- Kezdjük azzal, hogyan lett belőled ENSZ katona és milyen feladatokat láttál el?
- Ha jól emlékszem 2001. őszén láttam egy felhívást - "Legyen ön is profi katona" - aztán meg ott volt a sok juttatás (szociális juttatások, szolgálati lakás stb..), bevallom akkor az egy nagy motiváció volt a számomra, egy 25 éves srác számára. Majd Párkányban a VÚ4961-es rádiós alakulatnál lettem katona. Azt hiszem kb. 1 év után teljesen véletlenül jött a lehetőség külföldi szolgálatra. Néhányan jó ötletnek, vagy inkább bulinak tartottunk, hiszen akkor még szinte senkiről sem tudtunk aki katonai feladatokat látott volna el idegen helyen. Nyitrán kellett jelentkezni, és mindjárt választani is országot, ezek voltak: Kelet-Timor, Afrika, Ciprus. Afrika mellett döntöttünk. A kiképzés Nyitrán volt, és átmentünk minden kritériumon. A kiképzés alatt már nem is tűnt olyan buliszerűnek, komolyan kellett venni. Miután elértünk Eritreába különféle feladatokat láttunk el: éjjeli-,nappali járőrözés- határellenőrzés, de a legfőbb az aknamezők felszedése.
- Az ENSZ békefenntartás önmagában nem jelent megoldást minden konfliktusra. A vele párhuzamosan zajló békefolyamatot nem helyettesítheti. De jelentős szerep hárul rá a civil embereket védelmében és a terrorizmus megfékezésében. Nagy súly nehezedik egy békefenntartóra?
- Igen a katonai jelenlét nem megoldás, de szükségszerű. Természetesen, több helyen nem láttak minket szívesen, de mindig jó kapcsolatokra kell törekedni a helyiekkel, hogy tudják ő értük vagyunk mi ott, főleg értendő ez pár határszakaszra. A másik oldalon pedig ott vannak az otthon maradt családtagok, talán ez a legnehezebb súly, mert a feladatokra meg volt a kiképzés.
- Meséljél egy kicsit a kiképzésről...
- A kiképzés pár hónap, ahol megtudsz mindent arról a helyről ahová mész, különféle erőléti gyakorlatok vannak mint pl. önvédelem, futás teljes felszerelésben, gyakorlati járőrözés gyakorlati fegyverekkel, probléma megoldás, szimulációs támadás és védekezés stb. Szinte mind egy filmben.
- Az utobi időben a bevándorlók száma megnőtt, ezzel együtt a terrorizmus veszélye is. Mi erröl a véleményed?
- Nem minden bevándorló terrorista, és természetesen ha igazi rászorulóról van szó segíteni kell, ahogy minket is befogadott az egykori nyugati blokk a kommunizmus idején. De azért ez nem azt jelenti hogy csődülniük kellene ide. Van elég gondunk nélkülük is, a gazdasági bevándorlókra gondolok, akik éppen randalíroznak, erőszakoskodnak Európa szerte. Nekik semmi keresnivalójuk nincs itt.
- Úgy hallottam a világon egyik legjobban őrzött területe Izrael?
- Ebben biztos lehet. Jól felszerelt és fejlet hadi technológiáik vannak. Bár a környező arab országok térképein nem is szerepel Izrael, egyszerűen nincs ott semmi, mint egy fehér folt. Mondjuk ha Szíriából vagy Libanonból felhívnánk egy Izraeli telefonszámot, ezt lehet hallani arab nyelven: A hívott országszám nem létezik… De egy kis érdekesség, Izraeli naptár szerint ma nem 2016 van hanem 5776.
- Milyen ideig voltál békefenntartó és mi a különbség a zsoldos katonával a légióssal szemben?
- 2 missziót voltam Afrikában, 2 missziót a Közel-Keleten. Légiósnak sosem vágytam, ők durvább dolgokat hajtanak végre, de ebbe inkább ne menjünk bele…
 |
 |
- Milyenek láttad meg a világot egyenruhában?
- Ha az ember kijut Afrikába katonaként, teljesen megváltozik a világszemlélete. Jobban megbecsüli az embereket, amit itthon a mai napig nem értenek meg. Segítőkész lesz, ami szintén furcsa az itt lévőknek ebben az anyagias világban. A gyerekkori barátaidra azt hiszed igaz barátok. De nem így van, ez akkor lesz nyilvánvaló, ha kint vagy katona. Afrikában nagyon megbecsülik az idegent, itthon átnéznek rajta. Afrikában nem veszik el másét, itt főként élelemre gondolok, másuk meg nincs. Érdekes történet? Hmmm. Asmara Eritrea fővárosa, ott voltam szabadnapon, eltávon, egyszer azt vettem észre hogy nincs a nyakamban a nyakláncom. Elkezdtem keresni, hogy hol lehet, majd egyre több helyi ember gyűlt körém hogy mit keresek, és aztán ők is segítettek. Egy idő után már kínosnak éreztem, hogy annyian segítenek, nem 5-6 emberről van itt szó, hanem jó nagy csoport emberről, és feladtam. Mondtam hagyják, majd kipótolom és elmentem. Már jó messzire jártam mikor ezt hallom: Hey Mr…, Hey Mr… Egy kisgyerek fut oda hozzám, kezében a nyakláncom, majd mutogatni kezd visszafelé. Vissza is mentem, ahol az anyukája állt másik 3 gyerekkel. Pénzt akartam adni nekik, de nem fogadta el, pedig nem sokszor ehetett idáig…. Aztán láttam egy boltot, ahol vettem egy kis kenyérfélét és édességet majd oda adtam nekik. Ha ez itthon történik meg, szerinted hányan szaladtak volna utánam, hogy visszakapjam a nyakláncom, vagy hány ember segített volna keresni?
Természetesen a helyek közül Afrika a kedvencem, szinte beleszerettem. Hiszen még ha ENSZ táborban is laksz, akkor is egy része leszel a fekete kontinensnek, ha eltávon vagy akkor pedig az ott élő emberek mindennapjainak. Nincs fogható ahhoz amikor szolgálat után este kifekszel a csillagok alá pihenni, és mivel ott nincsenek lámpák az egész égbolt közelebbnek tűnik. Persze ez vonatkozik a Közel-Keletre is, csak az egy más világ, veszélyesebb kicsit.
 |
 |
 |
 |
Azt hiszem kevés olyan interjú alany van, aki történetét halgatva mintha magunk is szereplőjévé válnánk és a képzelet szárnyain repülve...
Telek Lajos
Fotó: Petrik László fotóalbum
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}