beilleszkedni a normákba és nem birtad a kötöttséget.

Ez az én mérlegem és itt van a határvonal, visszaút nincs és új életet kell kezdeni. Vasárnap jelents be az egyháznál az elköltözésünket. A jövedelmedből csupán a gyerekeidet kell segítened, azt a 220 eurót sem kell ad­nod magad részére, mert hétvégén vagy nem vagy itthon, vagy a városban étkezel. Január 1-től a gyerekeket be-irathatod kantinba, és akkor még egyszerűbb lesz. Máté megvásárolhatja maguknak a hideg ételeket.

Engem nyilván nem kell többé fenntarts, a bankkár­tyádat is átadom Máténak január 1-től, igy megnyugod­hatsz, hogy megfelelően kitoloncoltál jogaimból. A pén­zért őmiattuk harcoltam, ami engem illet inkább kenyé­ren és vizén éltem volna. Tájékoztatás végett:
Debrecenben a múlt héten 30.000 ft-ra vásároltam élelmet és mosóport, a tegnap 10.000 ft-ra. Azért irom le, mert nem magamra költök. Te mennyit fizetsz egy vendéglőben és főleg ha nem vagy magadban? Viszonyítsd. Várom az elköltözés hivatalos beindítását.

Nagyvárad, 2008 dec. 12                                 Joó Edith

Mi egy másik Tőkés Lászlót ismertünk...

Az alábbi szemelvények Sáfrán István 1990-ben kiadott könyvéből valók.

Őrá várt a nép... Töretlenül

-    Még mindig nem vagy fáradt?

-    Hát lehetek? Már nem is vagyok a magam ura. Nem mondhatok nemet. Szolgálat, amit teszek, amit vállalok. És közben roppant módon vigyázni kell, mert sokan és sokféle ember ügyünket és engem is személy szerint arra akar fel­használni, hogy legitimizálja hivatalát, konzerválja a viszo­nyokat. Ugyanakkor nemet sem lehet mondani, csak nagy körültekintéssel, hiszen tudom biztosan, milyen kárt okoz­nék azzal, ha visszalépnék.

És akkor még nem is beszéltem a rossz szándékról. A személyem, a velem együttgondolkodó társak iránt megnyilvánuló rossz szándékról. Alig néhány napja kiszállt hozzám a gazdasági rendőrség. Volt képük azt mondani, hogy bejelentés érkezett ellenem, hogy feketézek az ado­mányokkal. De ugyanez történt Molnár tiszteletessel is, aki pedig katolikus pap és aki nagyon jó viszonyban van ve­lem. Három napig azt hittem, hogy a régi rendszerben va­gyok megint. Nem gördítettem akadályt a munkájuk elé. Tegyék a dolgukat, ám megkövetelem, hogy a vizsgálat befejeztével állítsák elém a felelős bejelentőt, különben Bukarestig megyek a panaszommal. Erre persze elkezdtek mindjárt visszakozni, hogy oldjuk meg helyi szinten, meg hogy véletlen hiba történt. Rendben van - mondtam -, s bár nem tudom elhinni, de a nyugtalanság megelőzése ér­dekében hajlandó vagyok az egyezségre. Azt azonban változatlanul elvárom, hogy mondják meg a feljelentő ne­vét. Ez az ország ne lehessen többé a besúgók országa. Tudniillik először azt mondták, hogy írásban érkezett a fel-

-     Kiállásod, személyed és egyáltalán a megjelenésed, a hang, ahogy szólsz, amit mondasz, a múlt századbeli Ma­gyarország reformkorát idézi számomra. Valahogyan így fogadhatták a márciusi ifjakat is annak idején, ahogyan té­ged most a nép.

-     Ez a kitörő érzelemnyilvánítás valóban a reformkori hő­fokot idézi. Úgy gondolom, egy olyan közégben, ahol majdcsak mindenki lejáratta magát, elveszítette hitelét, az egyház őrzött meg valamelyest önmagából, önmaga tisz­tességéből és következetességéből, annak ellenére is, hogy sok tagja és tisztségviselője lepaktált a hatalommal. Ez testesül meg, ez az elismerés fogalmazódik meg abban az ovációban, amely személyemet fogadja. Nem volt ez másképpen most a Szatmári Egyházmegye rendkívüli lel­készi értekezletén sem. Most például a szilágysági lelké­szek ad hoc kezdeményezését ismertettem, amely a megújulásról fogalmazta meg elképzeléseit. Ennek lénye­ge az, hogy nem kíván bosszút állni, nem kíván igazságot tenni a szónak a rossz értelmében, leszámolni, ujjal muto­gatni, fejvadászatot indítani, habár volna kik ellen. Hanem fenntartva, hogy az egyházi rendet meg kell őrizni, a ré­gente megszegett egyházi törvénykönyvet újból hatályba helyezi, korlátozza magát az egyházi rend keretei közé. Meghagyja tisztségükben a pillanatnyi funkcionáriusait az egyháznak, de emellett mint alternatív mozgalmat, beindít­ja a megújulási törekvéseket. Valahogy mederbe kell terel­ni s a jól megfogalmazott célok szolgálatába kell állítani az egyház és a gyülekezetek törekvéseit. Különben az egy­házi opportunizmus megbénítja a cselekvőkészséget. Márpedig ha a nép ezt látja, el fogja zavarni a lelkészeit. Ma olyan népi felhajtóerő van, ami még soha nem volt a pap­ság mögött, és egyáltalán ritkaság a történelemben, hogy ennyire egységesen és osztatlanul felsorakozzanak valaki vagy valamilyen ügy mellett.

-    Ez az egységes és osztatlan felsorakozás most a ne­vedhez kötődik: püspöknek jelöltek.

-    Ez természetesen nem hivatalos jelölés. De én nem akarok abba a hibába esni, mint nem kevesen előttem. Papp Lászlót Váradon a rezsim ültette a püspöki székbe. Én nem akarok egy kedvező konjunktúra kreatívájává válni. Tehát mindenképpen alávetem magam az egyházi jelölés és a törvényesség kívánalmainak. Természetesen állok az egyház rendelkezésére.

Nem magáért vállalja

-    Végiggondoltad? Kész és képes vagy vállalni ezt a meg­tisztelő, ám ezzel együtt rendkívüli felelősségű tisztséget?

-    A szóban forgó két egyházkerületnek összesen egy-milliónyi magyarságát kellene képviselnem. Nem rejtem véka alá, hogy nemcsak késznek érzem magam erre a feladatra, de képesnek is. Hozzáfűzöm: ha én képviselőjé­vé válhatnék ennek az egymilliónyi reformátusnak, az már politikai súlyt jelentene, olyan mandátumot, ami nem volna kiszolgáltatva, teszem azt, a parlamenti választások idő­szaki széljárásainak. Ilyen hátországgal már tényleg biztos alapról lehetne politizálni!

-    Nem tudom és nem is akarom megkerülni a kérdést: gondolod, hogy a mostani politikai irányzatnak ez érdeké­ben áll? Nem leszel te így túl erős? Nem lesz túl erős a reformáció? Nem lesz túl erős a magyarság?

-    Azt hiszem, hogy mivel eddig nem volt olyan explicit politikai jelentősége az egyháznak, mint amilyen most a személyem által például, az adott körülmények között ezt a helyzetet nem közelítik meg abból a szempontból, ahogyan te kérdezed. Nem tekinti veszélyforrásnak, legalábbis a jó­zanul gondolkodók. Megjegyzem egyébként, a püspökvá­lasztásba a világi hatalmaknak, hatalmasságoknak nincs és nem is lehet beleszólásuk, és szerintem nem is akarnak ilyen jogot követelni maguknak.

- Azért azt engedd meg nekem, hogy elmorfondírozzak ezen az egymilliós népességen. Ennyi ember egy táborban hatalmas erő, amelyik zsebkendőben képes elhordani akár egy hegyet is.

Román demokrácia

- Mindeddigi első és egyetlen bukaresti közszereplésem­kor ezt én magam is kifejtettem. Azzal tetézve, hogy a ro­mán demokráciának nem lehet közömbös az, hogy ez az egymillió református mellette áll-e az ügynek, a „nemzet­mentési tanácsnak", vagy pedig közömbös iránta, netán éppen ellene van. Egyébként Kós Károly mondta, ugyan más szavakkal, hogy Romániának Trianon után nem lehe­tett közömbös az, hogy a nemzeti kisebbség egy egységes Románia uralkodó politikája iránt elkötelezettséget érez, vagy pedig ellenségként áll vele szemben.

-    Úgy tűnik számomra, hogy ezek a találkozások a hí­vekkel, híveiddel, az utca emberével, fölvillanyoznak. Lám, itt mögöttünk ez a kiskatona. ölében fegyverével, félrebil­lent fejjel az igazak álmát alussza. Neki már sok ez a tem­pó. Noha legalább olyan fizikai adottságai vannak, mint neked, s bizonnyal fiatalabb is. Mintha két végén égetnéd a gyertyát.

-    Azt szoktam mondani, hogy Isten után ezek a találko­zók adnak és adtak erőt az embernek. Jó tudni, hogy mel­lettem van a nép, és jó tudni, hogy helyén van a szívük, hogy tudnak azonosulni szimbólumaikkal. Ki gondol ilyen­kor fáradtságra? Nézd meg ezt a katonát! Meglehet, pa­rancsot teljesít, hogy velem van és mellettem, de elmondta, mindennél fontosabbnak tartja, hogy képviseljem, hogy tudjam képviselni azt is, amit ő gondol, remél, szeret, ami után vágyódik.

-    Csakhogy ez a szimbólum ma te vagy, Tőkés László. Átérzed ennek a felelősségét? Nem nyomaszt a súlya?

-    Egyelőre annyira túláradó ez a szeretet, hogy egy­szerűen nem érzem a nehezét, a felelősség súlyát. Tu­dom, de nem érzem. Alapvetően az tölt el, hogy tehetek az emberekért, és ez boldoggá tesz. Nyilván, amikor már egy felelős állásban van az ember és fontos döntéseket kell hoznia, akkor egészen más a helyzet. Egyelőre min­dennek csak a javát érzem, a lendületből fakadó energi­át és egyszerűen nem érzek fáradtságot, amíg meg nem állok.

Apai tanácsok

-    Édesapád kínált-e útravalót fölfelé ívelő pályádhoz?

-    Azt mondta, ügyeljek arra, nehogy más előjellel bár, de ugyanaz történjék velem, mint Papp Lászlóval: hogy egy rezsim, illetve a mostani pozitív konjunktúra kreatúrája le­gyek. Lelkemre kötötte, hogy ne engedjek a kísértésnek, s mindig tartsam be a szabályokat.

-    Miért pont Papp László az ellenpélda? Mint a kályhá­hoz, újra meg újra személyéhez kanyarodunk vissza, ha valamitől ment akarsz maradni.

-    Meg kellett jegyezni a nevét még annak is, akitől kü­lönben távol esik a hit világa. Papp László volt az egyetlen értelmiség szerte egész Romániában, aki ugyan a hatalom ösztökélésére, de nyilvánosan állást foglalt egy vitában lllyés Gyula ellen, és irredentának, revizionistának, sovi­nisztának nevezte, mint akinek a nyugati reakció kórusá­ban a helye. Akkor úgy éreztem, hogy kéretlenül, fogadat­lanul, megbízatás híján ugyan, de a mi nevünkben is véle­ményt formál Papp László, tehát nem hagyhatom szó nél­kül! írtam neki egy nyílt levelet, amelyben elítéltem és visszautasítottam az Illyés elleni támadását és felszólítottam, hogy vonja vissza, s tartson bűnbánatot a kilencedik pa­rancsolat szellemében. Ez még 1982-ben történt, ha nem tévedek, közvetlenül a magyar-román sajtópolémiát köve­tően.

-    Aligha járok messze az igazságtól, ha úgy vélem, hogy a püspök úr megjegyezte az ifjú teológust magának.

Nagyon megjegyezte. Amikor Désről mennem kellett, a Securitate dossziéjában ez az Illyés-féle affér igen vas­tagon és többször is aláhúzva ott szerepelt.

A Panoráma élen járt

- Nagyon sokat tett értem és ügyünk mellett a magyar saj­tó. - A rádió és különösképpen a televízió. A Panoráma műsorának adásaiból tudhatták meg a magyar ajkú töme­gek itt Romániában, hogy egyáltalán mi történik velem, el­lenünk.

Voltak persze patrónusaink, felvilágosult református emberek, akik gyűjtöttek is, segítettek is. A család támo­gatása nélkül nem is vállalhattam volna ezt a küldetést. Nem forrófejűségből kezdtem én ebbe a harcba, hanem lényegében az egyesen keresztül az általánost céloztam meg. Afféle Kolhaas Mihály-harcot vívtam és folytattam az egyházi korrupció, a klerikális diktatúra ellen. Az ellentábor aztán minden eszközt felhasznált. Még az is előfordult, hogy a menyasszonyomat beidézték a Securitatéra, hogy szakítson meg velem minden kapcsolatot, mert én lator vagyok. Másnap apósomat hívatták be, hogy beszélje rá a lányát a szakításra, mert tönkreteszem az életét.

Menyasszony, vőlegény

-    Feleségedet a dési évek alatt ismerted meg?

-    Még diák volt, amikor én odakerültem. Aztán ő elment a nagybányai főiskolára, így valamit lazult a kapcsolatunk, majd hogy visszatért, újra szorosabbra fűzött viszonyban éltünk. Valahogy így alakult ki közöttünk a szerelem. Az esküvőnket egyébként éppen a munkanélküliség alatt tar­tottuk meg, 1985-ben. Amikor minden ellenem szólt és tel­jesen kilátástalan volt a helyzetünk - akkor! A Bibliában van egy olyan próféta, aki akkor vett földet, amikor elesik az ország, és ő börtönben van. A jövőt előlegező hittel a bör­tönből üzen és vásároltat meg egy birtokot. Azt hiszem, ez lebegett akkor a menyasszonyom szeme előtt, amikor ép­pen a semmire kötött velem házasságot. Előlegezve hitben és reményben a jövőt. A házasságkötésünk napja egyéb­ként valóságos manifesztációvá alakult át. Csak sátoros ünnepeken látható akkora tömeg. Aki csak tehette, ott volt. Úgy igyekeztünk, hogy a szívünkhöz közel álló falvak kép­viseletéből feltétlenül legyen ott velünk valaki. Aztán eljött az írótársadalom, a papi gyülekezet legjava, egyszóval amolyan kis erdélyi lakodalmat csaptunk. Azt hiszem, min­denki pontosan tudta, hogy mit kockáztat a megjelenésé­vel, és azt is, hogy mit szimbolizál azzal, hogy elfogadta a meghívást.

Szükségállapothoz hasonlítható napokat éltünk át, mert a Securitate állandóan zaklatott bennünket, felforgatta a lakást, egyik idézést a másik után küldte.

Az édesapja eskette

-    Ki adott össze benneteket?

-    Édesapám esketett, aki, lám, milyen fintorai vannak a sorsnak, éppen akkor esett áldozatául a püspöki önkény­nek: megvonták a működési engedélyét. Azt mondta akkor, hogy nekünk az engedélyünk nem a delegáció révén van és nem hitelüket vesztett püspököktől, hanem magától az Istentől. Hiába erőlködtek hát, csak még emlékezetesebbé tették azt a napot.

-    1985 decemberénél tartunk. Ebben az időszakban Shultz, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere is megfordult Bukarestben. Nem gondolod, hogy esetleg közbenjárt a te ügyedben is?

-    Tudok róla, hogy hozott magával egy listát, amelyen azoknak a neve szerepelt, akiknek a sorsa iránt megkü­lönböztetett érdeklődést mutat az amerikai kormány. Erről azonban akkor ugyan kinek volt tudomása! Viszont, hogy történhetett valami az érdekemben, az bizonyos, mert a következő év januárjában sietve megkeresett Papp László püspök, aki a zsinat elnöke volt akkor, és akihez másfél évig hiába terjesztettem egyik fellebbezést a másik után, mert még csak napirendre sem tűzte, nos, akkor ez a püs­pök sietős ajánlatot tett, hogy menjek Temesvárra segéd-lelkésznek egy bizonyos Bajker Leó mellé...

Tökés László és felesége otthonukban 1990 januárjában	Temesvár, 1990. január 12. Országos gyásznap. A szabadtéri gyászmise előtt a temesváriak gyertyákat gyújtanak az áldozatok emlékére a katedrális épülete előtt

Tökés László feleségével és édesapjával 1990

Portrék Tőkés Lászlóról 1990 januárjában

Kapcsolat a néppel

- Lelkipásztoraink legfontosabb feladatának tartom, hogy visszaállítsák megromlott kapcsolatukat a néppel. Nem is merve beszélni arról, hogy Uruk iránti engedelmesség szavára kell hallgatniuk fokozottan, hiszen az az elképesz­tő és fonák helyzet jött létre, hogy sem az Úrnak, a mi Iste­nünknek nem engedelmeskedtünk egészében véve, tehát tőle is elidegenedtünk, és a néptől is eltávolodtunk, akinek szolgálatára küldött az Isten.

Rendezni ezeket a dolgainkat, ez a feladatunk elsősor­ban. És a reánk bízottak között megtalálnunk a helyünket, megtalálnunk népünket, Istenünket és így magunkra talá­lunk egyúttal - ez a mi dolgunk. Hatalmas volt a szakadék nép és szolgái között, leszámítva azokat a szolgálati hűsé­gükben megmaradt lelkészeket, akik többé-kevésbé mindvégig hűek tudtak maradni önmagukhoz.

Egyik este viccesen évődtem Czine Mihállyal, hogy most újból Erdélyt felmentő seregek vesznek irányt Magyaror­szágról Erdély felé, mint a protestáns fejedelmek korában. Mindenképpen igaznak vélem azonban azt is, hogy Erdély egyfajta szellemiséggel lepi meg most újból Magyarorszá­got, és ha közvetlenül nem is, de közvetve nagy mértékben hozzájárulhat Magyarország szellemi, lelki, erkölcsi ébre­déséhez. Ráébresztve önazonosságának tudatára, ráéb­resztve nemzeti tudatára a magyar nép egészét, éppen

Trianoni gondolatok

-    Te Trianont befejezett tényként kezeled?

-    Én Trianont realitásként kezelem, és nem tudok oly nagy távlatokba látni, amelyek ezt a realitást megkérdőjeleznék számunkra. De természetesen abban az összeurópai szellemben, amely egyre inkább jellemzővé válik e konti­nensre, jelentőségét is veszti majd Trianon, mint pragmati-kum is és mint az esetleges revízió gondolata is. Én merem hinni, hogy súlytalanná válik mindenféle alternatíva, vágy vagy elképzelés abban az új Európában, ahol valóban je­lentőségüket veszíthetik a határok, és oly mindegy, hogy Kolozsvárról megyünk át a román-magyar határon Debre­cenbe, vagy Budapestről utazunk Debrecenbe.

Fegyverek közelségében

Nem tudom, miért, de nyomaszt ez a két fegyveres. Megle­het, a légynek sem ártanak, valahogy még sincsenek rám túl jó hatással. Oly tessék-lássék: a semminél több a jelen­létük, a valaminél azonban kevesebbek. Az a két kalasnyi-kov, vagy hogyan is hívják azokat a világháborút látott ve-rébriogatókat, még azzal a néhány száz tölténnyel is, ugyan mi alól adnak oltalmat. Komolyan mondom, inkább nyugtalanítanak, semmint a bizalmat ébresztik bennem. Meg aztán ketten ugyan mire mennének - még rágondolni is rossz.

- Nem kerülhetem meg a kérdést: szoktál félni? Van ve­szélyérzeted?

S aztán itt a parókia utcája. A sarkon katonák intenek le, bevilágítanak a kocsiba, s aztán messzehangzóan kiáltják: - Hazajött a tiszteletes úr, itt van Tőkés László! Hajnali háromnegyed egy. Az utca feketéllik a várakozóktól.

A tragédia még nincs kizárva

- Mindannyiunkban van valahol nagyon mélyen félelem. Ez J akár természetes is lehet. Ráadásul a világ tele olyan el­vakult emberekkel, akik nem számolnak tetteik követkéz- I menyeivel. Körül tudok rajzolni olyan erőket, amelyek jó di- I verzionista célpontnak tartanák a személyemet. Ha például valaki végleg el akarná veszejteni a román-magyar vi-szunyt vagy Erdélyt kitakarítani a magyaroktól s elindítani a magyarságot a lejtőn, a végső pusztulásba, akkor például egyszerűen csak likvidálni kellene a szószólókat. Nem va- 1 lószínű, hogy annyira anarchikussá válna a helyzet, hogy polgárháborúba torkollanának az állapotok. Ez persze csak fikció, feltételezés, és ne is adjunk tippeket. Nem ért fe- I nyegetés ilyen irányban.

Az viszont tény, hogy sokszor érzem úgy magam, mint­ha egyesek fel akarnának használni saját céljaik megváló- 1 sításának eszközéül. Paroláznak velem, de érzem, hogy 1 csak használni akarnak valamire, és ha valakit fel akarnak \ használni, arra egy adott ponton túl nincs feltétlenül szük­ség.

Néptelen a visszafelé vezető út

A téren égnek a gyertyák, virrasztók gubbasztanak, őrzik az elhunytak emlékezetét. Ki tudja miért, jelképesnek ér­zem a város határát jelző táblát, amely tudatja Timisoara végét. Már rajta vagyok a 69-es úton. Szokatlan, hogy üres a kocsi. Még a szótlan román kiskatonát is megszoktam.

Arad külterületén mutatja az út balra Nadlac irányát. Alig valamivel kettő után futok be a határátkelőre. Egy szem árva őr terel a sorompó elé. Aztán magamra hagy és visszabújik a kuckójába. Amúgy meglennénk mindketten, ha nem volna annyira hideg. Fél három körül kászálódik elő végre valamiféle hivatalos ember, unottan üti a pecsétet az útlevelembe, és miközben a teljesen üres csomagtartót pásztázza tekintete, tudakolja: merre jártam?

-  Tőkés Lászlónál - mondom -, s akaratlanul is kicsúszik a számon: a Nobel-díj várományos lelkésznél, Romániá­ban.

-    És most hová? - kérdezi. Nagyon jólesik kimondanom:

-    Haza.

1990. január

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}