Jászi Oszkár 1908 végén találkozott a gazdag rózsahegyi gyárossal, Peter Makovickyvel, akitől válaszokat kért nemzetiségi ankétjára.
Jászi P.M.-t egy független és a politikától távol álló tót úr-nak hitte. Tájékozatlanságára vall, hogy a "független" Makovický tagja volt a 1861-es szlovák autonómiatervezetet az uralkodónak átnyújtó delegációnak és folyamatosan támogatta a túrócszentmártoni nemzetiek tevékenységét. Fia, a Masaryk-tanítvány Dušan Makovický Tolsztoj személyes orvosa volt, aki sikertelenül próbálta rábírni a mestert egy Björnson-típusú Apponyi ellenes fellépésre (így Kálalék egy hamisítványt voltak kénytelenek Tolsztojnak tulajdonítani és megjelentetni).
A nemzetiségi kérdést tanulmányozva, súlyt helyezek arra, hogy a nemzetiségi vidékeken élő olyan férfiak tapasztalatait megismerjem, akik magyar részről és a nemzetiségek részéről — az ottani viszonyoknak alapos ismerői s lehetőleg tárgyilagos szemlélői. Ezen tudakozódásaim során Liptó vármegyéről kimerítő leírást kaptam egy gazdaságilag teljesen független és a gyakorlati politikától távol álló tót úr tollából. Közlései annyira érdekesek s annyira magukon viselik a lélektani igazság bélyegét, hogy közérdekűnek tartom főbb megállapításait közölni.
-
Nemzetiségi nagybirtokos és középbirtokos nincs. Megyénkben a legnagyobb szántóföldbirtok terjedelme 600 kat. hold, azonkívül van két 400-400 holdas birtok, a többi mind 400 holdon alul van. Ezen nagyobb birtokok és a többi kisebb (50-300 holdas) birtokok tulajdonosai, két zsidó kivételével, mind nemes emberek, kik magyaroknak vallják magukat, ámbár magyar beszédük nagyobbrészt hibás s ámbár családi körben nagyobbrészt tótul társalognak. Az összes közép- és nagybirtok száma (50 holdtól 600 holdig számítva ezeket) 33-35. A kisbirtokosok (1 -50 hold) parasztok, tót nemzetiségűek. A kisiparosok 90%-a tót, 10%-a zsidó. A kereskedők 90%-a zsidó, 10%-a tót. Nemzetiségi földnélküli paraszt úgyszólván nincs. -
A nemzetiségi kisbirtokos osztály gyarapodóban van. Az eladásrakerülő nemesi birtokok legnagyobb része a remzetiségi parasztság kezébe kerüls szétdaraboltatik. A tönkrement paraszt vagy Amerikába vándorol, vagy pediggyári munkásnak áll be. Az ily tönkrement s Amerikába kivándorolt nemzetiségiföldművelő paraszt legnagyobb része visszatér s keresményéből újból földet vesz.Aki azonban idehaza gyári munkásnak áll be, az többé nem képes felemelkedni. -
A közigazgatás bánásmódja a nemzetiségi néppel szemben nem olyan, amilyennek lenni kellene. A közigazgatás szervei majdnem kivétel nélkül tönkrement vagy a tönk szélén álló nemesi családok ivadékai. Ezek nagyobbrészt készületlen s tehetetlen emberek, kik gőgösen viselkednek a néppel szemben s akik nem képesek felfogni hivatásukat. A parasztság tegezése a hivatalokban még most is divat s csak ott gyérebb, ahol az Amerikából visszatért paraszt a tegeződő főszolgabírót viszont letegezi, így akarva őt éazretéríteni. A közigazgatás ténykedésének súlypontja a képviselő-, megyei és a községi választásoknak a megejtése. Ami ezen kívül esik, az mind mellékes dolognak tekintetik és olyan Pató Pál-féle nembánomsággal s tudatlansággal „ügykezeltetik", amelyre az „ázsiai" epitheton is még laudans. -
A magyar tannyelvű iskolák sikerei megyénkben egyenlők a nullával. A magyar tannyelvű iskola a nemzetiségi vidéken nem tanít semmire. Tessék, kérem, elképzelni egy hajdú- vagy somogymegyei tiszta magyar községet, melynek lakosai közül csak a plébános, tanító meg a jegyző beszéli a német nyelvet. A tanító csupán németül beszél, magyar szóból egy szót se ért. Az iskolában a tannyelv és a tankönyv tiszta német. A gyermek az iskolán kívül azonban csakis magyar szót hall. Milyen germanizáló hatása és milyen oktatási sikere lehet az ilyen iskolának ? Ugye, hogy vajmi kevés ? A gyermek szajkómódra megtanul néhány német szót s kifejezést, de anyanyelvén írni (a fogalmazásról nem is szólva) s olvasni nem tanul meg, a számtanból majdnem semmit s a többi tantárgyból már egyáltalán semmit sem tanul meg. Tessék most a magyar község helyett tót községet venni s a német tanító, tannyelv és tankönyv helyett a magyart s így tisztán elképzelheti, hogy a magyar tannyelvű iskolának sikerei milyenek. Az ilyen iskolák praktikus eredménye : a nép nagymérvű elbutítása. A most kihalófélben levő generáció, mely még a régi, nemzetiségi tannyelvű népiskolákból került ki, meglehetős intelligens s gondolatait fogalmazni és leírni teljesen képes, az új generáció már nem tud írni, olvasni, számolni, egyéb ismeretekről nem is szólván. Hogy a nép ilyen gyarló képzettsége mellett gazdaságilag még sem megy vissza, hanem előre halad, annak csakis az Amerikában szerzett tapasztalat, az ott szerzett pénz s végre csodálatos igénytelensége az oka. Hiányos referens volnék, ha elhallgatnám ehelyütt, hogy a nemzetiségi sajtónak hatalmas része van abban, hogy a nép elbutitottsága dacára általa olvasni tanul s kissé felvilágosodik. A nép az újabb időben mohón olvas, mert az Amerikában járt s hazatért parasztnak az újságolvasás már szükséglet. Ez a sajtó némileg ellensúlyozza a népiskola káros hatását. -
Amely községben a parasztság a nemesi középbirtokot már megvette, ott a nép sorsa a földszerzés által jobbra fordult, ott a nép kezdi felismerni emberi mivoltát, kissé függetlenebbül kezd gondolkozni, a választásoknál nagyobbrészt meggyőződése szerint szavaz, itatással rendszerint már meg nem vehető s terrorizmussal el nem tántorítható. Ahol azonban a községben van még nemesi birtok, ott a nép meghunyászkodó, félőtermészetü s a választásnál úgy szavaz, ahogy ráparancsolnak. Az urakat azonban úgy a függő, mint a független nép egyformán gyűlöli, mert ebben látja évszázadok óta sanyargatásának okozóit. -
Magyargyűlöletről szó sincs. A nép a magyar népről már csak az ideszakadt magyar kubikosok útján (de különben is) tudja, hogy a magyar nép ép úgy sinylik, mint ő és sajnálja sorsát. A nép a magyart rendszerint magyar testvérének nevezi. Ellenszenvről szó sem lehet. A nép sejti, hogy a magyarosítás (a magyar tannyelvű népiskola, a magyar idézések, a magyar ítélkezés, a magyar bírósági végzések) nem a magyar népnek tudható be, hanem a politikának (az úri huncutságnak, ahogy a nép a politikát általánosságban nevezi) tulajdonítandó. A megyei hatóságok s a kormány képviselőit a nép az „urakban" látja és így természetes, hogy az ellenszenv az „urakat" illeti. -
A nemzetiségi bankok szerepe semmiben sem tér el a magyar bankok szerepétől. A nemzetiségi bankok prosperálásának a titka abban rejlik, hogy ezek a néppel előzékenyen járnak el, a népet pártfogolják, segítik. A kamat nagysága egyforma a magyar és a nemzetiségi pénzintézeteknél, a nép tehát oda megy, ahol előzékenyebb bánásmódban részesül. A dolog nyitja ebben van és nem másban. A nemzetiségi bankoknak politikai szerepük egyáltalán nincsen, ép úgy a magyar bankoknak sincsen. Azok tisztán kereskedelmi vállalatok. -
A kivándorlás csak Amerikába irányul. A nemzetiségi törekvésekre oly hatásuk van, hogy a kivándorlók Amerikában tanulják meg nagyobbrészt az olvasás mesterségét, az amerikai nemzetiségi sajtóból felvilágosulnak s hazatérve, megértik megismerni a viszonyokat s olvasni vágynak (ami ezelőtt nem volt). Olvassák persze a nemzetiségi sajtót, mert a kormány által kiadott tótnyelvű sajtótermékek irányát felismerve, ezt félredobják. -
A nép és a papság közötti viszony tekintetében elegendő utalnom a csemovai és a lucskii eseményekre. Mindakét község liptói. -
Nálunk a tóton kívül nincs más nemzetiség. A lakosság között csak elvétve találkozik magyar nemzetiségű (vasúti, postai, hivatali alkalmazottak). -
Ha az ideszakadt magyar vasúti vagy postás tót nőt vesz feleségül, a család eltótosodik. Ha az idevaló paraszt, kisiparos, vasúti, postaszolga magyar nőt vesz feleségül, a család eltótosodik. Az ok: a tömegek ereje. -
A középosztály alatt az iparost, kereskedőt, ügyvédet, hivatalnokot, nagyipari alkalmazottat értve, a nemzetiségi ellentétnek az oka a zsurnalisztika által mesterségesen táplált intolerancia. A vidéki kisember, kinek látóköre rendesen igen szűk, ítélőképessége csekély s szellemi tápláléka majdnem egyedül a pesti napilap, vakon hiszi, amit lapja naponta feltálal neki, hogy t. i. a nemzetiségiek és a szocialisták a haza legnagyobb ellenségei, hazaárulók, ámbár saját szemével látja, hogy az ezen pártokhoz tartozó polgártársai békés természetű, szorgalmas, nagyobbrészt intelligens, morális tekintetben legnagyobbrészt kifogástalan életű emberek. A napilapoknak nevelési módja ebben a tekintetben igen káros s én azt vagyok bátor állítani, hogy abban az esetben, ha a zsurnalisztika nem írna tendenciózusan ezekről a kérdésekről s nem heccelne a nemzetiségeket egymás ellenében, megszűnne a torzsalkodás, mert akkor a valóság, a közvetlen tapasztalat venne erőt a társadalmon, amely tapasztalat azt igazolja, hogy nincs nemzetiségi izgatás, nincs hazaárulás, nincs zendülés, nincs pánszláv, nincs pángermán, pánromán, pánszerb, hogy ez mind ferdítés, mind falra festett ördög, hogy az erről szóló beszéd mind arra szolgál, hogy vagy a hivatalok machinációjáról a figyelmet elhárítsa, vagy pedig stréberkedő emberek a ranglétrán való gyorsabb emelkedését előmozdítsa, vagy pedig arra való, hogy az inter duos litigantes tertius gaudeat. (A napilapok tárcarovataiban, parlamenti csevegés alakjában, ismételve olvasható volt, hogy a turócmegyei Justh-család „a pánszlávizmusból él", mert ügyesen tudja "védeni a hazát", jelenleg ugyanis három férfitagja élvezi már a főispáni penziót. Illetőleg fizetést, a negyedik orsz. képviselő s több férfitagja nincs. Ez igen jellemző. A hazaárulási vádak, a pánszlávizmusról szóló mesebeszédek, az izgatásokról szóló híradásoknak mozgató ereje mindenkor gazdasági ok, egyszerű kenyérkérdés. Az ilyen, a vidékről írott cikkek néha oly átlátszóak, hogy az illető vidék ismerője előtt azonnal világos, hogy a cikk íróját minő magánérdek vezette a cikk megírására. A nagyközönség persze bámul, mert nem ismeri a cikkírás rugóját. -
Kifelé gravitálás nincsen. A nép még emberi mivoltát sem tudja kellően megbecsülni. Ha a kifelé gravitálás megvolna, ugyan kérem, nem vándorolna-e a román Romániába, a szerb Szerbiába, a tót Cseh- vagy Oroszországba ? S mit tapasztalunk. Hogy Romániába csak a szegény magyar vándorol, a szegény tót pedig nem Cseh- és nem Oroszországba, hanem Amerikába vándorol ki, román, szerb s horvát testvéreivel. A tót népnek a nemzeti szolidaritásról nincsen még fogalma. A kifelé gravitálás oly agyrém, mely ugyanazon lapra tartozik, melyről az előbbi pontban írtam. A cárról és a cár birodalmáról legföllebb annyit tud a nép, hogy ott a szegény nép sorsa még rosszabb, mint nálunk. Az intelligens tót tud többet is s távol van attól, hogy kifelé gravitáljon. -
Liptómegyében két városi gócpont van és pedig Rózsahegy, mely fonó- és szövőgyárában 3000, két papírgyárában 1000 s a többi iparvállalatában 300 munkást és Liptószentmiklós, mely öt nagyobb s több kisebb bőrgyárában és egyéb iparvállalatában 800 munkást foglalkoztat. A nemzetiségi kérdésre ezek egyáltalán nem gyakorolnak hatást. Az ipari munkások 70%-a oly nyomorult, hogy gyomorbajánál egyéb bajt nem ismer, 10%-a vagy ennél kevesebb mondható nemzetiséginek, 20%-a szocialista. (A rózsahegyi fonógyár 600 importált intelligens cseh szövőt foglalkoztat. Ez egytől-egyig szocialista, szervezve azonban nincs, mi a gyárigazgató „erélyének" köszönhető. A gyárigazgatónak ez év folyamán sikerült a „határrendőrség" egy kirendeltségét biztosítania gyártelepe számára, miután ingyen szállást adott neki. Hogy minő célzattal, az világos.)
Az 1 —8 kilométer távolságra eső községek paraszt lakosait a gyárak magukhoz vonzzák. A távolabb fekvő községek lakosai távol maradnak már, valószínűleg azért, mert a közelebb fekvő községekből elegendő munkaerő kerül ki.
A liptószentmiklósi öt nagyobb és három kisebb bőrgyár nemzetiségi, egy bőrgyár és egy szeszfinomító zsidó kézen van. A rózsahegyi gyárak közül a három legnagyobb részvénytársaság, összesen 23 millió alaptőkével. Ebből a tőkéből 18 millió idegen, a fenmaradó 5 millióból 4 millió lokális zsidó és 1 millió magyar és nemzetiségi kézen van. Az egyéb kisebb iparvállalat (malom, fűrészmalom, gyufa-, tégla-, képráma-, fagyapot-, faanyaggyár) 50%-a zsidó, 25%-a magyar, 25%-a nemzetiségi kezén van. -
Ezen kérdésre nehéz felelni, mert ezen téren a legszerényebb kritika rágalmazásnak minősíttetik. Méltóztassék elképzelni egy bírósági tárgyalást, melynél a bíró nem érti a felek nyelvét, a felek meg nem értik a tárgyalási nyelvet. A tolmács rendszerint az irnok, aki tolmács-szolgálatra nem képes s megalkothatja magának a képet, hogy milyen lehet itt az igazságszolgáltatás. A konklúziót az olvasóra bízom. 15—20 évvel ezelőtt megyénkben az igazságszolgáltatásnál nem volt még olyan alkalmazott, aki nem bírta volna a nép nyelvét. Újabb időben mindig több bírót, szolgabírót s egyéb hivatalnokot helyeznek ide, kik a nép nyelvét egyáltalán nem beszélik. Hogy milyen nembánomság vagy lelkiismeretnélküliség van ebben az eljárásban, azt csak azképes megítélni, aki látja, hogy az ily bíró tevékenysége mily befolyással van a népre.
Az ide áthelyezett, a nép nyelvét nem értő tisztviselők fele belátja nehéz helyzetét és iparkodik megtanulni a tót nyelvet, a másik fele nem törődik a dologgal.
A tolmács-szolgálatról már fentebb szóltam. A járásbíróság és a szolgabíró előtt lefolyó szóbeli tárgyalásoknál nincs hites tolmács. A törvényszéki bűnügyi végtárgyalásoknál az elnök rendszerint érti a nép nyelvét, az azonban, hogy az ítélkező bírók egyike vagy mindakettője bírja-e a nép nyelvét, vagy nem, mellékes dolognak tekintetik. -
A szocializmus hódit a nemzetiségieknél. Megyénkben ezidőszerint csak 4 szakszervezet létezik (Liptószentmiklóson egy kb. 500 taggal, Rózsahegyen 3 kb. 200 taggal); bizonyos azonban, hogy a jövőben a nemzetiségi nép szocialistává lesz. És pedig nem azért, mert proletár volta fogja odaterelni (mert nálunk, amint említem, földnélküli paraszt alig van), hanem a viszonyokkal való elégületlensége és a felvilágosodottsága fogja a szocializmushoz vinni. -
A zsidók mindenkor kivétel nélkül a hatalommal mennek. Rózsahegyen az utolsóelőtti választáson Tisza-liberálisra szavaztak (az ellenkandidátus néppárti volt); az utolsó választásnál, hat teljesen független választó kivételével, mind a néppártira szavaztak és a néppárti jelölt érdekében époly dühös korteskedést vittek véghez, mint az előbbi választásnál a liberális jelölt érdekében. -
A nemzetiségi nép olvasmányai : naptárak, lapok és szépirodalmi termékek. Nemrég, 15—20 évvel ezelőtt a katholikus nép a naptáron kívül nem olvasott még semmit, kivéve a Rózsa Kálmán és neje és Mehnert Vilmos kiadásában megjelenő olcsó rém- és véres históriákat. Az evangélikus vallású nép fogékonyabb és régóta olvas mindent, ami keze ügyébe kerül. Nem egy protestáns paraszt vagy szegény kisiparos házában különb könyvgyűjtemény található, mint egy nemesi kúrián. -
A nemzetiségek a községi és vármegyei életben majdnem sehogy-sem érvényesülhetnek. A virilista szisztéma és a választások „tisztasága" mellett csodaszámba menne, ha csak valamikép is érvényesülnének. A megyeházán eltörpülő kisebbségben vannak. A megyénél és az igazságszolgáltatásnál nincs egyetlen egy nemzetiségi tisztviselő 1867 óta. A községeknél a nemzetiségek kisebbségben vannak, kivéve a kisebb községeket. Megyénkben egyetlen nemzetiségi korcsmáros sincsen, mert az ilyen nem kap italmérési engedélyt. -
A nép hőse Jánosik György, egy tót jobbágy, aki a 18-ik század első évében egy rablóbanda élén, megbosszulta a nemeseken az ezek által a népen ejtett kegyetlenségeket. Az elrablott jószágot a népmonda szerint, nem magának tartotta meg. hanem a népnek ajándékozta. Jánosik 1717-ben Liptószentmiklóson megkínoztatott és kivégeztetett (bal bordájára felakasztatott). -
A néppárt keletkezésének idejében a nemzetiségiekkel karöltve járt el, népgyűléseket tartott s olcsó hetilapot adott ki (Kresťan cím alatt), melyet sikerült nagy számban elterjeszteni. A nép tanult olvasni. Időközben visszaérkeztek az Amerikába vándoroltak, kik új eszméket hoztak magukkal. Amily mértekben a néppárt elhagyta programmját, oly mértékben elpártolt a nép hivatalos orgánuma olvasásától és átpártolt a nemzetiségi pártba. Most a nemzetiségi népsajtó (2 heti lap, 1 félhavi és több havilap) kb. 30.000 példányban van elterjedve. A változás abban van, hogy ezelőtt a nép nem olvasott majdnem semmit (az evangélikus vallásúakat kivéve), ma azonban meglehetősen tájékozva van a politikában. Egyéb változás nincs. A kormány nemcsak tót kaszinót, dalárda-egyesületet, tót vezénynyelvű tűzoltó-egyletet nem engedélyez, de nem engedélyez még egy tót szakácsiskolát sem leányok számára. Egyebekről nem is szólván.
Forrás: XX. Század, 1909/1. sz.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}