Ezzel a címmel indított szakelőadás-szorozatot a közelmúltban megalakult Szőgyéni Csemadok ASZ a helyi kistermelők számára. A tervek szerint egyes az egyes mezőgazdasági ágazatok: - szőlészet, gyümölcsészet, zöldség és szántóföldi növénytermesztés - aktuális növényvédelmével kapcsolatban tartanak majd előadással egybekötött találkozókat.
A most megrendezett „Tavaszi növényvédelem“ előadás keretében a találkozó vendége Tamasek Zoltán mérnök, a bioTomal cég vezetője volt, aki az integrált ill. ekológiai szőlőtermesztéssel ismertette meg a hallgatóságot, akik között fiatal termelők is akadtak.A szakmai találkozó érdekessége volt, hogy a résztvevők a találkozó végén, egy„kis, rögtönzött borkóstoló“ résztvevői is lehettek, ahol bioborok mellett három bortájegység „ízletes boraiból“ (Zsigmond-pincészet Ipolynyék, Kusický&Domin borászat Nagykürtös, Tamasek – családi pincészet Fűr-Kürt ) kóstolhattak.
A rendezők a szőlészek számára rendszeres betegség-előrejelző szolgálatot indítanak tavasztól a községben. Hirdetőtáblákon, ill. sms-ben tájékoztatják a kistermelőket az aktuális növényvédelmi teendőkről a bioTomal – biológiai növényvédelemmel foglalkozó cég és a IPROVIN PT együttműködve.
Hasonló előadással egybekötött találkozók rendezését az őszi idénytől egy „Gazda-képző“ tanfolyamsorozat keretében szeretnék megvalósítani a rendezök, ahol számos szakembereket hívnak meg - a tervek között szerepel Korpás András mérnök szőlőnemesítő, borász és a bükki füvesemeber Szabó Gyuri bácsi is...
{jumi[NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}