Egy közösség életképességét jelzi, ha megfogalmazza abbéli igényét, hogy legjobb tagjait elismerhesse és ezt egy díjjal fejezze ki. "Az utóbbi évek helyi politikai hangulata arra ösztönöz bennünket, hogy magunk kezébe véve sorsunkat díjat alapítsunk és a 2014-es évtől megtiszteljük azokat a személyeket és szervezeteket, akik városunkban odaadással dolgoznak magyar közösségünkért" írja levelében a kezdeményező Kultúrkorzó elnöke Stugel Tibor.
A levelet 45 címzettnek postázták, akiket egyben kuratóriumi tagságra kértek fel. A címzettek közt találjuk a polgármestert, alpolgármestert, a városi képviselő testület több tagját, kulturális, közművelődési és társadalmi szervezetek és intézmények képviselőit, aktivistákat és a média képviselőit. A kuratórium feladata lesz kiválasztani a díjazottakat valamint megvitatni a "közösséget érintő problémákat".
Érsekújvárban már régebben is voltak próbálkozások "maguk kezébe venni saját sorsukat". A szétesett és demoralizált közösséget próbálta konszolidálni egy 2010. 04. 30-ra KOVALCSIK Cirill ferences atya által összehívott Magyar Értelmiségi Fórum. A mintegy 20 résztvevő egy szándéknyilatkozatig jutott el, melyben hitet tett "a megértés, az építés, az egység, a szép, az igaz és a jó mellett".
Egy esztendővel később 2011.04.09 -én Közéleti Fórum alakult. Az alakuló - első és egyben utolsó - ülés mintegy 30 résztvevője egyetértett a magyar iskolaügy támogatásának és a kulturális élet megújításának jelentőségében.
A magyar közösségen belüli megosztottság és apátia azonban az évek múlásával egyre csak nő, és a magyarok hajlandósága a választásokon való részvételre egyre csökken. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat fejezte ki a novemberi választások után szervezett "Beszéljük meg!" kerekasztal.
Szerény véleményünk szerint minden további hasonló kezdeményezés is kudarcra van ítélve mindaddig, amíg nem valósulnak meg a demokratikus közélet feltételei városunkban: szabad véleménynyilvánítás, független média, a választott képviselők elszámoltatása, az önkormányzat munkájának teljes nyilvánossága (hangsúlyosan a városi cégek vonatkozásában), a kulturális és egyéb szervezetek gazdálkodásának teljes átláthatósága (hangsúlyosan amikor városi költségvetésből részesülnek támogatásban).
A Kultúrkorzó kezdeményezését üdvözöljük. Az általa létrehozott kuratórium munkájában nem kívánunk részt venni, de szívesen tájékoztatunk majd róla. Úgyszintén szívesen közreadnánk a résztvevő szervezetek képviselőinek az általuk vezetett szervezetek éves beszámolóit... amolyan bizalomerősítés gyanánt ezekben az ínséges időkben....
A dokumentum megjelenítéséhez kattintson a képre...
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}