(Jászi Oszkár alábbi cikkét a Sarlósok március tizenötödikei szereplésének hírére írta - nem véve tudomásul Balogh Edgár egyéni véleményét az emigrációról amely - még ha a Sarló egyik vezetőjétől hangzott is el, mégsem az új magyar generációt reprezentáló Sarló-mozgalom komoly hitvallása. A szerkesztőség)
Oberlin College, 1930 április 30.
A Sarlósok koszorú-elbelyezési kísérlete a Petőfi szobrára, a budapesti rendőrség beavatkozása, a koszorú tényleges elhelyezése a Táncsics Mihály sírján, a koszorú színeinek kiválogatása, a budapesti reakciót Ifjúsági egyesületek megmozdulása a Sarlósok ellen, a belügyminiszter uszító nyilatkozata ellenük a magyar »parlamentben« s végül a Sarlósok manifesztuma világfelfogásukról, szándékaikról és terveikről valóságos sorozata szimbolikus jelentőségű tényeknek, melyek egy reményteljes, ön- és céltudatos új magyar közlélek kialakulását hirdetik ... Nem lehet semmi kétség, hogy a csehszlovák köztársaság magyar kisebbségében friss, erős és jelentékeny szellemi és erkölcsi energiák ébredeznek, melyek azzal biztatnak, hogy a hivatalos magyar állam fasizmusa által narkotizált magyarságba új és termékeny élniakarások, nagystílű bel- és külpolitikai koncepciók magjait fogják elhinteni. S hogy ez a mozgalom éppen a csehszlovák földről indult ki, a mai történelmi adottságok mellett nem lephet meg senkit, aki ismeri a Hus, a Chelčicky és a Comenius tradícióit és aki tudja, hogy a Rákóczi mozgalmának demokratikus lelke legtisztábban az egykori magyar felvidéken lüktetett.
A Sarlósok nyilatkozata, mely a »PestI Napló hasábjain jelent meg, pozsonyi, érsekújvári, brünni és prágai magyar diákok nevében, világosan bizonyítja, hogy a magyar fiatalság egy komoly és számottevő csoportja képes volt emancipálni magát a budapesti feudális, nacionalista és revanchista áfiumtól, képes volt egy új és modern ideológiát teremteni a maga számára és (ami mindennél fontosabb) képes volt a magyar bánatot és megalázottságot — rettenetes történelmi bűnök büntetését — egy bátor, dacos és úttörő
munkaprogrammá szublimálni.
E program a kisebbségi uj magyar nemzedék speciális helyzetéből fakad. Nem is lehetne szebben mondani, mint ahogyan a Sarlósok teszik: »Hisszük, hogy a magyar népet belső szociális válsága és kisebbségi balsorsa a kelet európai szükségességek legerősebb kirobbantójává érleli meg. És tudjuk azt, hogy e történelmi szerep katasztrófába ful, hanem mi, építő szándékú magyar értelmiség készítjük elő, hanem az ellenállhatatlan történelmi erők vak kitörésére bízzuk a jövőt« Valóban, a történelmi jövő kiérlelése mindig a szenvedők s nem a bőségben úszók munkája volt. Magyar példánk is erről tanúskodik: az annyi bajjal megvert 48 - as nemzedék a ragyogó reformeszmék egész sorát teremtette meg: ellenben a 67-es nemzedék, Habsbugrg bajonettek által védve dús gazdasági monopóliumok élvezetében, szellemben és erkölcsökben nagyon mélyre süllyedt. (Gyakran jutott az utóbbi évek vívódásai alatt eszembe az a gondolat, hogy mennyivel szerencsésebben és termékenyebben alakult volna ki a magyar sors, ha a Habsburgok minket is a megtűrt feudális alkotmány és a dualista kiegyezés "előnyei" helyett egy
magyar fehérhegyi csata áldásaiban részesítettek volna!)
A Sarlósok azt is nagyon jól látták, hogy a »megoldatlan földkérdés és elmaradt együttműködés a szlávokkal és a románokkal mindmáig felkísértő tragédiája a magyarságnak. És az "esedékes magyar megújhodás szolgálatában" bátran és bölcsen hirdetik: »Míg Kossuth Lajos a Habsburg dinasztia reakciójával szemben a keleteurópai magyar, szláv és román államok konfederációiát hirdette a történelmi Magyarország területi épségének fentartásával: addig a trianoni béke következtében idegen nemzeti államokba került magyarság új nemzedéke már nem az államok, hanem a nemzetek közeledésében és konfederációjában látja a jövő biztosítékát.« Ezt a közeledést a mai merev államkeretek akadályozzák meg, tehát oly reformokra van szükség, melyek az »autonom, sértetlen nemzettestek szövetségét teremtik meg a Duna körül".
Ez azonban csak úgy lehetséges, a Sarlósok ítélete szerint, ha a dunai nemzetek történelmi színeit a szocializmus vörös szalagjával fonjuk össze, ami alatt nem gondolnak apártszocializniusokra, nem is idegen történelmek kopirozására, hanem arra a tudományosan helytálló uj társadalmi rendre, amelynek a keleteurópai szükségszerűségek szerint kell organikusan kifejlődnie. A vörös szalag a dunai színek mellett tehát elsősorban a földkérdés központi jelentőségét akarja szimbolizálni.
De nemcsak a különböző nemzetek jól felfogott érdeke követeli a dunai népek kooperációját és később konfederációját, hanem a Sarlósok egy nemzetközi veszélyt is látnak, mely ezt a tömörülést elhalaszthatatlanná teszi. Ez a veszély az imperialista veszedelem: »a nyugati kapitalizmus elgyarmatositással fenyegeti az agrárkörülmények között maradt dunai nemzeteket«.
Ez nagy vonásokban á Sarlósok üzenete a grófok és a zsidó bankárok régi Mayarországának. Komoly és bölcs figyelmeztetés, hogy fasiszta célkitűzésekkel nem lehet a háború utáni problémákat megoldani, hanem csak egy egészen uj bel- és külpolitikai szintézissel. Abban is megszorítás nélkül egyetértek az új ige hirdetőivel, hogy ez az uj szintézis még nincs készen, hogy egy uj ideológiára, egy uj erkölcsi felkészültségre van szükség s bármily rokonszenvvel érezzük is szövetségesünknek a nagy nyugati szocializmust, mégis Keleteurópa problémái annyira speciálisak, hogy azokat a nagyipari osztályharc formulái szerint nem lehet elintézni, hanem hogy azokat elsősorban a földműves nép igényei szerint kell átértelmezni és átértékelni. Ezt az átértékelést kezdette meg (bár nagyrészt öntudatlanul, a forradalmi viszonyok nyomása alatt, s később visszacsinálva az egészet egy mechanikus kommunizálás sorvasztó levegőjében) az orosz bolsevizmus s éz magyarázza meg taktikai sikereit Keleteurópában és Ázsiában. De Lenin követőt ezt a problémát csak mint parasztiogást tekintik, holott voltaképpen megakarják semmisíteni a független paraszti üzemet. Ezzel Bzcmben az igazi probléma, a demokrácián és az emberli szabadságjogokon alapuló szociálismus problémája, a szabad szövetkezetekben egyesült parasztbirtokok termékeny kooperációja az ipari munkások termelőszövetkezeteivel.
A világháborúnak egyetlen nagy és korszakos eredményét a közép- és keleteurópai parasztság felszabadítása, óriási energiákat hívott életre s ezeket az energiákat szervezni kell.
Meg kell teremteni a falu kultúráját, mely nem lehet a városi kultúra ráoktrojálása a falura, hanem csakis a falu szunnyadó autochton értékeinek a kifejlesztése. A legtöbb országban a feudalizmus gazdasági hatalma megtört, de régi tradicionális presztizshatalma megmaradt. A paraszt még mindig nem tud a saját lábán megállani. Kelet- és Középeurópának legnagyobb problémája az új politikai kereteket uj szellemi tartalommal megtölteni.
Úgy látom, hogy a Sarlósok megérezték a dunai föld üzenetét, melyet a régi izolált nemzeti keretekben nem lehet megvalósítani.
Hogy ez így van, annak örvendetes és vigasztaló jele a számomra néhány levél, melyet egy nemes és okos cseh ifjútól kaptam, aki Amerikából hazatérve most apostoli lendülettel dolgozik (ez itt nem puszta kép, mivel fiatal barátom a szociális kereszténység eszméitől van átitatva, a Chelčicky és Tolsztoj szellemében) a nemzetiségi és a parasztkérdés
megoldásán, melyeknek lényegazonosságát tisztán látja. Hadd fordítsak le néhány jellegzetes passzust angol leveleiből, hogy a Sarlósok lássák, hogy nincsenek teljesen magukra hagyatva, hanem hogy a cseh intelligencia egy elitcsapata szintén tudja, hogy miről van szó.
Megállapítva, hogy a középeurópai helyzet nyomasztóan rossz s hogy a szűkkeblű magyar és német nacionalizmust újabb és nem kevésbé türelmetlen nacionalizmusok váltották fel
s hogy az egynyelvű nemzeti állam fikciója még mindig kísért a soknyelvű államokban is s hogy a dunai népek kiskorúságukban még mindig csak az imperialista politika járszalagán lépkednek és áz egyik csoport Oroszországra, a másik Németországra, a harmadik Franciaországra kacsint, a cseh szociálpolitikus így folytatja:
»A ml csoportunk máskép gondolkozik ezekben a kérdésekben s másfajta ideákat melenget a szivén. Persze azt mondják, hogy bolondok vagyunk, mert azt hisszük, hogy a világháború által teremtett ellenséges táborokat át kell hidalni s a kis nemzeteket egy közös vonalon kell egyesíteni. Mi elismerjük, hogy ma gyűlölet és rosszindulat van Középeurópa népei között, de azt a merész elméletet valljuk... hogy ebben a kontroverziában mindegyik félnek igaza van s hogy mindegyik nyerhet. Egyre inkább annak a tudatára ébredünk, hogy itt Németország és Oroszország között egy különvált emberi egyéniség, szinte egy magában álló nemzet él, melyet rendszerint parasztnak nevezünk. Ez az emberi egyéniség eddig passzív szerszám volt más népek idegen ambíciói kezében és exponált helyzete a kulturális európai gócok és az ázsiai szelek között megakadályozta öt egyénisége kifejlesztésében és abban, hogy a saját társadalmát megszervezze. De ma a viszonyok számára sokkal kedvezőbbek, mint valaha is voltak a törtónelemben s annyi évszázadnak baja és nyomorúsága után, most végre szabadon lélegezhetik s meg van a lehetősége, hogy helyzetét a társadalomban megjavítsa, hogy gyermekeinek nevelést adjon s hogy érdekelt megvédje az egész vonalon. Ez a nemzet-ember nincs régi tradíciók által lenyűgözve, nincs senki által lekötelezve, csak ama kivételes elmék által, kik felszabadításában segítették... Most először esik meg a történelemben, hogy, olyan szabadsága van, melyet a nyugati nemzetekével lehet összehasonlítani... Ennek az új szabadságnak még mindig sok a korlátja, mivel a múlt súlyosan ránehezedik a vállaira s akadályozza haladásában. Alig tudja elhinni, hogy ö most már a saját ura s hogy ö felelős 100 millió emberért s hogy bizonyos értelemben egész Európa sorsa az ő kezében van letéve. Az ő feladatai valóban óriásiak: ő tőle kell várni, hogy a régi politikai módszereket, legyenek azok akár osztrákok, akár magyarok, akár poroszok, megváltoztassa: az ö kötelessége, hogy uj szellemet vigyen be a nemzetközi viszonylatokba, hogy elfeledje a saját múltját a jövő érdekében; az ő tisztje, hogy egy új társadalmi filozófiát és egy u] nevelési rendszert teremtsen. Neki teljesítenie kell mindezeket a feladatokat, ha fenn akarja tartani szabadságát nagy és tekintet nélküli szomszédjainak politikai ambícióival s gazdasági kizsákmányolásával szemben.
...Ezek és hasonló meggondolások alapján tökéltem el magamat arra, hogy felvegyem a küzdelmet a magyar kisebbség s a magyar nemzet érdekében. Ez a probléma nem olyan nehéz, hiszen annyira új keletű. Nincs egyébre szűkség, mint arra, hogy a mesterséges akadályokat elhárítsuk a magyar kisebbség elől s hogy a magyar iskoláknak, nyelvnek
s kulturális intézményeknek megfelelő rokonszenvet és támogatást adjunk. Az egész probléma a sajtó és a közvélemény nevelésében áll. Összehasonlítva a ml alapvető problémánkkal — a paraszt és a munkás állampolgári nevelésével — a magyar kisebbségi kérdés, úgy látom, egy aránylag könnyű feladat...«
Így Ír a cseh »sarlós« s hogy sarlósaink jól látnak, annak legjobb bizonyítéka, hogy egy olyan pártatlan s egyben geniális megfigyelő, mint F. Delaisl, a keleteurópai problémát az
egész európai helyzet kulcsának tekinti, s kimondja, hogy annak megoldása az Európai Egyesült Államok problémájának sarkköve, mivel imperializmus nélkül egy olyan hatalmas piacot teremtene s olyan bensőséges munkamegosztást létesítene
a régi és az uj Európa között, melynek Jelentősége messze túlszárnyalná a tengerentúli piacokat. És ami még ennél Is többet jelent az én érzésem szerint: az európai egységesülése lehetetlenség mindaddig, amíg a dunai és a balkánállamok a különbözö nagyhatalmak ütőkártyái maradnak. Tegnap az osztrák, a német és az 0rosz diplomácia mozgatta és ugratta öket és tartotta fenn a határszéli komitácsi bandákat, most ugyanezt a szerepet az uj nagyhatalmak teljesítik. Ennek a gyalázatos játéknak nem lehet addig vége, amíg a kis nemzetek nem emancipálják magukat egy konfederativ politikával az imperialista befolyásoktól. Egy ilyen fordulatnak pedig elengedhetetlen előfeltétele: a földkérdés és a nemzetiségi kérdés megoldása.
A Sarlósok küzdelmükben tehát nemcsak a magyar ügyet szolgálják, hanem az egész Dunamedence ügyét, s végeredményben Európa megmentésének az ügyét. Ez a célkitűzés igazi történelmi perspektívát és valódi emberi méltóságot ad törekvéseiknek s ha bátran kitartanak, övék a jövő. Ehhez mindenekelőtt egy uj ideológiát kell kidolgoznlok és egy uj politikai moralitást meghonositaniok. E kapcsolatban legyen szabad figyelmüket felhivni a magyar helyzetről irott két tanulmányra, melyek az összeroskadás óta született irodalomnak messze kimagasló termékei. Mindkettő a Dániel Arnold munkája. Az egyik a "Századunk" 1929 november és decemberi számaiban jelent meg s a magyar közgazdaság válságával foglalkozik, kimutatva, hogy egyesegyedül egy demokratikus földbirtokpolitika mentheti meg Magyarországot a végleges összeroskadástól. A másik német nyelven jelent meg "Az agrárdemokrácia előrenyomulása Európában és a nagybirtok helyzete Magyarországom" cim alatt az Archív für Sozialwjssenschaft und Sozialpolitik 62-ik
kötetének 3-ik füzetében. A háború utáni magyar problémának gazdasási és szociális alapjai még sohasem lettek megvilágítva ekkora alapossággal és tárgyilagossággal. A tanulmány végső konklúziója ez: »A mai Magyarországon az agrárpolitikai
helyzet lényegileg ugyanaz, mint Franciaországban volt, kevéssel 1879 előtt. Franciaországban is létezett akkor egy nagybirtokos arisztokrácia, melynek uraskodása a mezőgazdasági produktív erők fejlődését megakadályozta. Ez a helyzet Franciaországban is egyrészt egy relatív túlnépesedéshez, másrészt az arisztokrácia gazdasági legyengüléséhez
vezetett. Ezek az okok Franciaországban akkor az arisztokrácia hirtelen bukásához és az agrárdemokrácia gyors előnyomulásához vezettek. Ugyanezek az okok a mai Magyarországon — egy nagyobbrészt már republikánus Európa közepette, oly országok szomszédságában, melyek a nagybirtokot rövid idő előtt felosztották — még sokkal könnyebben és tökéletesebben vezethetnek az arisztokrácia bukásához és az agrárdemokrácia győzelméhez, mint ez 140 év előtt Franciaországban történt. Bármiként legyen is, ma Magyarországon csak egyetlen komoly és történelmileg fontos feladat van (minden más csak részletmunka, vagy az igazi problémák elkenése a politikai üzletemberek által) s ez a magyar földműves nép megszervezése. Magyar szocialistáink még ezt nem látszanak tudni, de Bethlen úrék jól tudják s ezért engedik relatíve szabadon a városi szocialista játékokat, de azonnal csendőröket küldenek s megtömik börtöneiket, ha a magyar falu megszervezéséről van szó.
A magyar politika archimédeszi pontja legalább 900 év óta itt van.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}