Mikor máskor, mint ilyenkor szeptemberben lehet egy szép napot választani a „magyar dal napjának“. Oly kevés igazi, szép és jó dolog adatik mostanság rohanó mindennapjainkban. És ilyenkor szemptember táján a szőlőtő is adja isteni áldását, benne édes-savanyú zamatokkal, lé dús nedűjében. Úgy is mondhatnánk a dal, a nóta „egytőről“ fakad. Emberi, érzelmi mélysége isteni. Kevés olyan gazdagság van az ember birtokában, mely nem ismer határokat, ott és akkor lehet „elővenni“, amikor csak akarjuk.
Azt is mondhatjuk ez épp olyan isteni ajándék, mint a szőlő. Ez is emberit éltet. Gyökereinek mélysége adja életerejét, gazdagságát, nemességét. Ilyképp a hasonlóság, a gyökerekben azonosul, hisz a „magyar dal“, a „magyar nóta“ elkíséri az emberi generációkat (de nem csak a magyar). Olykor „szomorkás“, vagy érzelmi, vagy netán vidám, kor-divatos. Mindenképpen ez az emberiség olyan nyelve a dalban, a dallamban, ahol a megértés és az együvétartozás egyfajta közös „hulláma“ nemcsak „zenei életélményt, de „zenei“ világbékét is továbbít, tolmácsol. Kár, hogy nem mindenki érti és érzi, milyen értékek (szokások: nótázás, dalolás stb.) mennek feledésbe, lecserélve ezzel olyan értékes gazdagságot – lelki, érzelmi és emberit, mely hiánya egykor majd „visszaköszön“. Napjainkban „napot“ szentelünk, olyan dolgoknak, melyek jobb volna, ha mindennapjainkat gazdagítanák!
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}