Egy szerdai magyaróra előtt a tanárnőm egy hatalmasnak és az adott pillanatban félelmetesnek tűnő feladatot ruházott rám: készítsek interjút egy magyarországi íróval, Gantner Ádámmal, aki aznap iskolánk vendége volt egy író-olvasó találkozó keretében. Kicsit félve, de elfogadtam a kihívást, egyrészt, mert kíváncsivá tett a dolog, másrészt pedig, mert fikarcnyit sem érdekelt a klasszicizmus és annak közelebbi megismerése.
Kissé határozatlan léptekkel ballagtam a tanári felé. Fejemben nyüzsögtek a kérdőjelek és a kusza gondolatok, fogalmam sem volt, miféle kérdéseket kellene feltennem. Ám az izgalmam már a beszélgetésünk elején elmúlt, és átcsapott jókedvbe, amikor Ádám mosolyogva közölte velem, ha magázni merem: kidob a tanáriból.
Amint kiderült, írónk négy könyvvel büszkélkedhet, amelyekben élményeivel és tapasztalataival szórakoztatja olvasóit. Gondoltam, ha már könyvekről van szó, felteszem a szokásos, már szinte elcsépelt kérdést: „Már diákkorodban is tudtad, hogy író leszel?” „Diákkoromban még nem tudtam semmit“- hangzott a válasz, amire rögvest magyarázatot követeltem. Meg is kaptam, méghozzá nem is akármilyet.
 |
 |
Ádám a legkevésbé sem volt a tanárok “kedvence.” Azon srácok közé tartozott, akiknek a legfőbb elfoglaltsága közé a lányok galacsinos köpőcsővezése tartozott. A rosszul sikerült érettségijét követően, úgy gondolta, ideje búcsút inteni a megszokott életnek, és új vizeken bontogatni vitorláit. „Elmenekültem a felnőtté válás elől”- mondta elgondolkodva. Így került alig húszévesen egy izraeli kibucba, ahol kezdetben paradicsomszedéssel kereste a kenyerét.
Három év ott tartózkodást követően elhatározta, hogy Amerikát jelöli meg következő úticélul. Elképzeléseit meg is valósította. Az amerikai életet elsőként New York jelentette, ahol a feketemunka lehetőségek kínálta „széles“ skála eredményezte, hogy Ádám a megélhetéshez szükséges zöldhasút bútorpakolással kereste meg. Majd Miami, San Francisco és Las Vegas következett. Az utóbbi várossal kapcsolatban mindenképp fontosnak tartanám kiemelni, hogy egy diákszállás alkalmazásában állt, a vendégek fuvarozását a reptérről a szállásra-jogosítvány nélkül végezte. Ezzel a merész- ma már inkább őrültségnek és lehetetlenségnek tűnő tettel bebizonyította, hogy igaz a mondás, miszerint nem tanulni, hanem tudni kell.
És ha ezek után azt hinnénk, hogy hősünk végtelen kalandvágyának kielégítésére ez a sok hely bőven elegendő volt, akkor hatalmasat tévedünk. „Ausztráliában még nem voltam”-gondolta magában, varázsütésre ott termet, és hirtelen azon vette észre magát, hogy egy gyümölcsszedő társaság hasznos tagjaként szedi a szilvát…
 |
 |
A kalandozások örömei az idő múlásával csillapodtak, és Ádám elmondása szerint a másodrendű állampolgári érzete közrejátszott abban, hogy hét év barangolás után végre hazatért Magyarországra. Tiszta lappal indított, bár a rengeteg élmény és tapasztalat, melyekkel a külföldön töltött évek ajándékozták meg, nem váltak köddé. Ismételten valami újat szeretett volna kipróbálni és a blogolás tökéletesen megfelelt az „újdonság” kritériumának. Soha nem gondolta volna, hogy pont ennek lesz köszönhető, hogy ma a híres írók közé sorolhatjuk- még ha ő ezt szerényen tagadja is-, ugyanis a rengeteg pozitív visszajelzés eredményezte, hogy kiadta első könyvét: Ősz Jeruzsálemben.
Könyvei közül még meg szeretném említeni A Lator-t, amelyért a legtöbb kritikát és bírálatot kapta, és amely a „személyes kedvence”. A műben gyakorlatilag tükröt állít azok elé a nők és férfiak elé egyaránt, akik végső kétségbeesésük és frusztráltságuk következtében, internetes társkereső oldalakon próbálják megtalálni a boldogságot-olykor elég furcsa és szánalmas módon. Az előadáson érdekes, de főképp vicces történetekkel nevettetett meg minket, és hogy különlegesnek érezzük magunkat, olyan megtörtént eseményekről is mesélt, amelyek nem kerültek bele egyetlen könyvébe sem.
 |
 |
Még egyszer szeretném megköszönni Gantner Ádámnak, hogy időt szakított rám. Azt hiszem, mindnyájunk nevében elmondhatom, hogy ez a negyvenöt perc nagyon tanulságos volt. Nekem erőt és önbizalmat adott, hogy ne féljek új fába vágni a fejszémet, merjem kipróbálni az újdonságokat, még ha olykor bizonytalan is a végkifejlet. És a legjobb, amit aznap tanultam: „Az a jó az írásban, hogy büntetlenül hazudozhatsz, és még meg is fizetnek érte”- ha már az írásánál a hazugság nem számít bűnnek, azt hiszem, a legközelebbi hármasomat írásban közlöm apuval és nemcsak hogy elkerülöm a bűntudat kínzó fájdalmát, lehet, hogy még bónusz zsebpénzzel is gazdagodom.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}