A jövő, 1945-ik évben ünnepli Érsekújvár városa alapításának négyszázadik évfordulóját. Négy évszázad ugyan nem valami hosszú idő a történelem nagy fejlődésvonalában, egy város életében azonban már jelentős időszak. S ha ehhez a megállapításhoz még hozzávesszük azt, hogy ez a látszólag rövid időszak tele volt olyan eseményekkel, amelyek nemcsak itt Érsekújvárott, vagy a közvetlen környéken, de egész Magyarországon, sőt az egész világon is figyelmet keltettek, akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy Érsekújvár története egyike a legérdekesebb és legszínesebb várostörténeteknek.
Ebben a várostörténetben három egymástól eléggé elütő korszakot különböztethetünk meg. Az első a vár alapításáig, lö45-ig, eső időszak, amikor tulajdonképpen még nem volt Érsekújvár, de amikor azért a város mai területén mégis voltak falvak és éltek emberek. A második korszak a vár alapításától egészen a várnak a török uralom alól való felszabadításáig tart, tehát az 1545—1685-ig terjedő évek eseményeit foglalja magában. Végül a harmadik és talán legjelentősebb időszak, a vár felszabadításától napjainkig terjedő idő, Érsekújvár várossá-alakulásának korszaka.
Az első korszakra vonatkozólag nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. Csak annyit tudunk, hogy a mai város területén, illetve határában, négy falu terült el. Ezek: Gyorok, Gúg, Lék és Nyárhíd voltak. Hogy pontosan hol voltak ezek a falvak, kik voltak a lakóik, azt csak sejtjük, de nem tudjuk. Annyit azonban megőriztek a történelmi feljegyzések, hogy a legjelentősebb és legnagyobb Nyárhíd volt közöttük, amelynek a 14. században már plébániája is volt. A falvak különben az esztergomi érsek birtokát képezték, s lakói legnagyobbrészt az érsek jobbágyai voltak.
Amikor 1543. augusztus 10-én a török elfoglalta Esztergomot, s az érsek kénytelen volt Pozsonyba menekülni, az Érsekújvár határában elterülő érseki birtokok és faluk tulajdonképpen védelem nélkül maradtak, sőt ki voltak téve annak a veszélynek, hogy az Esztergomból kiinduló török portyázó csapatok bármikor elpusztítják, vagy kirabolják őket. Ezért Várdai Pál esztergomi érsek, mindjárt érseki székhelye eleste után gondoskodni kívánt arról, hogy megvédje birtokait és jobbágyait a török pusztítás ellen, s az 1545-ik évben megkezdte a Nyitna folyó bal partján, Lék falu határában, a léki vár építését. Ezt a várat nevezték a történelmi források Újvárnak, majd mikor Várdai Pál érsek meghalt és második utóda, Oláh Miklós, a várat még jobban kiépítette és megerősítette, Oláh-Ujvárnak.
Mint említettük, Ujvár, illetve Oláh-Ujvár, a Nyitra folyó bal partján épült, négyszögletű palánkvár volt. Főfeladata az érsek birtokainak ás jobbágyainak védelmén kívül annak a fontos országútnak a biztosítása volt, amely Budából kiindulva Esztergomon, Párkányon és Udvardon keresztül vezetett Tardoskedd, majd Nagyszombat, Sasvár és Szakolca, illetve Pozsony felé. Bár a vár aránylag kicsi volt, s legfeljebb 200—2S0 fegyveres katona tanyázott benne, ezt a feladatát hosszú időn át teljesítette.
A vár földesurai, az esztergomi érsekek azonban csakhamar rájöttek arra, hogy a vár csak addig tudja teljesíteni feladatát, amíg a török nem kezd nagyobb katonai akcióba. Mivel a vár a Nyitra bal partján volt, a török sereg könnyen körülvehette, s rövid ideig tartó ostrom után vagy elfoglalhatta, vagy pedig kiéheztethette volna védőit. Ezért Verancsics Antal érsek a hetvenes évek végefelé elhatározta, hogy új várat építtet a Nyitra másik partján, amely aztán nemcsak az érseki birtokokat fogja védeni, de megakadályozza a törököt abban is, hogy Magyarország északnyugati részét, a Vág, Nyitra és Garam folyók völgyét végigpusztítsa. így jött létre 1580-ban a második Újvár a Nyitra folyó jobb partján.
Az új vár az akkor már pusztulásnak indult Gyorok község határában épült, közel 50 katasztrális holdnyi területen, szabályos hatszög alakban. Hat erős bástyája és két kapuja volt, mely utóbbiak közül az egyik Esztergom, a másik Bécs irányában nyílott. Hogy még jobban tudjon a vár védekezni a kívülről jövő támadások ellen, három láb mély és 108 láb széles és a Nyitra vizével megtölthető árokkal vették körül.
Ez a vár már erős végvár volt, s teljesen beilleszkedett abba a végvárrendszerbe, mely Nagykanizsától egészen Kassáig terjedt, s amelynek legfőbb feladata a királyi Magyarország és az osztrák tartományok meg-védelmezése volt a török támadásaival szemben. Közel másfél századon keresztül teljesítette Érsekújvár vára ezt a feladatot. Sőt mivel a védővárrendszer legfontosabb helyén, a félkör közepén, és a Bécs felé vezető út mellett feküdt, egymaga talán többet harcolt, s egymagáért több vér folyt, mint a többi várért együttvéve.
Alighogy felépült, s megkezdte a török elleni védőháborút, az 1605-ik évben Bocskai István hadvezére: Homonnai Drugeth Bálint vette ostrom alá. A törökök is megjelentek az ostromlók között, s szerették volna a várat birtokba venni, de a legnagyobbrészt idegenekből álló védők inkább Homonnainak adták át a várat, aki 1605. október 17-én be is vonult csapataival Érsekújvárba. De nem sokáig volt a vár a felkelők kezében, mert a bécsi béke újra a császárt tette a vár urává.
Alig másfél évtized múlva azonban újabb küzdelem indult meg Érsekújvár birtokáért. Bethlen Gábor csapatai vették ostrom alá a várat. És most sem az ostromlók hősiessége, hanem a védők árulása következtében cserélt gazdát a vár: a várőrség elfogatta Koháry Péter várkapitányt, a várat pedig átadta Bethlen alvezéreinek: 'Széchy Györgynek és Rhédey Ferencnek. Azonban Bethlen Gábor sem sokáig örülhetett az olcsó diadalnak, mert a felkelést lezáró nikolsburgi béke 1622-ben ismét a császár kezére juttatta Érsekújvár várát.
A Bethlen-féle háborúk lezajlása után egy ideig aránylag nyugalom uralkodott Érsekújvárott és környékén, a század közepe táján azonban újra felélénkültek a harcok. A török ugyanis állandó rettegésben tartotta a vidéket, s leginkább Esztergomból kiindulva, hol itt, hol ott csapott rá a védtelen lakosságra és hurcolta el mindenét, sőt még magukat a lakósokat is. Ilyenkor aztán természetesen az újvári végvári vitézek sem maradtak tétlenek, lesben álltak, és hol a még csak zsákmányra induló török csapatokat szórtak szét, vagy űzték vissza, hol meg a bő zsákmánnyal hazafelé igyekvőknek vetettek lest, akiktől aztán mindent elvettek, a kísérőket pedig leölték, vagy fogságba vetették. A törökök azonban végül is megsokalták, hogy az újvári vitézek annyi borsot törnek az orruk alá, s elhatározták, hogy elfoglalják a hódító terveik elé is oly sok akadályt gördítő végvárat. 1663. nyarán hatalmas török sereg indult Érsekújvár ellen. Forgách Ádám várkapitány még idejében értesült a török készülődéseiről, s hogy megakadályozza a törököket tervük keresztülvitelében, Párkánynál megtámadta a Dunán átkelő török sereget. Sajnos, kissé későn érkezett, úgyhogy a folyón már átkelt és nagy számbeli fölényben lévő törökök súlyos vereséget mértek Forgáchra, aki csapatának megmaradt részeivel kénytelen volt visszatérni és bezárkózni Újvárba. A törökök most már akadálytalanul elérték Érsekújvárt, körülzárták a várat, s augusztus 16-án megkezdték az ostromot. Közel másfél hónapig állták a védők a meg-megújuló török rohamokat, míg végül most is az álnokság győzedelmeskedett. A várban lévő német zsoldosok kényszerítették Forgách várkapitányt arra, hogy alkudozásokba kezdjen a törökkel s adja fel a várat, amely kívülről úgysem remélhetett segítséget. 1663. szeptember 24-én felkerült a vár fokára a megadást jelentő fehér zászló, s miután a törökök biztosították a védők szabad elvonulását, Forgách megfogyatkozott csapataival elhagyta a várat, amelyet a török sereg nagy öröm-rivalgással vett birtokba.
Érsekújvár eleste és török kézre jutása nemcsak az ország északnyugati részének lakosságát érintette érzékenyen, hanem a Magyarországgal szomszédos Ausztria és Morvaország lakóit is, mert a törökök Érsekújvárból kiindulva még ezekre a távoli vidékekre is elmerészkedtek rablóútjaik alkalmával. Sőt 1683-ban már annyira erősnek érezték magukat, hogy vakmerőségükben magát a birodalom fővárosát, Bécset vették ostrom alá. Amint tudjuk, a töröknek ez a vállalkozása kudarccal végződött, sőt megkezdődött a magyar történelemnek egyik legdicsőbb és hősi tettekben leggazdagabb korszaka: az országnak a török uralom alól való felszabadítása. Ezeknek a felszabadító harcoknak egyik fontos láncszeme Érsekújvár felszabadítása és visszafoglalása volt. Huszonkét éve nyögte már ekkor a vár és környéke a török uralmát, míg végre 1685 nyarán ütött a felszabadulás órája. De amint a törökök csak nagy nehézségek árán és hosszú ostrom után tudták elfoglalni a várat, ugyanúgy a felszabadító keresztény csapatoknak is ugyancsak meg kellett küzdeniük a várért. Július 7-től augusztus 19-ig folyt a nagyerejű ostrom, míg végre az augusztus 19-én elrendelt általános roham eredményeképpen a keresztény csapatok benyomultak a vár területére, s bár a törökök végső kétségbeesésükben elkeseredetten védekeztek, véres kézitusa után mégis a keresztények diadalmaskodtak és birtokukba vették ezt a fontos várat.
A vár felszabadítása és a töröknek az országból való kiűzése után teljesen új korszak kezdődik Érsekújvár történetében. Az ország felszabadításával a, várak elvesztik jelentőségüket, s legnagyobb részükkel senki sem törődik, így történhetett aztán meg, hogy amikor II. Rákóczi Ferenc 1703-ban kibontotta a szabadság zászlaját, s egyik kiváló hadvezére, Vak Bottyán, 1704. novemberében ostrom alá fogta Érsekújvárt, a vár jóformán abban az állapotban volt, ahogyan az 1685-ik évi ostrom után hagyták, úgyhogy az aránylag kisszámú kuruc csapat könnyen elfoglalta a várat. A kuruckorszakkal egy időre újra fellobbant Érsekújvár régi dicsősége, hősi korszaka, hiszen maga Rákóczi Ferenc is többször megfordult a vár falai között, jó ideig itt volt a főhadiszállása, s az áruló Ocskay Lászlót is Újvár piacán fejezte le a bakó, de a kurucok szerencsecsillagának lehanyatlásával Érsekújvár várának hadi szerepe is végleg befejeződött. Olyannyira, hogy 1724-ben, III. Károly király rendeletére, lerombolják a várfalakat, s még az oly sok harcot és hősi tettet látó köveket is el-hordatják Újvárból, hogy még ezek a néma tanuk se hirdessék a vár és lakói régi dicsőségét.
Mint már fentebb említettük, a várnak a török uralom alól való felszabadításával megkezdődik Érsekújvár történetének harmadik korszaka, a várossá-alakulás évei. Sajnos a város történetének és fejlődésének erre a korszakára szintén nagyon kevés feljegyzésünk és forrásunk van, mivel egyrészt ekkor a város már nem játszott országos-jelentőségű szerepet, másrészt pedig a város életére vonatkozó kisebb jelentőségű feljegyzések, városi jegyzőkönyvek nagyobb része elpusztult abban a nagy tűzvészben, amely 1810. májusában érte a^várost, amikor a város belső része majdnem teljesen leégett. A néhány fennmaradt régi összeírás, jegyzőkönyv és más forrás alapján azonban mégis megkíséreljük a város legújabb fejlődésének és történetének képét megrajzolni.
Tizenöt évvel a vár felszabadítása után, 1700-ban, Kollonics Lipót esztergomi érsek, mint a vár birtokosa és földesura, összeíratta Érsekújvár lakosságát. Az összeírás szerint 1700-ban Érsekújvárott 244 ház volt. Ezek közül azonban csak 158 volt lakható és 11 épülő állapotban, míg 75 ház teljesen el volt pusztítva, s így ezekben nem is lakhattak. Megtudjuk az összeírásból azt is, hogy 238 család lakott ekkor Újvárott, akik nemzetiségileg a következőképpen oszlottak meg: 138 magyar, 58 szláv, 30 német és 12 más nemzetiségű. A társadalmi megoszlás a következő képet mutatta: 3 gróf, 3 báró, 4 főrangú nemes, 73 köznemes, 31 polgár és 124 parasztcsalád lakott Érsekújvárott. Nagyon érdekes képet mutat a beköltözés sorrendje is, amely szerint 1685-ben: 28, 1686-ban: 11, 1687-ben: 7, 1688-ban: 15, 1689-ben: 15, 1690-ben: 11, 1691-ben: 18, 1692-ben: 16, 1693-ban: 18, 1694-ben: 14, 1695-ben: 20, 1696-ban: 21, 1697-ben: 14, 1698-ban: 12, 1699-ben: 11 és 1700-ban: 2 család telepedett le Érsekújvárott. Azt is megtudjuk ebből az összeírásból, hogy kezdetben inkább németek, majd szlávok telepedtek meg Érsekújvárott, míg a magyarok inkább csak a kilencvenes évek folyamán költöztek be a városba.
Nagyon érdekes adatokat tudunk meg a városra vonatkozólag a III. Károly által 1715-ben, majd 1720-ban elrendelt összeírásokból. Eszerint a két összeírás szerint Érsekújvárott a nem adózó nemes lakósokon kívül 1715-ben 164, 1720-ban pedig 184 mezővárosi polgár élt. Ezeknek a nemzetiségi megoszlása a következő volt: 1715-ben: 90 magyar, 53 szlovák és 21 német, 1720-ban pedig: 85 magyar, 67 szlovák és 32 német család lakott Érsekújvárott. Foglalkozás szerint következőképpen oszlottak meg ezek a polgárok: 1715-ben a 164 polgár közül 25, 1720-ban pedig a 184 polgárból 32 foglalkozott iparral, vagy kereskedelemmel. Tudjuk, hogy ebben az időben a városiasodás zászlóvivői az iparosok voltak, s amely városban ők jutottak túlsúlyra, vagy legalább is vezető szerephez, az a helység gyorsan haladt a polgáriasodás útján. Még jobban alátámasztja ezt a megállapításunkat az 1828-ik évi, ugyancsak országos összeírás, amikor is az Érsekújvárott összeírt 786 család közül 216 volt az iparos és 23 a kereskedő. Míg tehát 1715-ben a lakosság 15%-a és 1720-ban 20%-a volt iparos és kereskedő, száz évvel később: 1828-ban már az érsekújvári családok 30%-a élt meg az iparból és kereskedelemből, ami Érsekújvár elvárosiasodásának egyik legfontosabb jele. És tényleg, a múlt század harmincas éveitől kezdve egymásután jönnek létre Érsekújvárott a különféle, városokra oly jellemző intézmények: óvoda, iskolák, gimnázium, takarékpénztár, kórház, stb.
Vessünk most egy pillantást a város lakosságszámának a fejlődésére. A legrégibb időkre vonatkozólag, 1850-ig, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek (canonica visitatiok) nyújtanak e téren tájékozódást, míg az újabb számadatokat a hivatalos összeírásokból merítjük. Eszerint tehát a város lakossága a török kiűzésétől kezdve napjainkig a következő fejlődést mutatja:
Ezek a számok élénken bizonyítják, hogy a város lakossága állandóan, sőt egyik-másik időszakban jóval az országos átlagon felül, nőtt és szaporodott. Hogy mennyi része van ebben a növekedésben a természetes szaporodásnak, és mennyi a beköltözésnek, az nagyon érdekes, de egyben eléggé nehéz kérdés, s eldöntése és megoldása kívül esik e rövid tanulmány keretein. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy Érsekújvár kedvező földrajzi, központi fekvése nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a város lakosságának száma folyton és átlagon felül növekszik.
Még csak a város területi, vízszintes kialakulásáról és fejlődésérő! mondjunk néhány szót. A legrégibb időkben, helyesebben a vár megalapításától a török kiűzéséig terjedő időszakban (1545—1685), a vár és a város egyet jelentett. Lakossága is túlnyomórészt katonákból állott, s csak a békésebb időkben nőtt meg kissé a polgári elem, tehát a nők, gyermekek száma. Ezek kényelmesen ellakhattak a várban lévő épületekben, s nem vált szükségessé, de az állandó harcok, ostromok miatt nem is volt lehetséges, a várfal alatti terjeszkedés, amint azt nagyon sok városunknál látjuk. Mikor azonban 1724-ben lebontották, sőt elhordták a vár falait, s a város lakossága, — amint azt a fenti összeírásokból és adatokból láttuk, — állandóan növekedett, szükségessé vált a lakóházaik szaporítása, a város területének növelése. Ennek ekkor természetesen már semmi akadálya sem volt. S tényleg, a tizennyolcadik századbeli városi jegyzőkönyvek nagyon sok érdekes adatot, feljegyzést tartalmaznak arra vonatkozólag, hogy hogyan épült ki idők folyamán lassan a város. A belvároson kívül főleg három, majd később négy irányban kezdett terjeszkedni. így alakultak ki az úgynevezett városi tizedek, még pedig a Naszvadi, Szárazsori és Tót utcai tized, majd valamivel később a Gúg utcai tized. A naszvadi, gúgi és tót utcai tizedek nevét és' helyét még ma is őrzik az utcák nevei, míg a szárazsori tized a mostani belváros és a vasútállomás közötti részen terült el. Érdekes, hogy a Nyitra folyó felé, különösen kezdetben, a város nem nagyon fejlődött, amit csak azzal tudunk megmagyarázni, hogy ez a terület vizenyős, mocsaras hely volt. Amikor azonban szabályozták a folyó medrét, s a két oldalán töltést emeltek, ebben az irányban is terjeszkedni kezdett a város. Ez a folyamat a 18-ik század vége felé játszódhatott le, mert a múlt század elejéről való jegyzőkönyvekben már egész sor utcanévvel találkozunk. Ilyen régi újvári utcanevek: Béka, Henig, Kangyi, Kis, Szedreskert, Vám, Andódi, Malom, Nagyfélsor, Kisfélsor, stb.
Üj lendületet vett a város terjeszkedése a múlt század második felében, amikor megkezdődött az Érsekújvárt érintő vasútvonalak kiépítése és a különféle gyárvállalatok alapítása. így, igaz, hogy inkább a mostani század elején, három külön városnegyed épült ki, mégpedig a leginkább vasutasoktól lakott és a három vasúti hídon túl lévő vasútas-negyed, a vám-hídon túl, a bőrgyár és lengyár körül elterülő gyárváros, végül a Piritóban lévő postás negyed. De terjeszkedik a város a fenti negyedekkel ellentétes irányban, a berek erdő felé is. Amennyire örülni lehet ennek a terjeszkedésnek és növekedésnek, ugyanolyan mértékben aggodalommal is tölthet el, mert a nagyfokú vízszintes terjeszkedés később akadálya lesz majd a város civilizálódásának (csatornázás, vízvezeték, stb.).
Ilyen Érsekújvár városának története és fejlődése, — főbb vonásokban. A fentebb elmondottak csak halvány keretek, amelyeknek teljes kitöltése nagyon távolesik e rövid vázlat céljától. Remélhető, hogy a város jubileumai meg fogja hozni azt a várostörténetet, amely bőven és minden részletre kiterjeszkedően fogja az újvári polgárok elé állítani dicső városuk felemelő eseményekben gazdag történetét és fejlődését.
MAJOR JÓZSEF.
(Rövid várostörténeti vázlatom megírásánál a következő forrásokat használtam: az Országos Levéltárban lévő 1715, 1720 és 1828 évi összeírások, az érsekújvári plébánián található egyházlátogatási jegyzőkönyvek, az esztergomi prímási levéltárban lévő 1700. évi összeírás, a város múzeumában található városi jegyzőkönyvek, dr. Haiczl Kálmán: Érsekújvár múltjából, dr. Thirring Gusztáv: A magyar városok statisztikai évkönyve, stb.)
Forrás: Önképzés és szolgálat. Az Érsekújvári M. Kir. Áll. Pázmány Péter Gimnázium kis-önképzökörének kiadványa. IV. kötet. Szerkesztette: Dr. Bakos József´Érsekújvár 1944
Pék Irén magánygyűjteményéből. Köszönjük.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}