Image may be NSFW.
Clik here to view.
"Mi baj van Károlyival?" kérdezi Hajdu Tibor, a kötet szerzője és egyben a téma legnagyobb magyarországi szakértője. És mindjárt válaszol is rá - mint köztudott Károlyi okozta Trianont, Felvidék és Erdély kiürítését, naiv pacifistaként nem volt képes learatni a vesztes háború gyümölcseit, ill. kiaknázni az 1918 novemberében beállott zűrzavar adta lehetőségeket... Eddig az irónia. Akik mindezt nem látják ennyire kézenfekvőnek, azok értékelni fogják Hajdu Tibor legújabb könyvét a néhai köztársasági elnökről. Hajdu egy jól olvasható, tisztességes politikai életrajzot írt Károlyiról.
A felvidéki olvasó külön is értékelni fogja a csehszlovák szálat - a szerző részletesen beszámol Károlyi kapcsolatairól a prágai kormánnyal 1920-21-ben, a londoni emigrációban tett együttműködési próbálkozásokról, majd Károlyi kiállásáról a felvidéki magyar kisebbség érdekében 1945 után. Aki úgy dönt, hogy áldoz 2.800 forintot a kötetre, az valószínűleg a 2012-es év a maga műfajban írott legjobb magyar könyvét vásárolja meg.
A csehszlovák vonatkozások
1920
A június 24-i ellenforradalmi kísérlet után, az általa reménytelennek tartott tiszai offenzíva előtt szánta el magát a távozásra. Kun készségesen hozzájárult ahhoz, hogy számára álnévre szóló útlevelet állítsanak ki, az osztrák követségtől átutazó vízumot kapott. Gyermekeit átmenetileg nővére vidéki kastélyában helyezte el, és július 4-én éjfél előtt távozott Budapestről. Hivatalos autó szállította a határra feleségével és testőrével, Jeszenszky Imre főhadnaggyal. A határ előtt az autó visszafordult; jó pénzért csempészek segítették át a határon; az osztrák kormány tudott érkezéséről, de a határőrség nem.
Az emigráns útjának végcélja Amerika lett volna. Bár már nem hitt Wilsonban, és látnia kellett, hogy az USA kormánya nem szól bele Magyarország és határai sorsába, úgy érezte, politikai szerepének vége, és ezért jobb távol maradnia Európától, Amerikában legalább a demokrácia légkörében nevelheti fel három gyermekét. Oda indulni valamelyik olasz kikötőből akart, addig is Bécs elkerülésével, ahol hamar felismerték volna, Melkbe utazott, hogy ott várja be az olasz beutazási engedélyt...
A csehszlovák kormány nagyvonalúbb volt az olasznál, megadta az ideiglenes tartózkodási engedélyt, de a határőrséget nem értesítették, és ki nem ismerte az egykori Monarchiában a lapokból Károlyi képét? így aztán leleplezték „Melchior Kopler" kilétét, mikor július 24-én átlépte az új osztrák-csehszlovák határi, és a Károlyi házaspárt szuronyos tábori csendőrök kísértek Prágába, ahol egy éjszakán át élvezhették a rendőrség vendégszeretetét. Onnan másnap reggel egyenesen régi ismerőséhez Milán Hodza államtitkárhoz ment, már díszkíséret nélkül. Hodza és kormánya eleinte nagyvonalúan kezelték az emigránst, tudva, hogy a nagyhatalmak sem várnak mást tőlük, de állandó megfigyeléséről azért gondoskodtak. (Mikor a prágai belügyi levéltárban kutatva kézbe vehettem a róla szóló jelentéseket, meglepve láttam az aláírást: Dr. Karel Janda főfelügyelő. Gyerekkoromban mindenki ismerte Pesten ezt a nevet: itt a két háború között a legnagyobb magánnyomozó-iroda tulajdonosa volt. 118
Prágába kísérletesének napján jelent meg a bécsi szociáldemokrata Arbeiter-Zeitungban Jászi által átjavított cikke: „Lemondásom története."119
Július 31-én Tusar csehszlovákiai miniszterelnök udvariassági látogatást tett az emigránsnál, akiről még azt hihették: szerepe lehet a demokratikus kibontakozásban. A következő napokban azonban Budapesten a román megszálló hadsereg támogatásával ellenforradalmi fordulat ment végbe, és az első ellenforradalmi miniszterelnök, Friedrich István - nemrégen még Károlyi híve - irányításával megkezdődött a hajsza, Károlyi bűnbakká avatása...
Károlyi. Jászi és „októbrista" elnevezéssel a szociáldemokrata emigránsokkal együtt tömörülő régi híveik tudomásul vették, hogy ők nem juthatnak újra uralomra, de igyekeztek rávenni az osztrák és csehszlovák kormányt, hogy támogassanak egy mérsékelt liberális koalíciót. Ebben a szellemben elértek, hogy Benes és Renner egyidejűleg memorandumot intézzenek a párizsi békekonferenciához a magyarországi helyzet veszélyeiről. Mikor azonban utóbbiak felismerték, hogy az angol és francia vezető körök inkább egy markánsan ellenforradalmi rendszert fognak hatalomra segíteni, Károlyi prágai tartózkodása is feleslegessé, majd terhessé vált számukra. Ez viselkedésükön is megmutatkozott, így maga Károlyi mindinkább átmenetinek tekintette csehországi tartózkodását. Mivel kapcsolata a kormánykörökkel formálissá vált, feleslegesnek tartotta a Prágában maradást is.
Miután nővére viszontagságos úton kicsempészte hozzá gyermekeit, október közepén elhagyta a fővárost, és az év hátralevő részét a csehországi Teplitz melletti Dubíban töltötte.
Szocialista meggyőződését erősítette csalódása a polgári politika minden árnyalatában, a nemzeti érzéssel visszaélő nacionalizmusban is - a területi integritáshoz való ragaszkodásról ekkor már nyilvánosan is lemondhatott. Trianon elítélésében egyetértett a hazai pártokkal, a különbség az volt, hogy egyértelműen ellenzett minden háborús vagy erőszakos megoldást. A népszavazás követelése alapján állt, és még reménykedett abban, hogy az utódállamok - elsősorban Csehszlovákia - belátják mohóságukat, és önként visszaadnak némi magyarlakta területet, például a Csallóközt. Masaryk időnként tett is ilyen ígéreteket, utólag ezeket őszintétleneknek kell látnunk. Naivnak látni Károlyit azért, mert még reménykedett Rennerben, Masarykban, Benesben (ha Wilsonban nem is), csak annyiban jogos, amennyiben mindenkit naivnak mondunk, aki nem tudta még tudomásul venni az új határokat, tehát valamiben reménykedett, új háborúban, kis háborúkban, a Habsburgokban, a francia politika belső ellentéteiben, a Kominternben, Mussoliniben, később Hitlerben vagy éppen Csaba királyfiban....
Károlyiné, férjével ellentétben, nem volt monogám alkat. Számára a házastársi hűség azt jelentelte, hogy minden bajban, nélkülözésben kitart üldözött férje mellett (pedig ha elhagyja, a megkönnyebbült Andrássy család bizonyára csinos kastélyt vásárol neki Ausztriában vagy Svájcban), nem tudta elfogadni, hogy rá se nézzen más férfira. Amíg megszülte három gyermekét, nem gondolt ilyesmire; de a csehországi összezártságban a korban hozzá hasonló, valódi férfiszépség Jeszenszky Imre beleszeretett, és úgy tűnik, nem mindig tudott ellenállni az ostromnak.126 Károlyit ezt elkeserítette; pedig később, ha lelki válságok árán, meg kellett szoknia az ilyen eshetőség visszatérését.
Károlyi csehországi töprengéseinek a nagypolitika fordulatai vetettek véget. Májusban a Prágához közeli kis Poděbradyba költöztek, ahonnan gyakran jártak be a fővárosba, találkozni emigráns társaikkal, akiket nem lehetett komoly öszszefogásra bírni. Közben azonban kibontakozott a szovjet-lengyel háború. A júniusi szovjet ellentámadás, Kijev felszabadítása és a további előnyomulás Nyugat felé nyugtalanította a csehszlovák kormányt. Július vége felé Benes magához kérette Károlyit - aki belátva csehországi tárgyalásai és az októbrista emigráció összefogására tett kísérletei hiábavalóságát, közben letelepedési engedélyt kért a prágai olasz követtöl és megkérdezte: hajlandó lenne-e Leninhez utazni, és rábírni, hogy garantálja Kárpátalja Csehszlovákiához tartozását.
Károlyi vállalta a fantasztikus feladatot, és kapcsolatba lepett B. Smerallal, aki a csehszlovák kommunista párt megalakítását készítette elő. Ám amikor a Vörös Hadsereg Varsó és Lviv alatt vereséget szenvedett, Benes gyors fordulattal reagált: szeptember végén a Belügyminisztérium értesítene Károlyit, hogy biztonságát már nem tudja garantálni, majd maga Benes, akivel július óta nem találkozott, magához kérette: „Tanácsolom, hogy gyermekei egészsége miatt ne töltse a telet Csehszlovákiában" - mondta, amihez Károlyi emlékezésében hozzáfűzi: „Megértettem - a tanács parancs volt!"127
Sokszor felvetődön már a kérdés: hogy hihettek Károlyi és Jászi a kétszínű, nézeteiket a helyzet alakulása szerint gyorsan változtató Masaryknak és Benesnek? Levelezésük is bizonyítja, hogy az ő megítélésükben Jászi és Károlyi sem voltak olyan naivak. De milyen választásuk volt? A nagyhatalmakat nem érdekelték a magyar demokrácia kérdései,
Románia a minél rosszabb a helyzet Magyarországon, annál jobb nekünk alapján állt, Renner és Ottó Bauer megnyerésével elég sokat foglalkoztak az emigránsok, de ők megbuktak.
Prága és Belgrád maradt a két utolsó szalmaszál...
Mellesleg: fél évvel az után, hogy Károlyi elhagyta Prágát, Bruckban Teleki magyar miniszterelnök és Gratz Gusztáv tárgyalt Benessel, aki előttük is megcsillogtatta Károlyinak tett ajánlatát a határrevízióról, csak nekik nem szabta feltételül
Magyarország demokratizálását. 1921 júniusában Marianské Lazněban, tehát csehszlovák területen az új külügyminiszter, Bánffy Miklós - Károlyi unokatestvére társaságában - újra
meghallgatta Benes hazug ígéreteit, őket mégsem vádolta senki sem naivitással, sem hazaárulással.128
1920. október 14-én feleségével, gyermekeivel, nővérével és két főre csökkent személyzetükkel a trieszti expresszen elhagyták Csehszlovákiát.
1930
Vitájukra [Jászi-Károlyi] mindketten visszatértek 1930 nyarán és őszén a pozsonyi Reggel hasábjain, írásaikhoz több régi hívük is hozzászólt.
Károlyi 1930 folyamán többször írt az októbrista irányzatú pozsonyi napilapba, a Reggelbe. Ott közölte „Az amerikai áloktóbristák" és „Akiktől egy egész világ választ el" című cikkét az „áloktóbristákról", elsősorban Göndör Ferenc köréről, de bár barátságosabb hangnemben, Jászit is kritizálja. 168
Jászi először egy rövidebb cikkben válaszolt („Károlyi Mihály, Amerika és a szovjetek", Reggel, 1930. szeptember 14.), majd novemberben hatrészes cikksorozatban, amely a Reggel mellett a budapesti Századunk 1930. novemberi számában is megjelent („Áloktóbrizmus és bolsevizmus. Károlyi Mihály új programja"). Jászi egyúttal Göndörrel is kénytelen volt szakítani, aki az emigránsok amnesztiájának hamis reményében adta fel októbert.169
1941
Teleki öngyilkossága után a magyar emigránsok úgy éreztek, cselekedniük kell. Károlyit Több oldalról ostromolták, hogy álljon a magyar függetlenségi mozgalom élére, ö azonban indokolt óvatosságból nehezen mozdult.
A magyar ellenzéki pártoknak nem volt képviseletük Londonban. A kommunistákat és szociáldemokratákat elsősorban néhány csehszlovákiai magyar emigráns reprezentálta, nem is az ismertebb vezetőit közül valók, az októbristákat néhány hűséges öreg emigráns, akik alig voltak kapcsolatban a hazaiakkal. Az otthonról, illetve Csehszlovákiából menekültek nagyrészt zsidónak minősültek az újabb hazai törvények szerint, az akkori magyarországi közhangulat befolyásolására kevéssé voltak alkalmasak.
1942
1942 őszén Károlyinak sok gondot okoztak amerikai hívei ellentétei. Nemcsak a chicagóiak, Jászi is bírálta Vámbéryt, aki nem lett volna olyan szigorú a szövetségesek megválasztásában, mint ők. Ám Eckhardt mozgalmának megszűnése után ezek az ellentétek vesztettek jelentőségükből. Jelentősebb volt a chicagóiak vitája a DMASZ-szal. Emiatt a DMASZ augusztusra összehívott közgyűlését szeptemberre kellett halasztani, a chicagóiak azonban Károlyi kérése ellenére sem vettek rajta reszt, sőt kiváltak a DMASZ-ból, amelynek antifasizmusát nem tartották elég következetesnek. Azt is kifogásolták - bizonyára eltúlozva ennek jelentőségét -, hogy Vámbéryék nem tettek meg mindent Károlyi vízumáért.
A chicagóiak vetéllek fel először, hogy Benes kormánya, amely újabban magyarellenes hangot üt meg, befolyásolja a magyar emigrációt, és ezért követelték, hogy (a csehszlovák kormány által támogatott) csehszlovák állampolgár ne viselhessen tisztséget a DMASZ-ban vagy más magyar szervezetekben.
1943
Károlyi amint megkezdte londoni politikai tevékenységét, igyekezett jó viszonyt kialakítani az ott működő csehszlovák, jugoszláv, lengyel emigráns kormányokkal, az osztrák és más antifasiszta menekültekkel, hiszen továbbra is a dunai konföderáció híve maradt. 1943. május 8-i gyűlésén, amelyet a magyar ellenállás támogatására rendezett, részi vett a francia, jugoszláv, csehszlovák, lengyel emigráns kormány képviselője is. Az emigráns kormányok közül főleg a csehszlovákkal volt állandó kapcsolata. 1940-1942 folyamán Benes elnök nem számíthatott arra a kedvező helyzetre, amit Csehszlovákia a háború végén elért, hiszen ott sem volt nagyobb fegyveres ellenállás, mint nálunk, ezért arcának barátságos felét mutatta a lengyel és magyar emigráció felé. Sztálingrád után azonban Benes másoknál korábban ismerte fel, hogy térségükben szovjet dominancia érvényesülhet, ezért felmondta a lengyel-csehszlovák föderációs szerződést, és úgy érezte, Károlyiékra vagy a jugoszláv emigráns kormányra sincs már szüksége. Ezt azonban a háború végéig barátságos gesztusokkal leplezte. Károlyi még Jászihoz intézett második nyílt levelében is Csehszlovákiát tekintette a legfontosabb szövetségesnek.240
A chicagóiaknál jóval később, 1943 végén értette meg Benes kettős politikáját. Nem arról volt szó, hogy Benes őt „becsapta" volna, ahhoz túl régen ismerte. Létfontosságúnak tartotta a háború utánra baráti kapcsolat kiépítését Csehszlovákiával, ezért igyekezett azokra a cseh miniszterekre támaszkodni, akik akkor és később sem azonosultak teljesen Benessel (Jan Masaryk, Ripka. Az 1948. februári fordulat után Ripka visszatért Nyugatra, Jan Masaryk, mint ismeretes, öngyilkos lett).
1946
A megható ünneplés ellenére munkát, megbízatást nem kapott, kételyek között téri vissza Londonba ottani ügyei lezárására. Úton London felé Benes meghívására 1946. július elején öt napot Prágában töltött. Két órán át tárgyaltak, Károlyi egy memorandumot adott át a magyar sérelmekről, Benes barátságos volt, de csak annyit lehetett nála elérni, hogy újabb látogatásra hívta meg Károlyit, aki felkereste Fierlinger miniszterelnököt és más politikusokat is. Úgy látta, hogy a cseh vezetők kezdik felismerni a kitelepítés káros következményeit - a szlovákok kevésbé-, ezért szívesen vállalta volna a prágai követséget, amit Jan Masaryk külügyminiszter is szívesen vett volna, itthon talán attól tartottak, hogy szókimondásával kiélezi az amúgy is rossz magyar-csehszlovák viszonyt...
Az SZDP szívesen látta volna öt a delegáció élén, de a nemzetközi kapcsolatokban járatlan Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter ragaszkodott a látványos pozícióhoz.
Károlyi bizonyára jobb benyomást keltett volna Párizsban, mint az ismeretlen Gyöngyösi tökéletlen francia beszédével, de érdemi eredményt ó' sem érhetett volna el. Mikor megpróbálta rávenni Masarykot, hogy a „lakosságcserét" legalább némi határkiigazítással enyhítsék, azt a választ kapta: győzze meg erről a szlovákokat...
Különben néhány cikket írt, emlékezéseket, nyilatkozatokat; többet a szlovákiai magyaroknak a deportálásra emlékeztető kényszerkitelepítése ügyében. 1946. november 26-án Beneshez intézett nyílt levélben tiltakozott a szlovákiai magyarok kitelepítése és annak módja ellen.
„Meg vagyok győződve arról, hogy Önnek nincs tudomása arról, ami jelenleg Szlovákiában történik, s ezért fel kell hívnom figyelmét ezekre a sajnálatos eseményekre.
Információim szerint kötelező közmunka ürügyével szórják szét a szlovákiai magyarokat, megfosztva őket javaiktól, megsértve ezzel a lakosságcserére vonatkozó érvényben lévő egyezményt, amely szerint annak időtartama alatt a csehszlovák kormány felfüggeszd a magyar kisebbség elleni összes megtorló intézkedést.
Magyarként és Csehszlovákia kipróbált barátjaként nekem mindez nagy fájdalmai okoz. A szlovákiai magyar lakosság szenvedései kétségbe ejtenek, s ugyanakkor mélyen elszomorodva látom: ahelyett, hogy lépéseket tettünk volna országaink közeledése felé, kapcsolataink romlanak..."261
November közepén felkereste A. K. Helmet, az új angol követet, tájékoztatva fenti nyílt leveléről és a szlovákiai magyarok helyzetéről. Hehnnek is megemlítette, hogy az ő érdekeik védelmére szívesen lenne prágai követ.
1948
1948. január végén Károlyi hazautazott jelentéstételre, utána Prágába ment, ismét győzködni az ismerős cseh politikusokat, hogy változtassanak magyarellenes politikájukon.
Jegyzetek:
118 Károlyi csehszlovákiai tartózkodásáról bővebben I. Hajdú, 1972.
119 A cikk magyar fordítását közli az£gy egész világ ellen id. 2. kiadásának függeléke, 48-M90.
126 Ez elsősorban a házaspár levelezéséből tűnik ki: Károlyi Mihály levelezése I. kötetében 1919 végétől 1920 augusztusáig egymáshoz írott leveleiket nem közölhettük Károlyiné életében, bár nagyrészt megvannak, és rendelkezésre állnak a cseh detektívek jelentései, akik Károlyiné minden lépéséi is figyelték.
127 Károlyi jegyzetei a Hit, illúziók nélkül, PIL 704. f.
128 Ezeket a tárgyalásokat objektíven elemzi a résztvevő Gratz Gusztáv: Magyarországa két háború között, 2001,44—48.
168 Reggel (Pozsony), 1930. július 27. cs augusztus 3. Ezeket és más, a Reggelbe írt cikkeit közli Válogatott irások, I. 312. skk.
169 Reggel, 1930. szeptember 15. - L. ehhez Litván Jászi-életrajzát, 320.
240 Közli Válogatott írásai, II. 105. Megjelent: New York-i Harc, 1943. április 24.
261 Károlyi Mihály levelezése, V. 308-310. - A nyílt levél megjelent a korabeli magyar sajtóban.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}