Nagycsaládosok és gyermeküket egyedül nevelő szülők Karácsonya! Aki szeretne hozzá járulhat bármivel, segítségeteket szívesen fogadjuk. Köszönjük szépen! Aprajafalva Baba-Mama klub és a For Smile adománycsoport nevében. Az adományokat a következő telefonszámokon egyeztetés után lehet eljuttatni a célcsoportokhoz. Mindenki segítségét köszönik a szervezetek. Segíts Te is, hogy mi is segíthessünk.

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Na našom portáli sme začali s experimentálnou prevádzkou modulu sprístupňujúceho kultúrne, spoločenské podujatia a športové podujatia v Nových Zámkoch a okolitom regióne.  Nájdete ho v pravom hornom rohu obrazovky a detaily o jednotlivých podujatiach získate kliknutím do príslušného riadku. Kantakt: program@watson.sk

Portálunkon új szolgáltatás indul - egy helyen lesznek elérhetőék a városban és régióban szervezett  kulturális, társadalmi és sport rendezvények. Az eseménynaptárt a portál jobb felső sarkában találják és az egyes sorokra kattintva részletes információ jelenik meg az adott rendezvényről. További tájékoztatás a program@watson.sk e-mail címen.
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Az idén az Elokoncert szervezésében újból szlovákiai koncert körútra látogat The Golden Voices of Gospel hangszeres énekegyüttes. A zene szerelmesei több helyszínen is élvezhetik a szuper-csapat produkcióját. A 7 koncertből álló turné első állomásaként 2013. december 9-én este 19.00 órai kezdettel Révkomárom-i Református Templomban koncertezik a The Golden Voices of Gospel.

A csodálatos gospelek és néger spirituálék az afro-amerikaiak világát, történelmüket, kultúrájukat, hangjukat és autentikus előadásmódjukat elevenítik fel. A népszerű dalokban megtaláljuk az Ó- és Újszövetség sorait (a tradicionális gospel énekesek ezek történeteit keltik életre), de sokszor csak szabad imák, amolyan beszélgetések Istennel. A gospelt szólista és kórus adja elő felelgetős énekformában, taps, dobbantás, mozgás és hangszerek kíséretével. Az ismétlések és az egyszerű mondatok elősegítik a vallásos üzenet megértését, amely a szeretetről és a hitről szól.

Az formáció 2000-ben alakult Dwight Robson, fekete tiszteletes vezetésével. Máig csak Európa szerte több, mint 500 sikeres koncertet adtak.És Szlovákiában sem ez az első fellépésük. Jelenleg a 8 tagú együttes tehetséges afro-amerikai vokalistákból és zenészekből áll.

Dwight Robson, tiszteletes és zenész a zenei világ elismert alakja, jelenlegi együttese talán az eddig általa alapítottak közül is a legsikeresebb formáció. Többször szerepeltek együtt a zenevilág olyan személyiségeivel, mint Mariah Carey, vagy Michael Jackson. Legismertebb dalaik közé tartoznak pl. Oh, Happy Day, Glory Glory Hallelujah és még számtalan más.

Dwight Robson vezette The Golden Voices of Gospel ezúton is szeretettel hív mindenkit karácsonyi koncertjére a Komárom-i Református Templomba.

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Amikor erre a riportra készültem, nagyon keveset tudtam az egész Cool Clubról és a TAT tehetség kutató versenyről. Mert, mondjuk meg bátran, aki a mai gazdasági helyzetben fel meri vállalni a tehetségeinket, az vagy egy kicsit flúgos, vagy nincs néki minden kereke a helyén, esetleg egy kicsit őrült... Isten ments, hogy megsértsek bárkit, én csak egy két embert kérdeztem meg a témával kapcsolatban... De kérdezzenek erröl másokat... Emelem kalapom az úriember előtt. Végre valaki zászlajára tűzte a tehetség gondozást.

Nem magyarországi sztárcsapatokat kell a városokba, falvakba elhozni, hanem a tehetséges fiataljainknak helyet adni. A hazai politikusaink is kampányaikban is inkább a tehetségeket támogathatnák, mint a Lagzi Lajcsit és más sztárokat. De kinek adjon igazat az ember, talán kompromisszumot kellene kötni, mert csak így járna jól mindenki... Az ismert sztárokkal kellene szerepeltetni a fiataljainkat egy színpadon. Igyekeztem hát ebben az interjúban Kis György úrral válaszokat kapni a fent vázolt kérdésekre...

- Első kérdésem a következő: nevezzük meg a gyereket - hogyan született meg a Cool Club tehetségkutató verseny ?
Gyakorlatilag három évtizede szorgoskodom olyan civil szervezetekben, amelyek a kultúrával foglalkoznak. Ezalatt az idő alatt sikerült megismerkednem a vidék, a kistelepülések kulturális életével, mindennapi gondjaikkal, és főleg sok-sok kedves emberrel. Ennek köszönhetően rengeteg falusi rendezvényen vehettem rész, és láttam, hogy mennyi fiatal tehetség él közöttünk. Azonban szomorúan kellet tudomásul vennem, hogy a tehetséges fiatalok többsége pár színpadi jelenés után abbahagyja azt a tevékenységet, amelyben többre hivatott. Ennek elsősorban a lehetőség hiánya az oka, másrészt pedig a kitartás és a kellő ösztönzés, valamint a támogatás.

Ezek tudatában eldöntöttem, hogy ezen a területen megpróbálok tenni valamit. Szemem előtt lebegett, hogy a labdarúgó szövetség milyen okosan megoldotta az utánpótlás biztosítását. Bizonyos osztályokban csak olyan települések csapatai szerepelhetnek, akiknek van ifjúsági csapatuk. Tehát gyakorlatilag kötelezte a településeket az utánpótlás képzésére. Ez egy újabb teher a települések költségvetéseire, de megoldják. Arra gondoltam, hogy a kultúra területén is jó lenne valami olyasmit kitalálni, amely a településeket a fiatal tehetségeink mögé állítja, és támogatja őket. Így sikerült összerakni egy olyan tervezetet, amely remélhetőleg kiállja az idő próbáját.

- Hogyan kerül a képbe a TAT? Mi a feladata?
A TAT (Tehetség a Tét) az első olyan projektünk, amely a céljaink elérésének egyik eszköze. Magába foglalja a közösség építését, valamint a fiataljaink első lépéseinek segítését. Ez a tehetségkutató valóban csak az első lépésekben segít, de a céljaink felé való elindulásnál, az első lépésnek is nagy jelentősége van.

Ezt a bemutatást éppen azért kezdeményeztem, mert úgy érzem vannak emberek akiknek tetszik, míg mások különböző jelzőkkel illették a produkciót. Lehet hogy nincsenek tisztában azzal, amit eddig elért megalkotott?
1975-ben léptem először színpadra mint táncos, az alapiskola 7 osztályos tanulójaként. Ez volt az a pillanat, amikor megmozdult bennem valami, és az ezt követő időszakban kerestem a lehetőségeket, hogy közel kerüljek a színpadi szerepléshez. 1979-ben megalakult a Hajós néptánccsoport, és sikerült az elsők között csatlakozni Katona István csapatához. Azóta nem telt el olyan év, hogy ne lettem volna aktív tagja valamilyen kultúr-csoportosulásnak. 2000-től 2010-ig Ipolyszakálloson éltem, ahol az 1. Ipolyszakállosi Polgári Kört vezettem. Nagy öröm számomra, hogy ez a csoport már 13 éve aktívan működik, és talán most ragyog a csillaga a legfényesebben. Ez a 10 év bebizonyította számomra, hogy a kitartó munkának mindig beérik a gyümölcse. Miután egy sikeres évtized után hazaköltöztem Gútára, újra át kellett gondom, hogy hol, hogyan és milyen módom fogok bekapcsolódni e régió kulturális életébe. Egy kis tájékozódás után arra a következtetésre jutottam, hogy talán a fiatalok részére kellene több lehetőséget biztosítani a kibontakozásra. Figyelni akartam arra is, hogy a már működő szervezeteknek ne teremtsünk konkurenciát, mert az csak feszültségekhez vezetne.
Persze ha valaki valamibe belekezd, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a támogatóikkal párhuzamosan megjelennek a kritizálók is. Ez egy természetes folyamat és része életünknek. A kritikát jómagam nagyra értékelem, mert sokat lehet beletanulni, és már nekünk is sikerült az egészséges kritikákból ötleteket meríteni. Persze vannak akik csupán a tájékozottság hiányának köszönhetően nyilatkoznak elmarasztalóan valamiről, de olyanok is akadnak akik ezt romboló szándékkal teszik. Számunkra egy a lényeg, hogy akik velünk tartanak és részesei a kezdeményezésünknek kellemes élményekben részesüljenek. Ha ez sikerül, akkor ettől nagyobb elismerés nem kell.

-Több éven át építi egy új formáját a tehetség gondozásnak. Miért van az, hogy y média keveset foglalkozik a tehetség gondozás ennek a formájával (tisztelet a kivételnek)?
Ez talán így is van jól. Az induláskor leszögeztük, hogy nem keressük a médiában való szereplést, mivel először nekünk bizonyítani kell. Elsősorban a munkára összpontosítunk, és arra törekszünk, hogy szájhagyomány útján terjedjen ez a kezdeményezés. Természetesen arra is felkészültünk, hogy egyszer eljön az idő, amikor a tevékenységünk iránt el kezd érdeklődni a média is. Nagy megtiszteltetésnek vettük, amikor teljesen váratlanul A Delta szerkesztői felvállaták a médiapartneri támogatást, és Pint Sándor személyének köszönhetően gyakorlatilag majdnem minden megmozdulásunkról tudósított a hetilep. Ez természetesen nagy segítség volt számunkra, de főleg a fiataljaink népszerűsítésében játszott nagy szerepet. Továbbra is örömmel vesszük a média megkereséseit, de számunkra a közösségünk összetartása, és a fiataljaink aktív tevékenységre való ösztönzése a legfontosabb. A végére még talán csak annyit, hogy nagyon sok fiatal szinte az első lépéseit tette meg a TAT színpadán, és ez meglehet, hogy nem éppen médiaszenzáció. Számunkra azonban felbecsülhetetlen érték.


-Azt mondják minden csoda három napig tart önnek mégis sikerült csodának tetsző módon több éve sikeresen megrendezni és irányítani nemcsak a Cool Clubot hanem a TAT -ot is. Létezik kulcs a sikerhez vagy mindazok akik ezt a feladatokat látják el egyben szívvel lélekkel végzik feladataikat?
Egy szervezetet hosszútávon aktívan működtetni valóban nem könnyű, de ha az első próbálkozásom Ipolyszakálloson sikerült, akkor remélhetőleg a Cool Club is még megél egy-két évtizedet. Sok civil szervezet igyekszik széleskörű tevékenységet folytatni, mert gyakorlatilag mindenkinek meg akar felelni. Ez bizony nem egyszerű feladat, és nagyon kevesen tudnak megbirkózni vele. Mind újonnan alakuló szervezet, mi ezzel nem szerettünk volna kísérletezni. Pontosan belőttük a célközösséget, és a céljaink eléréséhez talán megtaláltuk a kellő eszközöket. Eddig úgy néz ki, hogy működik is.
Hogy pontosan mi is a kulcs a sikerhez azt nem tudom megfogalmazni. Azt viszont pontosan tudom, hogy óriási szerepe van az egymás iránti szeretetnek és megbecsülésnek. Ha ehhez még kitartás is párosul, akkor borítékolható egy jó közösség hosszú távú aktív tevékenysége.
Sok szervezetben a második év szokott a kritikus lenni, és akkor futnak zátonyra a hajók. Nekünk sikerült úgy átvészelni ezt az időszakot, hogy közben erősödtünk. Fokozatosan növekedett szervezetünk rendezvényeinek száma, így a TAT családja is. Sorozatról sorozatra növekedett azoknak a száma is, akik rendszeresen ellátogatnak rendezvényeinkre. A „TAT családja” elnevezés nem véletlenül született meg, mert valóban úgy viszonyulunk egymáshoz, mintha családtagok lennénk. Sajnos a közéletben nagyon nagy a feszültség magyar és magyar között, de szerencsénkre ez a TAT családjára nem jellemző. Sokszor az az érzésem, hogy az emberek nagyon szomjazzák a közösségi életet, és nagyon kevés elég ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Csupán kedvesség, mosoly, ölelés és szervezés kérdése az egész. Egy jól sikerült rendezvény után újabb szervezőkkel gyarapodunk, mert tudják, hogy a munkájukkal jó célt szolgálnak.

-Egyes emberektől azt hallom haldoklik a kultúra magasak a koncertek a színház jegyek az embereket nem érdekli semmi mert a megélhetésre összpontosítanak ön mit gondol erről ez a folyamatról, miért alakult így ki?
Az anyagiak minden ember életében fontos szerepet töltenek be, de ennek ellenére én talán máshol keresném az okokat. Ha egy egészséges emberről elkezdjük híresztelni, hogy beteg, az előbb vagy utóbb meg is fog betegedni, és sokan elfordulnak tőle. Mi is egyre többször hangoztatjuk, hogy a kultúra így meg úgy, ezért ne csodálkozzunk, hogy az emberek elhidegülnek tőle. A támogatókról meg ne is beszéljek, hiszen ki várna eredményt a haldokló kultúrától. Persze számos egyéb összetevője is van ennek a folyamatnak amelyeket hosszasan lehetne elemezgetni. De mielőtt bárhogyan is vélekedünk a kultúráról, esetleg hibáztatunk valakit, vagy valakiket azért mert itt tartunk, előtte tegyük fel magunknak egy kérdést: vajon én személyesen megtettem minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy ez ne így legyen? És itt nem is kell nagy dolgokra gondolni, apróságok is sokat jelentenek. Például vettem-e könyvet karácsonyra a gyermekemnek, vagy inkább egy videojátékot kapott a fa alá? Vagy próbáltam-e őt alapiskolás korában beíratni valamilyen érdekkörre ami a kultúrával foglalkozik, vagy inkább elvittem őt egy bevásárló központba? A kultúrát is a fogyasztás élteti. Ha van vásárló, lesz könyv, ha van színházlátogató lesz színház. Ehhez azonban már fiatal korában fel kell kelteni a gyermekeink érdeklődését. De ha mi magunk nem szolgálunk példával, akkor ne hibáztassuk e elektronikus világban felnövő fiatalságot.
De közelíthetünk a problémához más oldalról is. 2013-ban közel kétszer annyi kulturális rendezvény valósult meg mint 2003-ban. Ez egyértelműen azt is jelenti,hogy nagyságrendekkel nagyobb összegeket fordítottak az úgynevezett kulturális rendezvényekre. De vajon elmondható-e az is, hogy 2003-hoz viszonyítva, kétszeresére nőtt az aktívan működő művészeti csoportok száma? Azt hiszem a válasz egyértelmű. Előtérbe kerültek az egy-két napos fesztiválok, falunapok, és teljesen háttérbe szorult, a rendszeres aktív tevékenység, műhelymunka. Véleményem szerint egy teljes szemléletváltásra lesz szükség, hogy jelentős változásra számíthassunk ezen a téren. Mi mindenesetre ezen szorgoskodunk.

-A magyarországi sztárok pedig fél playback fellépéseket válalnak hazai politikai pártok kampányában amelyek ingyenesek - ilyen helyeken miért nem lehet a tehetségeinket is bemutatni?

-A hazai tehetségeink mostoha cipőben járnak ön mégis felvállalta miért?
Az előző két kérdésre egyszerre szeretnék válaszolni:
Szerintem a politikai pártok kampányainak nem sok köze van a kultúrához, az teljesen másról szól. Ezzel nem is szeretnék foglalkozni.
Sokkal érdekesebb téma, a magyarországi gyorsan csinált sztárok fél playbackes szerepeltetése falunapokon, vagy egyéb más kulturális rendezvényeken. Ez a kérdés minket is foglalkoztat. Ők elég szép összegeket felmarkolnak egy-egy fellépésér, míg egy 20 fős hagyományőrző csoportnak vagy egy tánccsoportnak pedig egy tányér gulyással köszönjük meg a szereplést. Úgy érzékeljük, hogy ezt egyre többen vitatják. Szervezetünk azon szorgoskodik, hogy ezen a téren is változzanak a dolgok. Némi sikereket már elértünk, mert már 2012-ben és 2013-ban is egyre több helyre kapott meghívást a TAT társulata, és a fiataljaink némi fellépési honoráriumot is kaptak. Több polgármesterrel sikerült eredményesen tárgyalnunk ez ügyben, és ennek köszönhetően már néhány helyen nem hívtak sztárvendéget, hanem a mi fiataljaink adták az est fő műsorát. Meggyőződésem, hogy lehet szép eredményeket elérni ezen a területen is, csak kitartóan kell lobbizni a fiataljaink érdekében.

-Mit lát vannak olyan nevek akikkel később találkozik még a közönség?
Igen, ebben biztos vagyok. Sőt nagyon sok nevet tudnék felsorolni, mert hiszem, hogy a velünk együtt dolgozó fiatalokból sokan lesznek akik a kitartó munkájuknak köszönhetően meghatározó szerepet fognak betölteni régiónk kulturális életében. Sőt még azon is túl. Mi minden családtagunkra büszkék vagyunk. Természetesen külön öröm számunkra, hogy vannak fiatalok, akiknek már sikerült előbbre lépniük. A TAT első sorozatának győztese Mészáros Tominak a kitartása már kezd gyümölcsözni, és boldogok vagyunk, hogy egy kicsivel ehhez mi is hozzá tudtunk járulni. Hasonlóan ível Krnčan Milan, Barthalos Andi, Varga Evelin, Putyera Enikő és Babos Kitty karrierje is. De sorolhatnám tovább, mert még ha kis lépésekben is, de mindenki araszolgat előre.

Ön a produkciókkal igyekszik egyfajta kapcsolatot teremteni a falvakkal hogy jobban megismerjék ne csak a polgármesterek egymást hanem a tehetségeket is ?
Igen a TAT -nak ez az egyik érdekessége. Tulajdonképen települések neveznek be a sorozatokba egy-egy tehetséges fiatallal, és így gyakorlatilag egy emberként állanak mögötte. Ennek köszönhetően az adott település is jobban megismerkedik a fiatal előadójával. Másrészt pedig a települések közösségei, polgármesterei között is jó kapcsolatok alakulnak ki, hiszen több héten rendszeresen találkoznak egymással a sorozat folyamán. Vannak érdekes példák arra is, hogy a települések közösségei más vonalon is elkezdtek szorosan együttműködni. A fiatalok közötti kapcsolatokról már nem is beszélve. Némely településen népes rajongói táborok alakultak ki, és ezért buszokat kellett bérelniük, hogy mindenki eljusson a rendezvényekre (Ipolyszakállos, Madar, Perbete, Lakszakállos, Bős. Stb).

-Ön mit gondol a hazai kultúrával foglalkozó emberek feladat mi volna igazából,mert én úgy látom mindenki panaszkodik és mindaz amit évekkel ezelőtt az emberek elváltak ingyen ha azért is anyagi támogatást kérnek ön is úgy látja hogy ennyire anyagias lett ez a világ?
Igen, ez egy érdekes jelenség. A nagyvárosi kulturális élet működési mechanizmusát,hátterét, kulisszatitkait nem ismerem, mert nem foglalkoztam vele. Viszont a kistelepülések életébe jobban belelátok. Véleményem szerint ez az anyagiasság, az igazi közösségek hiányának tudható be. Ahol rendszeresen működnek közösségek ott nagyszerű dolgokat sikerül megvalósítaniuk. A közösségekben élők részére természetes az anyagi áldozat, otthonról hozott eszközök, élelmiszerek. Az odaadó önkéntes, díjmentes munkáról nem is beszélve. Ahol eltávolodtak egymástól az emberek, ahol nincsenek aktívan működő közösségek ott viszont még néha a rendezvény utáni elrakodásért is pénzt kérnek. A kultúrával foglalkozóknak fanatikusnak kell lenniük, és annak tudatában élni, hogy ebből anyagilag nem nagyon fognak jól kijönni. Viszont szert tehetnek olyan lelki gazdagságra, amelyet nem lehet pénzzel helyettesíteni. Vagyunk ilyenek jó néhányan, de még mindig kevesen. Csak ismételni tudom önmagam, én úgy érzem, kulcs kérdés a közösségek sikeres működtetése, és az utánpótlás kinevelése.

-Az észrevételem csak annyi nem kellene ismert embereket is megnyerni akik segítenének a tehetségeink tovább jutásában a médiákban tv, rádiókban ?
Ön most rátapintott egy olyan területre, amelynek a szervezése már folyamatban van. 2014 -ben indul el a következő projektünk, amely pontosan ezt a célt szolgálja, Hű szeretnék maradni elveinkhez, amely értelmében mi utólag dokumentáljuk a munkánkat, ezért erről nem szeretnék többet elárulni.

-Sok tehetséges fiatal van ki esetleg szeretne a médiában tovább folytatni mint újságíró,tv vagy rádió riporter esetleg bemondó rájuk nem gondolt hogy ezeket is össze kellene gyűjteni akár egy vagy több fordulós versenyként, mondjuk Légy Te a média ász, ahol szerkesztők feladata mindig ugyanaz - a legjobb lenni mint riporter?
Az elején úgy kezdte a felvezetést, hogy alig hallott valamit a Cool Club-ról, de a kérdései alapján úgy érzem Őn kellően ismeri gondolatmeneteinket. Erre a kérdésre szintén nem adhatok kimerítő választ, mert már eléggé előrehaladott állapotban van egy hasonló tervezet mint amelyet Ön most felvetett. Annyit azonban elárulhatok, hogy egy olyan projekttel szeretnénk előrukkolni, amely úgy a fiataljainknak, mint a regionális médiáknak egy nagy előrelépést jelenthet.

-Miért van az hogy az utóbbi időben egyre növekszik az olyan polgári társaságok száma amelyek zászlajukra tűzték a tehetségek gondozását és valahogy mégis a tehetségeink többsége maga keresi útjait?
Igen, valóban úgy látom én is, hogy a tehetségeink többsége magára van utalva. Bevallom őszintén, én nem nagyon találkoztam a régiónkban olyan civil szervezetekkel, akik intenzív módon foglalkoznak tehetségápolással. Ez egy nagyon idő, energia és pénzigényes feladat, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy polgári társulásnak felkarolni legalább egy fiatalt, nem szabadna, hogy gond legyen. Ezt szerintem bármelyik szervezet meg is tudná oldani. A gond azonban már sok esetben a kiválasztásnál megjelenik, hogy melyik legyen az a fiatal, és miért pont ő..stb. Ha szervezetek vezetőiben lenne türelem, megértés, magasabb szintű tolerancia, akkor szépen sorban előtérbe kerülhetnének a fiatal tehetségeink. Sajnos vannak olyan szervezetek is, ahol kemény pozícióharcok folynak, amelyek lényegesen gyengítik a fiatalok kitörési esélyeit bármely területen, mert nem csak az éneklésben, szavalásban és táncolásban vannak tehetségeink.

-Hiába jó valaki ha nem rendelkezik megfelelő kapcsolatokkal,most abban a világban élünk hogy előadók együttesek különböző csoportok ügyeit managerek végzik aki pedig nem rendelkezik ilyen emberkékkel kénytelen maga boldogulni,Ön hogyan vélekedik erről?
A menedzserrel való együttműködés nem mindig jelenthet előnyt. Menedzser és menedzser közt van különbség. Vannak menedzserek, akik valóban mindenre figyelnek, és mindenben segítik a pártfogoltjukat. Valósan felmérik a képességeiket, teret biztosítanak a fejlődésre, ügyelnek a lelki nyugalmukra, tiszteletben tartják a családi köteléket. Vannak viszont olyan menedzserek is, akik csak profitorientáltak, és minden más mellékes számukra. Túlterhelik az előadót, és ezzel többet ártanak neki mint segítenek. Ezért úgy gondolom, hogy egy bizonyos szint eléréséig jó, ha jó néhány lépcsőre egyedül jut fel valaki, mert így sokkal nagyobb tapasztalatokat szerez. Az erősödéshez kell egy-két bukfenc is, hogy teljes képet kapjon valaki arról milyen pályára is készül.TELEK lAJOS

-Tervezi-e a közeljövőbben esetleg ,hogy a Cool club a Tv-éken keresztül esetleg egy országos propaganda ként működjön ahol nemcsak a tehetségeket be lehetne mutatni hanem a tájainkat a gasztronómiát csoportjainkat tehetségeinket , és minden mást?
Mindennek el jön az ideje, csak a feladatokhoz fel kell nőni. Nekünk jelenleg még sok teendőnk van a projektjeink tökéletesítésével, alapszervezeteink kialakításával, vezetőink kiképzésével. Meg kell találni az egyes területekre a megfelelő embereket, akik példásan eltudják végezni a feladataikat. Tisztában vagyunk képességeinkkel, lehetőségeinkkel, ezért ez jelenleg számunkra még nagy falat lenne. Dolgozunk rajta, de addig még hosszú utat kell megtennünk.

Azt mondta egy ismerősöm a puding próbája az evés, én pedig a azt mondom a jó konyha művészete a szakácsban rejlik,ezzel szeretnék sok sikert kívánni Önnek és csapatának meg a tehetségeknek mert csak egységesen lehet jót kifőzni!

TAT 2012 - Sztárok kicsiben - Keszegfalva
{youtube}gXc2r-cBjSs{/youtube}

A beszélgetést készítette: Telek Lajos

Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Na týchto stránkach sme sa už niekoľkokrát venovali Štefanovi Majorovi. Tento predvojnový funkcionár KSČ v parlamentných voľbách r. 1935 kandidoval v 16. (novozámockom) volebnom kraji z 1. miesta komunistickej kandidátky a dostal 62 761 hlasov, čím získal parlamentný mandát.  Toho sa však vzápätí vzdal, keď mu ho volebný súd neuznal kvôli trvajúcej strate občianskych práv po košútskych udalostiach. Dnes prinášame článok z denníka Demokratickej strany Čas zo septembra 1946, v ktorom autor T. K. ponúka Štefana Majora aby sa vysťahoval do Maďarska a tam pomáhal v očiste verejného života, do čoho by sa doma - ako Neslovák - nemal miešať.

Podobné odporúčania boli v tom čase pomerne časté a prichádzali aj od slovenských funkcionárov komunistickej strany. Zdá sa však, že Major mal medzi funkcionármi býv. moskovského vedenia KSČ príliš silné psotavenie na to, aby ho bratislavskí súdruhovia mohli "poveriť úlohami v Maďarsku" podobne, ako napríklad novozámockých predvojnových komunistov Fr. Páleníka a spol.
Major mal v KSS veľkú autoritu, ktorá súvisela i s tým, že deklasovaný maďarský proletariát tvoril v medzivojnovom období masovú základňu KSČ na Slovensku.  Po nástupe Gottwaldovho vedenia po V. zjazde KSČ v r. 1929 bol dokonca zvolený do čela  novovytvoreného celoslovenského kraja KSČ.  Začiatkom 30-tych rokov sa angažoval v organizovaní štrajkového hnutia, podpísal sa aj pod košútskymi udalosti. V novembri 1933 namiesto nastúpenia na trest 6-týždenného väzenia ilegálne vycestoval do ZSSR, kde bol poslucháčom Medzinárodnej leninskej školy. Na Slovensko sa vrátil v máji 1936, následne bol nakrátko uväznený.  Predsedal celoslovenskej konferencii KSČ konanej 16. mája 1937 v Banskej Bystrici.  Potom, ako  slovenská autonómna vláda činnosť KSČ na Slovensku 9. okt. 1938 zakázala, odišiel do Prahy a v januári 1939 cez Rumunsko do Moskvy, odkiaľ sa počas vojny prihováral poslucháčom vo vysielaní moskovského rozhlasu.  Do Bratislavy sa vrátili spolu so ženou a synom 8. júna 1945. Na celoslovenskej konferencii KSS  11. 08. 1945 v atmosfére prebiehajúcej protimaďarskej hystérie nebol zvolený do ústredného výboru strany, na IX. zjazde KSČ  konanom 25.05.1949 už áno.  V novembri 1949 vystúpil na plénume ÚV KSS v Bratislave, kde odsúdil "akciu Juh", žiadal viac práv pre maďarskú menšinu, dokonca sa postavil v prospech Esterházyho, ktorého medzičasom Sovieti vrátili do ČSR a ktorému na základe pôvodného rozsudku hrozila poprava. Ako predseda tzv. maďarskej komisie pri ÚV KSS (Július Lörincz, Štefan Fábry, Ján Kugler, František Rabay) sa angažoval pri zakladaní Csemadoku a denníka ÚjSzó. 1. júna 1951 sa nakoniec splnila aj nádej redaktora T. K. z Denníka Čas a Major bol vyslaný do Budapešti, kde působil v r. 1951-57 ako československý veľvyslanec.

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

December első hetében (3.-4.-én) morvaországi  - Mikulovi várban rendezték meg, már hetedik alkalommal a VINOENVI nemzetközi szőlészeti és borászati konferenciát, mely a határon átnyúló együttműködési EU projektprogram keretében valósult meg.

A Csehországi- Brüni székhelyű EKOVIN biológiai szőlővédelemmel és termesztéssel foglalkozó szervezet, fő rendezésében évente sorra kerülő szakmai találkozón, több mint száz cseh, morva, szlovák, magyar, osztrák szakember, termelő cseréli ki tapasztalatait e jelentős nemzetközi rendezvényen.
Az idei évi kétnapos konferencián , közel 20 előadás, kistértermelői borász bemutatkozó – köztük Szlovákiából, a Kürti bortájegység ismert borásza Melecski Tibor is bemutatkozott a hagyományos, régi módszerrel készülő borokkal, melyek méltán arattak szép elismerést.  A szakmai találkozó egyben tájékoztatás a szőlő termelés és borelőállítás új irányvonalairól- benne a biológiai növényvédelem nélkülözhetetlen segítségével.
A jó minőségű termőtalaj, a sorközi művelés és megfelelő zöldítés, takarónövény összetételének fontosságáról, valamint a szőlő biológiai növényvédelmi tapasztalatiról és eredményeiről elismert szakemberektől hangoztak el előadások. Mint pld.: Dr.Wilfried Hartl- Bioforschung Ausztria-Bécs, Ing. Milan Hluchý PhD.-Ekovín Brünn: A szőlészetek tápanyag ellátásának optimalizálása és agrotechnikája,Ing.Jaroslav Záhora CSc.-Mengyelejev egyetem Brünn: A szén mint alptényező és hajtóerő, RNDr. Tomáš Litschmann- AMET,Velké Bílovice: A klimatikus változások hatásai a szőlőben és mm.
Szlovákiából az idei évben, mint már hagyományosan az IPROVIN Szlovákia polgári társulás tagjai (mintegy 30 szőlész) is vendége volt e szakmai konferenciának.
Sok érdekes tapasztalatot, információt szereztek, melyek alapján már idehaza a gyakorlatban is hasznosítanak néhányat a környezetbarát, ökológiai szőlőtermesztésnél és biológiai növényvédelemnél.
Hinzellér László- IPROVIN Szlovákia

Az ember december havába lépve, szembesül azzal a már hagyományos ténnyel, hogy „itt az év vége“. Egyik kedves barátom humoros megjegyzése jut eszembe ; „ hogy, sajnos így hatvan éves kora felé, többször van ősz, mint tavasz az ember életében...“.

Szalad az idő. Mintha felgyorsult volna az „óra“, az idő múlása. Pedig hát az idő egy állandó tényező életünkben. Csak az életritmusunk egy kicsivel gyorsabb a megszokottnál. Gyorsan élünk. Egyszerre szeretnénk gazdagok, okosak és szépek lenni. Sikeresen, boldogan élni. És ha szembesülünk a napi realitásokkal, bizony más a tényállás. Többen vannak azok, akik csak szeretnék a fent említett javakat magukénak tudni, de valahogy nem jönnek össze a dolgok. Az elvárások és tenni akarás függvénye, nem mindig arányos, ezért a csalódottság érzete gyakoribb az embernél.
Így év vége felé sokan mérlegelnek: -mi volt jó, miben tudtunk előbbre jutni, vagy épp ellenkezőleg, mi nem sikerült, nem jött be az elmúlt évben. Ehhez az utóbbi évek során gyorsan hozzá tesszük:“hát a gazdasági válság“...miatt. Egy biztos, nem könnyű az ember helyzete napjainkban. Még akkor is, ha van némi támogatottság(munkanélküli segély),szociális kisegítő, olykor állás lehetőség(főleg fiataloknak), de ez korán sem hozza a dolgok lényeges változását, csak viszonylagos.
Merre, hogyan tovább? Fogalmazódik meg számtalanszor a kérdés.
A napokban, a tv-ben hallottam, hogy egy vidéki településen hatvan embernek találtak(teremtettek) munkahelyet, azzal hogy a településen saját gazdálkodásba kezdtek. Maguk állítják elő a helyi zöldség, gyümölcs és hús szükségletet az étkezdékbe, konyhákba piacra stb. Így nemcsak, hogy friss, ellenőrzött áru, de kedvező áron jut a helyi ellátásba...
Gondolatban, mindjárt a helyi adottságok, lehetőségek vetítődtek át. Az üresen álló, (enyésző) állattenyésztési épületek, parlagon heverő földterületek stb...Mennyi lehetőség,  munkahelyteremtő alkalom. Ha máshol sikerült...
Jól tudom minden dolognak két oldala van. A megoldásokat keresők, illetve változtatni nem érdemes oldal..., és nem beszélve arról, hogy itt, sok esetben kétkezi munkáról van szó, ami napjainkban nem népszerű, divatos. De az életben a dolgok nem úgy alakulnak sokszor, hogy a megélhetés és a siker egy szinten állnak. Egy azonban tény, ahhoz hogy az ember
sikeres tudjon lenni megélhetést kell magának (családjának)biztosítania. Azt mondják sorsunk a kezünkben van. Ha ez csak, egy baráti kézfogással(segítséggel), tanáccsal(ésszel) párosul,- no persze, nem árt egy kis akarat, szorgalom is hozzá,-változhat a helyzetünk.
A vidék, a falu, mindíg is tudott számos vonatkozásba önfenntartó lenni. Benne az itt élő emberek(őseink)munka szorgalmával, példájával. Mindig is nagy becsbe tartották,  tisztelték a földet, és a megélhetést, jövőt láttak benne családjuknak.
Azt kérdezte a minap, egyik munkanélküli ismerősöm, hogy tudom-e miért nincsenek manapság nemes emberek? -.....? Mert a munka nemesít....!
Még mielőtt, csalódottan bezárnák számadásukat az idei évben, az örök optimista Murphy egyik mondását idézném: „lehet a jobbnál, jobbat, de rosszabbnál, rosszabbat is elérni, megélni“. És, ha mi, mindig csak a vesztesek oldalán vagyunk, akkor mi vagyunk a „pecches ember“... De ezt is lehet pozitívabbra is venni, mert minden rossz idő után, kiszokott sütni a nap.
Ezt kívánom sokak számára a jövő esztendőben; derűs, szép napokat, vidám napsütésben,...jó egészséggel!
Hinzellér László

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Hamarosan a Bükki Nemzeti Park segítségével a Felvidéken is látható lesz Erőss Zsolt-fotó kiállitása "Magaslataink” címmel. A tárlatvezetés a májusban tragikus körülmények között elhunyt hegymászó feleségére, Sterczer Hildára marad. A készülő kiállítás előtt beszélgettünk vele.

-Hogyan ismerkedett meg Erőss Zsolttal, csak nem ment vele hegyet mászni és randevú lett belőle?
A kettő együtt volt: hegyre beszéltük meg az első randevúnkat, mivel mindketten olyan társra vágytunk, aki mászik is.​​

-Vannak sokan akik nem ismerték Erőss Zsoltot - milyen ember volt,voltak gyenge pontjai, érzékeny volt, megszállo​t​t, egy olyan ember aki hitt céljaiban ?  
​​Zsolt nem volt megszállott. Egyszerűen csak megtalálta azt a sportot/munkát, amiben a legjobb, amiben igazán jól érzi magát, amihez minden képessége meg van.
A láb amputációja után tudta igazán megfogalmazni mi is a küldetése: az aktív életmód közvetítése. Szeretett volna minél több embert rávenni a testmozgásra.
Zsolt egy szerény, halk szavú, igazi székely ember volt​​. Előadásokon kívül keveset beszélt. Szívesen kertészkedett, vagy barkácsolt otthon.

- Zsoltról nemrég film készült a "Hópárduc Talpra áll'' cimmel, amely végigkíséri Zsolt útját és  amelyet Kollman András rendezett. Nehéz volt a kamerákat be engedni életükbe?
Először nagyon tiltakoztam a filmes csapat ellen. Nem kellemes, amikor csak hétvégén találkozhatok a férjemmel, és azt is +10 ember társaságában kamerák kereszttüzében kell megtennem. Végül megbarátkoztam a helyzettel, és az elkészült film valóban színvonalas alkotás lett.
​​
- "Erőss Zsolt – A Himalájánál magasabbra" Földes András tollából pedig könyv is készült. Sikerült-e a szerzőnek megmutatni Erőss Zsolt igazi arcát, és tartja-e a könyv és film szerzőivel a kapcsolatot?
​Nem tartjuk szorosan a kapcsolatot se a könyvszerzővel, se a film rendezőjével. Mivel ők is mászók, így találkozunk néha és beszélgetünk. Úgy gondolom a filmben többet sikerült megmutatni a családapából, és férjből, mint a könyvben, de a könyv fókuszában a hegyek álltak, így ​​ez nem is volt cél. Mindkettő alkotás fedi azt, ami Zsolt volt, mivel férjem mindig mindenhol önazonos volt.

-Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a hegymászás életmód. Tartja-e  magát ehez a kijelentéshez a mai napig ?   
​Továbbmegyek: nemcsak életmód a hegymászás, de értékrend is. A fogyasztói társadalom tárgygyűjtésével szemben nálunk az emberi természetből fakadó kíváncsiság, felfedezés és kalandvágy áll a központi helyen. Ezt pedig a természetben, az ott történő mozgással (túrázás, síelés, hegymászás, biciklizés stb.) lehet kiélni.

-Vannak dolgok amelyeket az ember előre nem tud kiszámítani, bárhogyan is szeretné. A tragédia, ami történt is egy ilyen. El ​ lehetett volna kerülni a tragédiát? Amely úgy következett be,  hogy az egyik hegymászó a másiknak akart segí​teni,.. Önnek mi a véleménye?  
Ez a tragédia sok apró tényező összességéből adódott. Ha egy is másképp alakul, már túléli Zsolt és Peti. Többek között a "túl" jó időjárás, a fix kötelek hiánya, az "alacsonyról" induló csúcsmászás, rossz hóviszonyok a hegyen stb.

-Az évek alatt több helyen együtt másztak Zsolttal. Van-e olyan fotó a kiállítás fotói között, amelyikre különösen és szívesen emlékezik vissza ?
Igen a Broad Peaken készült fénykép nagyon közel áll hozzám. Egy igazi "élmény-mászás" volt, tele pozitív meglepetéssel és ragyagó idővel.

-Annak idején volt Zsolt​tal a Kilimandzsárón... Milyen volt Afrika, amely - úgyis fogalmazhatnék - önök részére mintha egy nászút lett​ volna?
​Gyerekkori álmom volt eljutni Afrikába a  Kilimandzsáróhoz, és nem is csalódtam. Tanzánia gyönyörű, és óriási élmény volt egyik nap még az őserdőben gyalogolni, néhány nappal később pedig a Kilimandzsáró havas csúcsán állni.

-Miröl maradtak le, akik soha nem jártak fent a csúcsokon 8.000 m magasságban. Miben más ott fent minden? Miért van az, hogy ha valaki egyszer eljut mondjuk Nepálba, mindig vissza vágyik oda?
Nehéz néhány mondatban leírni miben más egy nyolcezres mászás mint egy alpesi 3-4000m-es. Erre a kérdésre egy órás előadásban próbálok választ adni​​.  Nem biztos, hogy mindenki vissza vágyik Nepálba, ha egyszer járt ott. Nyitottnak kell lenni más kultúrák iránt és el kell tekinteni néhány kellemetlenségtől, hogy tényleg értékelni tudjuk az ott tartózkodást.

-Ha nem leszek indiszkrét mesélne nekem arról, hogy milyen egy hegymászó feleség élete? Mennyiben más és miben különleges a két ember kapcsolata?
Egy hegymászó feleség élete tud teljesen azonos lenni más feleség és anya életével: ugyanúgy főz, mos takarít, gyereket nevel, mint más, csak többet van egyedül, több önállóságot kap.
Természetesen sokat jelentett, hogy közös a hobbink. Mászás közben teljesen egymásra voltunk utalva, ami erősítette a kapcsolatunkat.​​

-A mai napig számomra különleges egy kicsit az önök közös élete elárulná-e hogy melyik dolog volt könnyebb: otthon várni Zsoltra vagy vele lenni valamelyik hegyen?
Sokkal könnyebb volt, amikor együtt másztunk. A hegyen az ember reálisan látja a veszélyeket, míg otthonról többet képzelek egy-egy szituációba, mint ami reális lenne.​​

Amikor Debrecenben láttam Erőss Zsolt "Magaslataim" c. fotó kiállítását, tudtam, ha csak annyit teszek, hogy  elviszem ezt a  Felvidékre, már egyfajta  emléket állítok neki és mindannak amiért ő  újból és újból nekivágott a következő hegynek. De többet szerettem volna adni  Erőss Zsoltnak, aki soha nem hátrált meg...  Egy vele készített interjúban ezt mondta "Az ember a felelős a saját dolgaiért és ha az ember vétett  vagy követett el hibát azért nem lehet a  hegyre haragudni... A természetet és a hegymászást szeretni kell bármi is történt ott fent. A kiállítás Európa fővárosában Kassán kezdődik december 11-én, majd december 21-én Tornalján a Madárteremben folytatódik és január8-án  pedig a párkányi városi múzeum ad helyet  Erőss Zsolt  hegyeknek és csúcsainak.

Zsolt a Te életed arról szólt, hogy hegyet mászol és arról is,  hogy ezt másoknak is megmutatod.
A hegymászás egzisztencia, szép és érdekes, hegyet mászni, közben úgy fotózni, hogy arra más is kíváncsi legyen... "Értékeket szeretnék mutatni, szép értékeket, teljesítményt" mondta Erőss Zsolt.

Sokat töprengtem, hogy a teljes interjút nyilvánosságra hozzam-e vagy ne. Az interjú után beszélgetünk még  arról, hogy összehozunk egy-két előadást, fotókiállítást, könyv-dedikálást. Sajnos erre mér nem kerülhetett sor...



A beszélgetést készítette: Telek Lajos
Fotók Sterczer Hilda, Erőss Zsolt, archiv

Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Developérsky projekt "Zelená alej" intenzívne ponúka na predaj rodinné domy, ktoré postavili v bývalom areáli Novodevu na Nitrianskej ceste v Nových Zámkoch. Dvadsať rodinných domov na 75 árovom pozemku má sumárnu hodnotu viac ako 100 miliónov korún, zrejme však nebude jednoduché nájsť kupcov na domy tohoto typu a v tejto cene v meste, z ktorého sa za posledných 10 rokov vysťahovalo takmer 10% obyvateľov - prevažne mladých rodín a ľudí v produktívnom veku... Bližšie informácie o projekte nájdete tu...

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Vártam ezt a kis karácsonyi koncertet. Már csak a kíváncsiság miatt is eljöttem Kéméndre.  Neves magyarországi vendégművész, nem titok, St. Martin...
Rég elszoktam már az ilyesmitől (szégyellem), de mindig adok magamnak igazolást, hogy „nem érek, rá...sok a munkám stb.“. Most szembesültem egy emberi gyarlóságommal, ami mennyire távol tart tőlem sok-sok olyan lényeges „emberit“, ami nem szabadna, hogy kimaradjon az életemből.

A zenét, a muzsikát, dallamot, ritmust az élet, a lélek szép érzelmi „echójának“ tartom. A szívvel lüktet. Nem kell hozzá nyelvismeret, tolmács.
Természetes, egyszerűségében egyedi. Bámulatos, az emberi élet, lélek egyik csodálatos forrása, ami kiapadhatatlan. Ha olykor, bú, vagy keserű, vagy derűsen, vidám,- ott belül fogant érzelem dallama, zenéje. Micsoda nagyszerű, érzelmi szülemény. Mint egy gyermek, amikor az anya méhébe fogan, mindkettő gyönyörűséget, szépet, mély emberit takar. Megosztani, széthinteni az „emberit“.

Ez rezonált bennem az egész koncert alatt. Sokak számára nem ismeretlen  St. Martin személyisége, élvezetes, élményt jelentő zenei bemutatója - szaxofon, pánsíp,- sok szép érzést sugallt át a hallgatóságnak, mintegy megosztva az alkotó, szerzeménye élményével, a szép zeneiségével. Mégis milyen egyszerű, és csodálatos tud lenni ez a zenei emberi kapcsolat, (ha csak egy koncert erejéig is). Milyen kár, hogy a „karácsony, a zene, csak igen kevés alkalommal szólal meg, ott belül... mert talán nagyon rohanunk és nem érünk rá odafigyelni... az igazi élet ezzel sokkal tartalmasabb...

Mikor a művész Syrinxről illetve a pánsípról (St.Martin és Syrinx) beszélt,- sokakban megrezdült egy húr.
A Syrinx ősrégi pásztori hangszer. Különböző hosszúságú csövekből álló köteg. A hengerek viasszal és fonadékkal vannak egymáshoz erősítve, oly módon, hogy felső végük rézsútos vonalban egymás mellé kerül, így a dallam követelményeihez képest a száj mentén végigcsúsztatható.

A pánsípnak az eredete a távoli őskorba nyúlik vissza. – Pánsíp - Pán Isten. Pán ... a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú,-lábú, és farkú istene. Szoros kapcsolatot tart fenn a nimfákkal, táncol énekel és játszik velük. Jellegzetes hangszere a pánsíp, mellyel gyakran ábrázolják együtt.
Pán megszeretett egy Syrinx nevű nimfát, aki azonban elmenekült előle. A pásztoristen a folyónál utolérte a nimfát, de az istenek megszánták és nádszállá változtatták. Pán ebből a nádszálból szerkesztette meg a pánsípot, azaz a Syrinxet.

Így hallgatva a pánsíp sejtelmes dallamát, az a érzése támadt a hallgatónak, hogy a nimfák selymes sugallatával ringatva viszi a világ minden tájára, isteni áldással...kiváltképp a művész záró zenei száma (a Halelujah, ...) is ezt sugallta.
E kis karácsonyi koncert, egy jel is, így az ünnepekre készülődve, hogy a mély „emberit“ a szépet, a szeretetet, barátságot nem szabad elhagyni (elfeledni), de megosztani és széthinteni kell, igaz hittel...nemcsak a zenében,és nemcsak így karácsonytájt.

A szervezők (mindenek előtt Kardos László), a Kémendi Polgári Társulás, a községi önkormányzat, és a környező garammenti községek dicséretére szolgál, mert támogatásukkal egy remek estet élhettünk át (közel 300-an). Nem szabad meg nem említeni a kémendi hegyalja közösség (Iszomfalva) jeles borászainak műsor utáni vacsorával egybekötött borkóstolóját,ahol a Gránum- Ister borverseny kémendi díjnyertes boraiból, felkínált ünnepélyes borkóstolón Drozdík pincészet, Benefi László és Góra József jóvoltából a kémendi dombok szép, zamatosborait ízlelhettük.

Köszönjük ezt a szép fogadást, a csodálatos karácsonyi szeretet jelképes ajándék csomagját!
(Hinzellér László)

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Článok novozámockého evanjelického farára Pavla Kulíka vyšiel v Cirkevných listoch v septembri 1947. Napriek obvyklej pre rétoriku tej doby faľše a pretvárky, článok vcelku verne indikuje, že presídlenci pocítili určitý nesúlad medzi sľubmi, na ktoré ich nalákali a realitou, ktorá ich čakala. Či naozaj zazlievali pôvodným obyvateľom neporiadok, v ktorom svoje nie dobrovoľne opustené obydlia zanechali, nevedno (veď tí často nestihli opraviť ešte ani následky bombardovania). Isté je, že plošnému usadzovaniu, po ktorom presídlenci volali, bránil práve princíp presídľovania - vysídľovali selektívne práve zámožnejších gazdov, aby rozdiel majetku vytváral dostatočnú motiváciu ku sťahovaniu sa na Slovensko... Evanjelická cirkev sa do presídľovacej akcie pustila s rovnakým entuziazmom, ako do podobných národných podnikov v minulosti, a podobne neslávne aj skončila...

Proaktívne nominovala svojich 20 kňazov na čele s biskupom Osuským do presídľovacej komisie a v marci 1947 sa jej ešte zdalo, že verejnosť neoceňuje dostatočne jej jedinečné zásluhy na úspechu presídľovacej akcie. Najneskôr od júna 1947 sa však ocitla v paľbe kritiky a bola nútená čeliť nevôle nielen evanjelického biskupa Ordassa z Maďarska, ale prudké útoky prichádzali od českých evanjelikov a dokonca aj z vlastných radov. V decembri 1947 sa už museli "účastníci zájazdu" zo svojej bohumilej činnosti pre národ (ktorá určite iba zhodou okolností viedla k vyháňaniu obyvateľov južného Slovenska z ich domovov) vyviňovať v kolektívnom liste...

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

A mai vendégem a mai napig ragaszkodik felvidéki gyökereihez - Gútán él családjával, feleségével és három gyermekével.
Vadkerti Imre színész-énekes pályafutásában korai éveitől jelen van mind a zene, mind a színház . Hangi adottságai és énekesi tehetsége révén minden műfajban otthonosan mozog, a rockzenétől az operetten át a musical világáig.
A művész 2008-ban a Társulat című televíziós szereplőválogatáson elnyerte Koppány szerepét az István, a király című rockopera huszonöt éves jubileumi előadásában. Az előadássorozatban nyújtott emlékezetes alakítása révén széles körű ismertséget szerzett a Kárpát-medencében és a tengerentúlon is.

A jövőévi tortaján január 5-én immár 38 gyertya száll ég. Születésnapi jókivánság-ként egy rövid beszélgetésre invitáltuk a népszerű énekest, színészt, gondos családapát. Élete jelentős szerepeiről kérdeztük Koppány vezért, a "hazafias rock" műfajának méltó képviselőjét. Előadóművészként számos helyen fellépett, Európában és a tengeren túlon is, művészetével hozzájárulva a magyarságtudat erősítéséhez. Szabadidejében zenével, fotózással foglalkozik.

- Kedves Imre haladjunk szépen sorban.Az általános iskolát Gútán végezted, majd szakmát Érsekújváron tanultál. Már korán, az általános iskolai éveid alatt foglalkozni kezdtél a zenével, énekléssel, szerepléssel. Előbb zenekarokban énekeltél, létrehoztad az 1988-ban Alfarock együttesedet, majd 1998-ban a Friends zenekart. A rockzenei műfaj ma sem áll távol tőled, a Dinamit, Korál, Piramis, Edda, P.Box,együttesek zenéjén nőttél fel .Úgy is fogalmazhatnék hogy az anyatej mellé rock zenét is kaptál a gyermekkorodban?

Gyermekkoromban odahaza népdalokat, gyermekdalokat és magyar nótákat énekelgettek nagyanyáim és az édesanyám. Rockzenei rajongás az már a kamasz koromban kezdődött ugy 12-13 éves koromban... és azóta is tart!

-A szüleid hogyan nézték ezt a lázadó korszakot? Azonosulni tudtak ezzel a zenével, vagy rád hagyták?
Aki szerette a rock zenét és akinek volt zenei tehetsége az egyfajta zenei lázadó lett, majd bandát alakított és hétvégeken ott játszott ahol tudott.
Akik ügyesek voltak írtak saját dalokat amelyeknek szövegvilágát igyekeztek a magyarországi menő bandák szövegeihez igazítani...

-Miért van az szerinted, hogy sok jó felvidéki rock-banda előbb utóbb vagy abbahagyta, vagy báli zenekará alakult át?
Sajnos a fiatal Rockbandák általában előbb utóbb szétmennek, mert nem kapnak megfelelő támogatást vagy komolyabb lehetőségeket. Majd ahogyan telnek az évek felnőtté válik az ember családot alapít és rengeteg dolog megváltozik ez életében. Sokan ezután már hangszereiket is eladják, vagy átalakulnak báli zenekarrá, ami egy kis megélhetést is biztosít vagy egy kis plusz jövedelmet.

-1992-ben, a Zselízi rockfesztiválon futottál össze először a Nagyszarvai, jelenleg Budapesten élő Derzsi Györggyel akivel rögtön egy húron pendültetek... nyilatkoztad egy interjúban. Hogyan értsem, egyforma volt a zene világotok vagy hasonló elveket vallottatok, esetleg azonosan gondolkoztatok a világ dolgairól? Tuduk, hogy 1994-ben ismét találkoztatok: a Komáromi Jókai Színház Mária evangéliumában Gyuri Jézust, Te pedig Gábriel arkangyalt alakítottad, kialakult már akkor egyfajta barátság köztettek,vagy inkább ez csak amolyan munka kapcsolat volt?
Nagyon jó barátságban vagyunk a mai napig és sokat dolgozunk együtt, mindenképpen barátságnak nevezném. Szóval egy húron pendülünk!

-Téged Mindig foglalkoztatott a színház világa? Azt hiszem a következő dátum életedben fontos szerepet tölt be. 1993-ban a Komáromi Jókai Színházban Gábriel arkangyalként mutatkoztál be, a Mária evangéliuma rockoperában. Az idén lesz 20 éve hogy a szinpad deszkáira léptél. Az élettől és a színpadtól mit tanultál meg a ez alatt a húsz év alatt?
Nagyon nagy és meghatározó pillanat volt az életemben amikor belekóstolhattam a színház világába. 1993 ban egy csodálatos miliőbe csöppentem bele, amely szeretete a mai napig megmaradt. Rengeteget tanultam az idősebb tapasztaltabb színészektől akiknek nagyon sokat köszönhetek! Amit tanultam a 20 év alatt úgy a zenei pályámon és a színház világában az a alázat és szorgalom és azt, hogy semmit sem adnak ingyen és nagyon meg kell dolgozni azért, hogy elismerjenek és, hogy sikered legyen!

-2000-ben a felvidéki Gútán megalakult a Kis-Duna Menti Rockszínház, amelynek Te úgymond egyik alapító tagja voltál. Elárulnád mi vitt rá titeket, hogy ez a színház létre jöjjön?
Elsősorban a zene és a magyar kultúránk szeretete. Egy Szent István napi megemlékezésre jött létre az a kis csapat, amely a későbbiekben egy 30 fős rockszínpaddá nőte ki magát!

- Eleinte a kezdetben zenés ünnepi műsorokat állítottatok össze, amelyek lelkes fogadtatásra találtak a közönség körében. Ezek az előadások szerinted miért voltak sikeresek? Azért-e, mert ehez hasonló színházi előadásokat az itteni közönség ritkán láthatott, vagy a társulatvolt oly fantasztikus, amely ott verbuválódott össze?
Nagyon nagy dolog volt ez Gúta város életében, ugyanis ilyen itt még nem volt és egy nagyon komoly tehetséges lelkes fiatal csapat jött létre óriási tenni-akarással és elszántsággal. Ezért lett, s van a mai napig sikere!!!

-Aztán következet 2002. Ebben az évben a Kis-Duna Menti Rockszínházban bemutatják a Légy jó mindhalálig című musicalt, a népszerű előadásban Vadkerti Imre Valkay tanár úr szerepét alakította. Ezzel a szereppel menyire tudtál azonosulni ?
Imádtam!!!! A magyar zene és irodalom egyik legcsodálatosabb műve!!! Fantasztikus szerep - Valkay tanárúr bőrébe bújhattam, óriási dolog volt!!! Nagyon jó előadás lett belőlle!!

-A következő évben, 2003-ban színpadra állítottátok a ,,A szeretet hídja" című rock oratóriumot. Ebben az előadásban milyen szerepet kaptál és mi volt a darab üzenete a nézők fellé? És hadd kérdezzem ugyanazt a A 2004-es ,,Magyar história" című rock oratóriummal kapcsolatban is...
Mindkét nemzeti rockoratórium a magyarságnak üzen a múltból fantasztikus Kormorán dalokkal tűzdelve. Ezekben a darabokban nem volt kimondott szerepem - egy voltam a 15 millo magyar közül!!! A darabok üzenete: Az egymás megbecsülése és a Hazaszeretet!!!

-Bátorság kell ahoz, hogy egymás utáni években ilyen színvonalas produkciókat vigyetek színre vagy a társulat tagjai szeretik ennyire a kihivásokat és a megmérettettést?
Nem bátorságnak nevezném, hanem elhivatotságnak. De egyben szerencsés helyzetben vagyunk mi magyarok e téren, hiszen rengeteg mindenből lehet meríteni fantasztikus költőink, íróink, zeneszerzőink vannak! Igen a kihívásokat mi előadók szeretjük!

-Karierredben létfontosságú volt még az Érsekújvári Rockszínpad... Az ott megformált szerepek készítették elő sikeres színházi karrieredet?
2004 ben keresett fel Stugel Tibor az Érsekújvári rockszínpad megálmodója azzal a kéréssel, hogy színpadra szeretné vinni a Mária Evangéliuma rockoperát és hogy lenne –e kedvem János apostol bőrébe bújnom. Nagyon boldogan vállaltam el, hiszen egy fantasztikus szerep várt rám. Közel 80-szor adtuk elő nagy sikerrel!

-Fogalmazhatok úgy, hogy neked az országos hírnevet a 2007-es év hozta meg. Amikor jelentkeztél a Magyar Televízió Társulat című műsorába, ahol a megmérettetés során Koppány szerepét nyerted el a 25 éves jubileumi István, a király rockopera előadásában. Az előadást számos helyen nagy sikerrel játszották, a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán két évadban is szerepelt, továbbá meghívták a kaposvári Csiky Gergely Színházba is, ahol egy évadon át volt műsoron. Ez a szerep volt meghatározó színészi munkásságodba 2010-ig. Az idén 30 éves "István a Király"-t hogyan látod, sikerült-e túllépned ezt a szerepet, a sportcsarnokokban való fellépéseket több tizenötezres tömeg előtt?
Nagyon szép időszak volt, hiszen olyan dolog történt velem, amit álmomban sem gondoltam volna Én lettem a 25 éves jubileumi előadás Koppánya. Rengeteg helyre jutottam el és bújhattam Koppány szerepébe, ami egy óriási dolog az életemben! Főleg egy olyan nagy elődöm után mint Vikidál Gyula!

-Életed eddigi szakaszában volt egy kirándulás az operet világába a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol nagy sikerrel alakítottad a Tom Miggles szerepét a Leányvár című operettben. Mit adott neked rockzenésznek az operett világa?
Mindenképpen egy uj zenei világba léptem, amiben addig még nem próbálhattam ki magamat. Nem volt egyszerű menet, de nagyon megkedveltem! Nagyon jó profi társulattal dolgozhattam együtt , Magyarország egyik leghíresebb színházában. Csodás egy év volt!

-2010 óta, úgy is fogalmazhatnék, tagja lettél a Komáromi Magyar Lovas Színháznak.
Ez egy ujjabb állomás az életemben, a Komáromi Magyar Lovasszínház. Egy ujjabb kihívás, de most ez abban különbözött a többitől, hogy lóháton van az ember!

-2011-ben bemutatott, nagy sikerű Honfoglalás rockoperában, a főszerepet kaptad, a honfoglaló Árpád vezért alakítod, óriási sikerrel. Mit gondolsz mennyire sikerült azonosulnod a főszereplővel?
Pintér Tibor rendezésében lett színpadra állítva ez a Koltay Gergely-Szűts István tollából született csoda!!! Nagyon felemelő és megtisztelő érzés belebújni Árpád fejedelem bőrébe. Nagyon szeretem a mai napig játszani, énekelni! Minden eggyes előadás hatalmas siker.

- 2012 júliusában került bemutatásra Az utolsó betyár című népi rockopera, amelyben korábbi szerepeitől eltérően a darab negatív hősét, a bírót személyesíted meg. Hogyan látod, számodra melyik szerep - a pozitív, vagy a negatív szereplő - áll közelebb?
Érdekes volt a sok hős és a jófiú után belebújni a gonosz szerepébe ,viszont nagyon élveztem, hogy végre egy ujabb oldalamról is megmutathattam magamat. Nyilván a közönség szemében mindig a pozitív hősök a szimpatikusabbak, de nagyon jol éreztem magamat ebben a szerebben is.

-Sok kérdést lehetne még feltenni, de úgy gondolom, hogy az életpályád egy szakaszát hagynám ki ha nem kérdezném meg, hogyan lesz egy gútai énekes a Kormorán frontembere? 2011-től vagy a Kormorán tagja?
2010 őszén felkeresett Koltay Gergely, hogy lenne-e kedvem énekelni a Kormoránban. hát mit mondjak… Köpni-nyelni nem tudtam… Nagyon meglepődtem, megörültem, s egyben meg is ijedtem, hiszen egy nagymúltú legendás zenekarról van szó. De a válaszom nem volt kérdéses boldogan mondtam igent. A mai napi nehéz felfognom, hogy ott állhatok egy színpadon velük. Nagyon jó a csapat és nagyon jó hangulatban telnek a koncertek. Nagy ajándék az élettől.

-A zenének és tehetségednek köszönheted azt, hogy felléptél Európában és a tengeren túl is... Úgy tudom, az Európai Parlementben is jártál, ha nem titok, elárulod az olvasónak hol szerepeltél eddig és várható-e újabb külföldi meghívás a közeljövőben?
Mindenképpen a zenének köszönhetően juthattam el számos europai fellépésekre és tengerentúli koncertekre. Az első Brüsszeli utam az 2011-ben volt, amikor is Bauer Edit Parlamenti képviselő asszony meghívott minket Derzsi Gyurival, akkor a Parlamentben volt fellépésünk meg a Brüsszeli Balassi intézetben. Idén visszahívtak, Fehér Nórával volt fellépésünk a Magyar Házban és a Szent Mihály katedrálisban. 2011 ősszén Koltay Gábornak köszönhetően juthattam ki először Kanadába a Magyarok vére című 1956-os megemlékezésre, majd idén májusban másodszor járhattam kint egy hónapos turnén. Felejthetetlen élmény volt az erdélyi turné a Kormoránnal, de számos fellépésünk volt Magyarországon, Felvidéken. 2014 májusára kaptunk ígéretet egy turnéra az Egyesült Államokba, remélem sikerül kijutnunk. De sok más helyre is jönnek felkérések. Nagyon sok szép előadás várja a 2014 es évadban a Komáromi Magyar Lovasszínházban a kedves nézőket márciustól decemberig.

-Amit külön becsülök benned, dalaiddal, művészeteddel itthon és külföldön is a magyarság vigasztalásához járulsz hozzá, a magyarság tudat erősítéséhez.
Köszönöm szépen

- Minden énekes előadó álma, hogy egyszer a színpadon a közönségének a saját dalát adja elő, olyan szerzőkkel dolgozzon akik számára megfelelő dalokat írnak. Mikor születik meg Vadkerti Imre szóló lemeze és úgy általában miről szólnak majd a dalok? Sikerült-e megfelelő szerzőket találni és mikora várható Vadkerti Imre szóló lemeze?
Már elkezdtük a dalok rögzítését. Ha minden jól megy tavasszal jelenik meg a lemezem saját dalokkal.A dalok általában az élet dolgairól szólnak majd, de ez legyen meglepetés.

-A családod, a feleséged Zsuzsa és három gyermeked Bálint, Bence és a kis Csenge hogy viselik el, hogy a családapa rockénekes és az ő feladata, hogy az embereknek örömet és szeretetet adjon a színpadon ebben a kemény világban?
Sportosan veszik a dolgokat, hiszen már megszokták - a családban mindig is ott volt a zene, ők már ebbe születtek.Vannak nehezebb-könnyebb időszakok de azért vagyunk, hogy megoldjuk ugyanúgy mint mások. Mindenben támogatnak és segitenek.

Remélem sikerült a riportban megismertetni azt a fiatal embert, aki nemcsak a színpadon, hanem nyilvános szereplőként is felvállalja a felvidéki magyarok sorsát - dallal, de ha úgy hozza a helyzet, a sajtó hasábjain is is elmondja gondolatait, mert hát ilyen egy hazafi. Aki mint megtudtuk egy fantasztikus testvér, férj, családapa,kitűnő művész, énekes. A színpadon ha kell provokatív, lázadó, aki ha kell hittel és meggyőződéssel képviseli saját igazságát... De ahogy ő mondta, ha egyszer vissza kellene térni eredeti szakmájához, és újból szobafestő lenne, azt is szívvel és lélekkel csinálná... Szörényi szerint megszületett az új Koppány: Vadkerti Imrének hívják.
„Kolozsváron másfél hete Vadkerti Imre Koppánya mindenkit lenyűgözött. Ettől fogva talán nem faggatnak majd arról, hogy miért nem Vikidál Gyula? A kolozsvári István után mindenesetre boldogan mondom: megszületett az új Koppány, Vadkerti Imrének hívják. Alkat, habitus, hang, minden egyben van. " Ezt olvashattuk a Heti Válasz szeptember 5-ei számában...

Vadkerti Imre - Kell még egy szó (Honfoglalás)
{youtube}ghhFy2NR28U{/youtube}
Vadkerti Imre és barátai - a diószegi koncert záró produkciója ...
{youtube}IYZ_CHuRDxI{/youtube}
Vadkerti Imre, Horváth Charlie: Ha messze mész
{youtube}3w1X45iKUNk{/youtube}
Vadkerti Imre: FOHÁSZ EGY NEMZETÉRT
{youtube}zpdZRC303no{/youtube}
Vadkerti Imre:Szállj fel, szabad madár ( Szörényi-Bródy: István, a ...
{youtube}jFNgU9sGVac{/youtube}
Vadkerti Imre, Vikidál Gyula - Szegény Magyarország
{youtube}rzpjSxI0Xuo{/youtube}
Vadkerti Imre - Őrizd a lángot ( Patrióta zenekar)
{youtube}3ByhIWwMYqg{/youtube}
Derzsi György, Vadkerti Imre - Most múlik pontosan...
{youtube}6_OHWzx3R0I{/youtube}

A beszélgetést készítette: Telek Lajos
FOTÓK VADKERTI IMRE ARCHIV YOUTUBE VIDEÓK

Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Mnohí v minulosti pracovali do úmoru s cieľom, aby sa na Pressburg-Pozsony-Prešporok zabudlo raz a navždy. Aby stopy nezostalo po civilizácii ktorá tu bola, po ľuďoch ktorí v meste žili a boli zo svojich domovov vyhnaní.  Trúženíci humanizmu a pokroku dielo začali, národní socialisti v ňom pokračovali a národní demokrati dielo dokončili. Na mieste starého Prešporku  vznikla nová Bratislava, ale historickú pamäť sa vygumovať nepodarilo. Ukázalo sa, že históriu z hláv ľudí nemožno odstrániť ako sochy z výklenkov na priečelí  Mestského (neskôr Národného) divadla...

Podobne, ako sa nedarilo hrdinom Abduladzeho Pokánia - kultového filmu gorbačovskej perestrojky - zakopať diktátorovu múmiu dostatočne hlboko, aby sa na ďalší deň znova neobjavila opretá o ktorýsi stĺp v meste, nepodarilo sa ani mäsiarovi Bláhovi, obchodníkovi Pavúkovi a ich druhom zničiť pamäť mesta. Rozbili síce majestátnu sochu Márie Terézie, ale jej úlomky neustrážili a tie sa ako relikvie rozpŕchli po meštianskych domoch. Jeden z týchto úlomkov opatrovali rodičia Tibora Éberta, autora knihy "Bratislavská fantázia", ktorej prezentácia sa uskutočnila v utorok v Pálffyho paláci v Bratislave. Skvelú a veľkoryso pojatú akciu organizoval Bratislavský okrášľovací spolok. Na chvíľu ožil trojjazyčný Prešporok, keď vystúpil nemecký a po ňom maďarský spevokol...

Knihu, ktorá vyšla pôvodne v maďarčine v r. 1991 pod názvom "Jób könyve-Pozsonyi regényfantázia" (Jóbova kniha - bratislavská románová fantázia) , vydalo vydavateľstvo Marenčin PT v spolupráci s Bratislavským okrášľovacím spolkom, budapeštianskym Petöfiho literárnym múzeom, Maďarským kultúrnym inštitútom v Bratislave vďaka grantu Hl. mesta SR Bratislavy.

Knihu predstavil a uviedol krátkou prednáškou pamiatkar Zsolt Lehel (civilným povolaním majiteľ Lacinky-palacinky pod Hl. stanicou). Hovoril o pamäti mesta, o Prešporákoch, priblížil ľudí i dobu, atmosféru multikultúrneho mesta postupne deštruovaného politickými režimami po prevrate r. 1918 tak ako to vnímal mladík Tibor Ébert narodený 14. októbra 1926 v Bratislave na Schöndorfskej/Széplak (dnes Obchodnej) ulici č. 50 v dome, ktorý postavil jeho otec Ján Kristián Ébert...

Na ukážku uvedieme niekoľko úryvkov.

NOVÝ PROFESOR

Triednym nám bude pán profesor Peéry. Nedávno ho preložili do Bratislavy. Je synom doktora Limbachera, teda Rudolf Limbacher Péery. Ale všetci ho volajú Bio. Ešte som sa s ním nestretol. Bude nás učiť maďarčinu. Inak máme už dvoch nových profesorov: Loránta Szútsyho a Endreho Kovácsa. Vlani prišiel fúzatý Thern. Profesori prichádzajú a odchádzajú, ako električky...

O SOCHE MÁRIE TERÉZIE

Tu stála socha Márie Terézie, Vitam et sanguinem, dielo Jána Fadrusza, hľadela na Dunaj, na rieku valiacu sa na východ, za ňou Reduta a ďalej Mestské divadlo so sochou Kisfaludyho, Vôrôsmartyho, Katonu, Petófiho a Erkela, potom ďalej Staré Mesto a za ním kopce, začiatok Malých Karpát. Mama stála s ostatnými za československými legionármi. A prišiel mäsiar Bláha, doniesol rebrík, vyliezol naň a začal roztĺkať mramor, hlavu Márie Terézie, mlátil, tĺkol, a keď ho už od toho mlátenia rozbolela ruka, tak začal sochu opľúvať, potom vytiahol z vrecka kladivo a tým tĺkol do mramoru, odbil zopár menších úlomkov, potom chytil dláto a s dvoma nástrojmi sa mu podarilo odraziť už väčšie kusy. Znova opľúval sochu, nohy, ruky, hlavy. Jeho spoločníci dolu tlieskali, vykrikovali hurá, ahoj.
Na námestie vošlo nákladné auto, zabočilo k soche a mäsiar Bláha obkrútil lodné lano okolo krku kráľovnej. Druhý koniec lana pripevnili o nákladné auto. Mäsiar Bláha zliezol z rebríka a kývol rukou, poďme, a auto sa pomaly, pomaličky, krokom pohlo na Mostovú ulicu, lano sa naplo, dopadalo naň svetlo, mäsiar Bláha opäť zakýval, akože poďme, poďme, auto sa mocovalo, natriasalo sa na jednom mieste, z výfuku vyrazil velký kúdol dymu, naklonilo sa trochu nabok, „poďme, poďme, doboha, pridaj plyn, toto nemôže tu ostať," šofér stláčal pedál, škodovácky motor chrčal, auto sa dostalo do šmyku, dve predné kolesá sa točili naprázdno ako vo vzduchoprázdne, „poďme, poďme, ahoj," kričali legionári, zjavil sa medzi nimi pán Pavúk v štráfkovaných nohaviciach a žakete, „do toho, do toho," nabádal, lano sa úplne myklo nabok, slučka na pôvabne klenutej šiji... čmud, rachot, výbuchy, odlomila sa hlava, nákladiak poskočil, šofér musel brzdiť, „ahoj, ahoj, ahóój..." bezmála vrazil do legionárov, „hurá, hurá, ahoj," pán Bláha vyskakoval, rozbehol sa k hlave a kopal do nej, pán Pavúk vytiahol zástavu v národných farbách. A poprava pokračovala, odlomilo sa rameno, chvost koňa, ucho, ruka, ruky, množstvo častí, mramorových úlomkov, zjavili sa železné tyče, čakany, krompáče, bili a mlátili, tĺkli, drvili kýp-te, husárske hlavy, konské nohy... viac ráz odspievali svoju hymnu... Celá poprava, ten ošiaľ radosti, tie orgie trvali do neskorého popoludnia, mäsiar Bláha chytil pána Pavúka pod pazuchu a pozval ho k sudu piva, ktorý tam narazili. Tieklo, penilo sa žlté plzenské, legionárom roznášali na papierových táckach párky s horčicou.
Mama uchytila kúsok z rozkotúľaných údov a úlomkov tela, mám ho vo vrecku, opatrujem ho, nosím pri sebe.

VÝKLENKY V DIVADLE

Národné divadlo, kedysi Mestské divadlo. Baroková budova, ktorú postavili koncom minulého storočia, je majstrovským dobovým architektonickým dielom so svojím foyerom, parádnymi schodiskami a freskami, na chodbách svietia pozlátené ozdoby a plastické ornamenty, nad hlavným vchodom je balkón na stĺpoch, na vyvýšenom priečelí súsošie múz a pod ním, ako vypichnuté slepé oči, oválne výklenky: kedysi stáli v nich sochy Kisfaludyho, Petófiho, Madácha, Szigligetiho, Vôrôsmartyho. Ale tempora mo-res... a odumrela nielen doba, ale aj sochy, odstránili ich a ostali iba prázdne výklenky, prázdne výklenky, prázdne výklenky...

V NEDEĽU

Vždy po službách Božích zahrá pán Wurm alebo ujo Rajter na organe naplno, fortissimo, maďarskú hymnu. Všetci sa postavíme v červotočových laviciach voňajúcich spevníkmi a na plné hrdlo, hrdo spievame našu národnú pieseň. Dokonca aj slovenský kostolník Kadlečík spieva s nami.
Nikdy z toho nebolo zle, nenašiel sa medzi nami udavač, aj kostol nás chráni a ani pánu Wurmovi, ani ujovi Rajterovi sa dosiaľ nič nestalo. Toto všetko sa odohráva v evanjelickom Malom kostole, zato na Františkánskom námestí je situácia celkom iná. Každý sa ta ponáhľa na omšu, lepšie povedané, na to, čo nasleduje po nej. Zhromaždí sa nás tam medzi Mirbachovým palácom a františkánskym kostolom hádam aj desaťtisíc. V oknách sú ľudia s národnými vlajkami a so zapálenými sviečkami, preplnené sú aj susedné ulice - Zámočnícka, Poštová, Zelená, až dolu po sochu Panny Márie. Len čo odznie ite missa est, po krátkom organovom intermezze zahrmí hymna z tisícov hrdiel a úst, celý dav odhodlane spieva, no hneď pri prvých taktoch vyrazia zdola a zovšadiaľ policajti na koňoch s obuškami, objaví sa hasičské auto a strieka na nás z hadíc, spod brán sa vyrútia príslušníci Akademickej gardy a začnú nás biť kľúčmi od brán a železnými tyčami, stŕhajú nám bocskayovské masle a kokardy, poniektorých z nás stiahnu pod bránu a tam do krvi zmlátia ako Luluho Endreffyho, niektorým strhnú nechty, kopú do brucha, do pŕs... Ale hymnu napriek tomu vždy dospievame do konca. My spievame a oni bijú a striekajú nás hadicami. A je tu tretí, ktorý sa smeje. „Inter duos litigantes tertius gaudet." Hitlerovci, príslušníci Kar-patendeutsche Partei, karmasinovci a ich nadriadení, ktorí klerikálom, nám aj tým, čo nás bijú, sľubujú to isté. „Divide et impera." Toto si šomrem s mokrou hlavou a mokrý ako myš. Minule ma niekto praštil po väzoch, z ucha mi tiekla krv, natrhli mi ho. „Divide et impera," naučil som sa na latinčine, aj to, že „inter duos litigantes tertius gaudet"... A takto to vyzerá v praxi... v Bratislave.

BOCSKAYOVSKÉ MAŠLE

My študenti z Madáchovej ulice, aj ďalší, čo rovnako zmýšľajú, nosíme bocskayovské mašle. Je to symbol našej národnej príslušnosti, manifestačná súčasť oblečenia: nápadná čierna mašľa, z oboch koncov visia pozlátené strapce. Pyšne sa prechádzame po korze, nová móda vzbudzuje na ulici pozornosť a čoskoro príde aj odvetná reakcia: začnú nám ich strhávať. Je to jednoduché, stačí potiahnuť za jeden koniec, mašľa sa rozviaže, a je po symbole. Robia to Slováci aj karpatskí Nemci, nenávidia ten symbol, nuž sa proti nemu spolčili. Ale aj my sme našli spôsob, ako sa brániť. Raz ma na Sedlárskej ulici sledovali traja, tak som odbočil na Ventúrsku, pomenovanú podľa stredovekého kupca Venturu. Počúvam, o čom sa tí za mnou zhovárajú, a podľa slova mašľa si viem predstaviť, aké majú úmysly. Čoraz väčšmi sa približujú. Mohol by som zmiznúť niekde pod bránu, ale zvedavosť mi dodáva guráž, okrem toho chcem aj vyskúšať svoju bocskayovskú mašlú. Ponáhľam sa hore Bielou ulicou, oproti je socha svätého Floriána, za oblúkom na začiatku úzkej uličky vykúka spoza stromov hradná veža. Skôr či neskôr určite zaútočia, rozmýšľam, a toto je ideálne miesto tak pre obrancu, ako aj pre útočníka. Ale predbežne sa nič nedeje. Stretol som Szónyiovcov, zrejme sa ponáhľali, pri patrónovi hasičov som sa musel rozhodnúť, kadiaľ ďalej. Doprava či doľava z Kapitulskej smerom k dómu. Uvažujem. Mám rád túto perspektívu, barokovú Kaplnku svätého Jána Almužníka so zelenkavou kupolou, vedľa nej mramorový pomník Mikuláša Páľffyho, víťaza nad Turkami, vetvy stromov prevísajúce z biskupského paláca, na chvíľu som sa zamyslel, a vtedy zaútočili. Obkľúčili ma. Jeden chytil koniec mojej mašle a chcel ju odtrhnúť. Dobre, lenže do oboch visiacich koncov masle je z opaku napichaných množstvo ihiel, ktoré nevidieť. Útočník zreval, pustil mašľu a obzeral si dlaň, krvácala.
- Verdammt, - zahrešil, - prekliata mašľa, - a oblizoval si ruku.
Dvaja ďalší útočníci sa dívali na krvácajúcu dlaň, v prvej chvíli nechápali, potom ten vyšší vytiahol vreckovku a začal mu ju obväzovať. Nečakal som, kým skončí. S úsmevom som išiel ďalej, mašľa sa mi zachytila na zábradlí pri patrónovi hasičov. Útočníci majú našťastie robotu s krvácajúcou rukou, nepustili sa za mnou. Zastal som.
Pred reliéfom Nikolausa von Pálffy, víťaza od Györu.

PRENASLEDOVANIE MAĎAROV

V Bratislave neradno hovoriť po maďarsky. Ale tunajší Cigáni to riskujú. Posedávajú na korze na lavičkách a zhovárajú sa po maďarsky: Aladár, Štefan a Cice Mózsiovci, Pihikovci - Laci, Ferenc a Zuzana, János Oláh, Tóni Vôrôs, kontrabasista Zsiga Farkas, aspoň štyri cigánske orchestre. A niežeby šepkali, nebavia sa potichu, každý, kto prejde okolo nich, rozumie, o čom je reč. Každý deň sa stretnú na červených parkových lavičkách, sú tam od neskorého popoludnia do večera, potom sa rozídu, podľa toho, kto má kde hrať, do Savoyky, do Luxorky, do Štefánky alebo inde. Cigáni z Podhradia, z Vydrice. Hádam iba od nich počuť maďarčinu.
Viac ráz som načúval, opretý o nízky drôtený plot. Raz sa ma ktorýsi z nich aj spýtal:
-    Na čo si zvedavý?
-    Som Maďar, - odvetil som, - a vy nie ste zbabelí. Zhovárali sa... Nevolali ma medzi seba. Pokiaľ som počul, zhovárali sa o vodovode, bielizni, svadbe, Montiho čardáši, červenej betle, cimbalových strunách, o Viedni, vreckovke, haluškách, o paprike v octe... Kartujú, hrajú šnapser a licitujú: Fedák Šári, Ferenc Jóska, vajda Bálint - ale padne aj meno Miklósa Horthyho a cároviča.
Keď prechádza okolo policajt, nestíšia reč, hrajú ďalej. Keby ich legitimovali, povedia:
-    Ja som Slovák, pán policajt.
Večer hrajú halgató Csak egy kislány von a világon bez textu.

KRVAVÉ SONETY

Krvavé sonety napísal vynikajúci básnik Pavol Ország Hviezdoslav, ktorého sediaca bronzová socha sa nachádza pred Národným divadlom. Narodil sa na Orave, v Dolnom Kubíne, prvé básne napísal po maďarsky. No a práve pred jeho sochou došlo k zrážke medzi mojím kamarátom La-cim a príslušníkmi Slovenskej akademickej gardy. Celé sa to začalo tým, že sme sa na korze zhovárali s Lacim po maďarsky, možno trochu hlasnejšie, ako sa má, pozerali sme si porcelán a poháre vo výklade predajne Gupa a chválili sme herendskú súpravu. Niekoľkí nás sledovali už aj pred starou budovou snemu, mohlo ich byť zo päť, zo šesť, ale potom sa k nim pridali viacerí. Kým sme došli pred Škarko-vo kvetinárstvo, bolo ich už veľa, najmenej dvadsať. Odtiaľ na skok je námestie pred divadlom.
Obkľúčili nás a jeden požadoval, aby sme nehovorili po maďarsky. - Na Slovensku po slovensky.
Laci mu na to po maďarsky odvrkol, choďte do čerta, a chceli sme ísť ďalej. Nepustili nás, kruh sa zovrel okolo nás ešte tesnejšie.
-    Nič si z nich nerob, - povedal Laci po maďarsky, - nech sa pracú do paroma, - a chceli sme ísť ďalej.
Nepustili nás, kruh sa zovrel okolo nás ešte tesnejšie. K skupine sa pridali ďalší a začali skandovať: - Na Slovensku po slovensky!
-    Nevšímaj si ich, - povedal Laci, - nedajme sa vyprovokovať, - a energicky vykročil, oboma rukami si chcel prekliesniť cestu.
Nato si nejaký muž v tvrdom klobúku pred nami odpľul. Viacerí začali pľuť, jeden opľul Laciho. Laci sa zahnal raz, potom ešte raz a cesta pred nami bola voľná. Rýchlo sme vykročili z davu a ponáhľali sme sa k Hviezdoslavovej soche, neviem prečo ta, azda inštinktívne. Dobehli sme k sivému mramorovému podstavcu, dosť vysoká stena nás chránila od chrbta. Vysokoškoláci a ľudia, ktorí sa k nim pridali, nás sledovali a utvorili polkruh. Pozreli sme na seba.
-    Zmizni! - povedal Laci, - za sochou môžeš ešte urobiť čelom vzad, títo nebudú gentlemani.
Nechcel som opustiť kamaráta. Polkruh sa pomaly približoval k nám.
-    Zmizni, keď ti vravím... Nepočuješ? Tak už choď do čerta!
Váhal som. Bol to naozaj odstrašujúci pohľad, ako sa pomaly približovali, ako vo filme. - Ja si to s nimi vybavím, seba obránim, teba nemôžem, zmlátia ťa...
Pomaly som cúvol. Vedel som, že Laci je šampión v boxe, boxoval za juniorov Trenčianske Teplice, jeho údery boli hrozivé, skoro vždy víťazil knokautom. Obišiel som podstavec sochy a ušiel som z miesta činu. Obďaleč, kde stáli naši sympatizanti, Mózsiovci, Pihíkovci, som vyskočil na lavicu a odtiaľ som sledoval udalosti. Laci si nastavil pred tvár obe päste a len čo sa niekto z útočníkov priblížil na dosah, udrel, údery sa len tak sypali... hák, ľavačkou, do pŕs, do brucha, do hlavy, do žalúdka, rozdával údery čoraz divšie, čoraz tuhšie, viacerí sa ocitli na zemi.
Zborovo hučalo: - Svine maďarské! Maďari, za Dunaj! Na Slovensku po slovensky!
Laci sa bleskovo oháňal okolo seba, lenže odporcov bolo veľa, vytiahli aj kľúče. Polícia nezasiahla. Laci pracoval aj nohami, koho trafil, ten viac neútočil. Musel vyskočiť hore na podstavec, k Hviezdoslavovým nohám. Odtiaľ sa hrdinsky bránil - ako rozzúrený, ranený tiger, videl som, že mu tečie krv z nosa, z úst, jedna topánka mu kamsi odletela. „Krvavé sonety," vravel som si v duchu. „Krvavé sonety..." A dav sa pomaly rozchádzal. Laci stál hore na podstavci ako poloboh. Našiel ma pohľadom, videl som, že obidve oči má krvavé a napuchnuté, ale že sa usmieva, a zodvihol obe ruky ako v ringu. Bolo to jeho najväčšie víťazstvo. Stal som sa svedkom nevídaného zápasu. Ľudia sa ponáhľajú, chodia po námestí hore-dolu, akoby sa nič nestalo.

VČERA...

Včera hodili do Dunaja Vinca Bikszárdiho. Najprv ho dobili železnými tyčami, pichli mu pod necht odznak Maďarskej strany a odvliekli ho na breh. Telo čľuplo do vody, ponorilo sa.
Voda ho vyhodila kdesi pri Komárne, bol fialový, nafúknutý... Ale tvár s fúzikmi nebola znetvorená.

ROZSUDOK

Košický vládny program sformuloval tézy o kolektívnej vojnovej vine. Košický dekrét treba realizovať. My, všetci Maďari, sme teraz vinní - bezbranní, bezprávni... vydedenci bez štátneho občianstva.
Piateho júla 1945 opúšťam mesto... matku, kamarátov, múry, domy, ulice, námestia, kde som sa narodil: Bratislavu. Poberám, poberáme sa do iných krajov. Je nás tisíc, tisíce, státisíce. Vydávam sa na cestu do neznáma, s malým kufríkom, so svojím hudobným nástrojom, so spomienkami. Vydávam sa na cestu pešo, vlakom, cez Dunaj, na člne, na nákladnom aute, vydávam sa na cestu raz, dvakrát, dvadsaťsedemkrát.
Idem do Budapešti. Prichádzajú mi na um živí aj mŕtvi: pán Haki, pán Tima, profesor latinčiny, Gabriela, Haasovci, domovník Štróbl, vojak, čo dostal do pŕs dávku zo samopalu na hradnom vŕšku, vedľa neho vojenská knižka s fotografiou... mená, veci. A spomeniem si na De bello Gallico... Musím sa usmiať, vojnička, skromná malá vojna... rád by som vedel kolko vojen bolo na svete.
Utekám? Nie. Opúšťam niečo? Nie. Zaprel som niečo, niekoho? Nie. Samé nie. Viem len to, že idem, idem, hodiny, dni, týždne, mesiace. Dostal som sa do TUNELA... Pôjdem... Dôjdem... Ba či dôjdem?

JÓBOVA KNIHA. OD BRATISLAVY PO RAJKU

... tých dvadsaťdva kilometrov prejdem pešo Hilda ma na kuse odprevadí stretneme sa na Jakubovom námestí poobede o tretej Hilda ma pôjde odprevadiť, aby som sa bezpečne dostal z mesta takto vo dvojici je to menej nápadné aspoň si to myslím priepustka na malý pohraničný styk ktorú mi vybavila sesternica po protekcii platí len v okruhu pätnásť kilometrov nanajvýš tak po Petržalku len čo som prešiel cez most do Bratislavy je môj tunajší pobyt proti predpisom...

... keď sa skončila vojna áno dona nobis pacem sa splnilo keď sa skončila vojna kedy som to vlastne opustil mesto (?) 5. júla 1945... opustil som mesto musel som ho opustiť neopustil som svoje rodné mesto dobrovoľne... niektorých vysídlili, hoci vtedy sa táto akcia ešte nezačala oficiálne niektorých odvliekli na všelijaké neznáme miesta vytrhli ich z pradávneho prostredia daktorí repatriovali reslovakizovali zapreli svoju minulosť a prítomnosť pre „budúcnosť" dvestotisíc sa presídlilo... áno Maďari za Dunaj Maďari za Dunaj vykrikovali a vyrevovali v novinách začal sa špeciálny národný exodus... v noci obkľúčili ozbrojené oddiely dediny na Žitnom ostrove aj inde naložili ľudí do vagónov a odvážali smerom na Sudety do severných Čiech iba psy a mačky ostali po nich doma mohli si vziať so sebou batožinu do päť kíl do dvadsať kíl takto odchádzali len preto že sú Maďari tí čo len prednedávnom robili to isté so Židmi Čechmi si už strašne brúsili zuby na ich pôdu domy záhrady zariadenie vtedy bolo heslo Česi peši do Prahy vyrabovali Čechov potom Židov Poliakov Rusínov a potom Nemcov a Maďarov pamätám sa na školníka pána Urbanca vystatoval sa v čiernej uniforme behal ako nasolený na čiapke sa mu natriasal strapec salutoval a zvláčal všetok porcelán koberce striebro záclony čo tu zanechali tí ktorých odvážali do plynovej komory pán Urbanec vykrikoval Česi Židia jedna banda smradľaví Poliaci kšeftári Poliaci a len znášal baly vlnených látok hodvábov pyšne vykračoval vo svojich čižmách vyspevoval gardistické pochody neúnavne chodil po uliciach po domoch vyraboval celú štvrť od Panenskej ulice po Michalskú bránu... a keď sa skončila vojna na druhý deň som stretol pána Urbanca na Kapucínskej na sivom klobúku mal širokú červenú stužku v gombíkovej dierke červený kvet na oboch rukávoch červenú pásku vtedy ma ešte poznal kolko žemieľ a rožkov som kúpil od neho v ku-tici vedľa zborovne pán Urbanec sa šibalsky usmieval len mal na nohách tie isté čižmy podali sme si ruky tak to už chodí na svete povedal čoskoro bol pán Urbanec už zase na koni behal dirigoval odvážal si na káre veci a starožitnosti od Timovcov Siposovcov Reichovcov Ludwigovcov už nedvíhal ruku na pozdrav nevykračoval až tak rezko ako voľakedy za gardistických čias zatínal päste do dlaní proletári všetkých krajín spojte sa spojte sa kára pána Urbanca naložená zlatom striebrom perzskými kobercami kozami kožuchmi veselo pendlovala medzi jeho bytom a bytmi vtedy ma už nepoznal a ja som ho tiež obchádzal ako sa len dalo aby si náhodou nespomenul a nezastavil sa aj pred našimi dverami krátko nato kontrolovali prihlasovacie karty u niektorých podčiarkli rubriku národnosť a hneď prišlo predvolanie na obvodné vojenské veliteľstvo vedľa coburgovského domu strčili mi do ruky ružovú ce-duľu prepúšťací list nepotrebovali nás ani v armáde ani nikde inde vy ste Maďar povedali dôrazne čiže bezprávna nula môžete ísť kam chcete aj vám to odporúčame čakali sme príkaz na vysídlenie tŕpli sme kafkovské úzkosti hororové predstavy o dobytčích vagónoch ostnatom drôte vlčiakoch vojakoch so samopalmi rozkazoch výstreloch osvienčimské vízie v noci sme sa strhávali zo spánku prebdené hodiny po ulici sme sa zahanbene kradli popri múroch poníženie a čakanie čakanie nekonečne dlhé čakanie ťažko bolo vyrovnať sa s tým že sme menejcenní občania našu dôstojnosť obesili na paragrafy obiľagovaní hoci sme nemali nijaký biľag ani na čele ani na srdci ani na ruke nič nič ponevierali sme sa vydaní napospas po našom meste ako nepotrební potom vypravili prvé transporty o inom sa nešuškalo slovo transport sa stalo akousi fixnou ideou...

... navštívil som Richelieua Rezsöho Szalatnaya vôbec sa nezmenil pamätám sa keď na moje prvé básne pripísal tvoj pátos sa mi zdá pozoruhodný ale na básne treba úprimnosť vtedy som celkom nechápal veď ja som úprimný odvtedy už viem čo mal na mysli pod úprimnosťou býva pri kine Elektrobioskop blízko korza medzi Dlhou a Ventúr-skou ulicou v pomerne nedávno postavenom bloku domov z okna je výhľad na Academiu Istropolitanu na Erdôdyho palác kde bol aj Mozart hrali tam jeho operu ktorú napísal v    detskom veku otvorila mi teta Nóra milo ma privítali pohostili čajom a pečivom pýtali sa kedy sa vraciam späť oni predbežne ešte ostávajú závisí to od mnohých vecí ale pravdepodobne sa presídlia nemajú inú možnosť musel som im referovať o sebe a o jeho bývalých žiakoch o Gézovi Miklósovi a ďalších Richelieu vstal a začal sa prechádzať byť či nebyť to je otázka pravú ruku vystrel trochu pred seba a rozhovoril sa všetci by sme mali ostať tu utiecť to nie je riešenie človek nemá opustiť svoju dedovizeň tu sa odmlčal pred neúprosným paradoxom nemilosrdným historickým syndrómom ísť ostať situácia je zatiaľ beznádejná otázka je či sa nájde riešenie vieš bol som u Laca Novomeského je to môj starý kamarát narodil sa v Pešti aj tam chodil do školy po prevrate sa presťahoval na Slovensko učil potom prešiel k novinám no dobre básnik jeden z popredných komunistov literárny vedec... po roku 1945 sa stal povereníkom školstva dobre sa poznal s Dezsóm Györym Zoltánom Fábrym s Rezsöm Peérym kedysi aj spolupracovali Richelieu sa postavil oproti mne a povedal Novomeský ma vyzval aby som napísal na papier desať mien a tým vybaví že ich nevysídlia nedeportujú desať ľudí Laco odpovedal som tu ide o desaťtisíce vieš že sú nevinní nepovedal nič chvíľu sme mlčky sedeli oproti sebe takto sme si to nepredstavovali za toto sme spoločne nebojovali nedíval sa mi do očí ľutujem povedal Novomeský viac nemôžem urobiť ak nechceš nechaj tak váhavo rozhodil rukami desať ľudí zašomral som desať rodín opravil ma to garantujem no napokon som mená napísal ťažko som ich vyberal pán profesor Ferenc Tóth s manželkou Gábor Orbán s manželkou a so synom Orbán niekdajší rektor Masarykovej univerzity skladateľ Sándor Albrecht dobrý priateľ Belu Bartóka s rodinou a ďalší načo ich menovať bolo to strašné hrozná zrada z mojej strany do tých desiatich mien som mal zhustiť skryť státisíce nemohúcne som ich napísal hanbím sa ujo Sándor s rodinou teda môže ostať vyhŕkol som s nadšením môžu ostať na Kapitulskej ulici Ferenca Tótha s rodinou dovezú z Petržalky naspäť Novomeský potom vstal podali sme si ruky som rád že som mohol pre teba niečo urobiť zdôraznil a ešte k tomu dodal a samozrejme ak chcete môžete ostať aj vy...

... pri Rybárskej bráne som sa stretol s Biom aj teraz má sivý klobúk nasadený nabok na tvári bohémsky úsmev a kráča charakteristickým nonšalantným krokom poď dáme si kávu pozval ma do Carltonu za bránou oproti je jeho zavretá tmavá redakcia aj on aj ja hľadíme na tú bránu gardisti a Nemci na žiadosť Grenzbote zakázali maďarský tlačový orgán je vraj príliš pacifistický zameraný proti ríši sympatizuje s partizánmi koľkokrát som bol uňho na prvom poschodí miesto lampy mal na drôte zavesenú žiarovku vonku klepali písacie stroje Bio mi bol v sekunde triednym na jednej fotografii profesorského zboru stoja vedľa seba dvaja Rezsöovia Peéryovci Endre Szalatnay Kovács Gábor Orbán a vynikajúci lingvista Albert Arany Bio stojí pred nimi mal rád prostitútky z hradného vŕšku no miloval Bartóka Attilu Józsefa hovoril po francúzsky nemecky anglicky latinsky česky a slovensky výnimočný európsky vzdelanec a humanista a to renesančné správanie ten spôsob reči elokvencia elegancia jeho otec starý Limbacher mestský gynekológ typický Prešporák založil v petržalskom parku rozárium v ktorom bolo vyše desaťtisíc ruží ich vôňa sa vznášala vo vetre ponad Dunaj rozšíril Peéryho ružu velkokvetú čiernu ružu na dlhej stonke mal vari všetky druhy ruží aké len sú na svete... sadli sme si v sále kde sú všetky steny pokryté zrkadlami pán hlavný Herr Ober föpincér sa bez obáv spýtal po maďarsky čo má doniesť ako zvyčajne uklonil sa k službám pán redaktor a zmizol teraz sa v kaviarni nehral šach predtým tu vždy bývali turnaje medzi veľmajstrami majstrami amatérmi tak čo stanú sa z nás kurvy (!) položil Bio otázku alebo zdrhneme pravdaže je tu aj tretia možnosť ostať to čo sme čo sme boli vieme čo nás čaká vezmime si len takého Esterházyho komunistická vlasť a svätá demokracia odsúdila na trest smrti ako vojnového zločinca bývalého poslanca ktorý svojho času ako jediný nezahlasoval za ústavný zákon fašistického štátu záchrancu množstva ľudských osudov do špiku protihitlerovského politika Esterházyho meno a osud symbolizuje martýrium tých východoeurópskych antifašistických politikov ktorí si po víťazstve nad fašizmom za svoju odvahu a všetko čo riskovali od nového režimu a demokracie vyslúžili ako odmenu utrpenie väzenie poníženie a smrť kto má normálny rozum a zmysel pre morálku sotva môže pochopiť a uznať takúto formu odmeny s právom je to tak že právo a pravdu majú iba víťazi víťaz môže ďalej vraždiť v mene svojej pravdy nech sa páči kávička pán hlavný postavil na mramorový stolík vodnatú tureckú kávu...

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

30. apríla 1948 bola v týždenníku Slovákov v Maďarsku "Sloboda" uverejnená reportáž o tom, ako sa darí Slovákom z Békéšskej Čaby presídlených v rámci výmeny obyvateľstva v r. 1947 do Komárna a Nových Zámkov. Na zažltnutých stránkach novín ožívajú životné peripetie murárskeho majstra Jurka Uhrina, báťu Laurinca a ďalśích.

Téme sme sa venovali v článkoch:
Čo písal Paľo Mazan z Nových Zámkov rodičom do Békéščaby 15. mája 1946
Egy hamis érsekújvári partizán története 1946-ból / Príbeh falošného novozámockého partizána z r. 1946
Zoznam rodín presídlených z Maďarska do Nových Zámkov v r. 1947
Ťažkosti a úskalia našich presídlencov z Maďarska. Článok novozámockého evanjelického farára Pavla Kulíka z r. 1947
P. Michal Svoreň z Kolárova

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Van már Önnek ajándéka karácsonyra? Segítünk, hogy értékes könyvekkel lepje meg szeretteit. Ma két érdekes kötetet ajánlunk figyelmébe.

Egy nap hívtam Lőrincz Yeti Adrián kedves ismerősömet, akivel jó ideje nem találkoztunk, és akkor ujságolta el, mi minden történt vele utolsó találkozásunk óta. Nem mindennapi kalandjáról hamarosan olvashatnak az ,,Egy csésze kávé" rovatban, most viszont könyvét szeretném bemutatni, amely a "Tawahkák földjén" címet viseli.
A 2012 év végén napvilágot látott, Kovival és Nagy Endrével közösen jegyzett "Tawahkák földjén" 145 oldalon át tárja az olvasó elé a 2012 márciusában Hondurasban, a Moszkitó-parton megtett VÁNDORLÁS TAWAHKA 2012 EXPEDÍCIÓ élményanyagát. A Mátis Iván fotóival gazdagon illusztrált kiadvány (119 színes felvétel) nem mindennapi olvasó élménnyel kecsegtet. "Mézesmadzag" gyanánt most egy rövid részlet következik:

„Állunk a Hegy csúcsán, valahol Közép-Amerikában – egy indián, meg négy közép-európai. A tavaszi napéjegyenlőség napja van, pontban déli tizenkét óra. Nem gondoljuk végig, hogy kerültünk ide, mi vezérelt, mint ahogy azt sem, milyen lesz a visszafelé vezető út. Próbáljuk felfogni a látványt. Körös-körül esőerdő, ameddig a szem ellát, a táj a zöld legelképesztőbb árnyalataiban pompázik, a Hegy lábánál meg, mint egy lusta kígyó, kanyarog a Patuca folyó. Megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan a látvány; a léptékek értelmüket vesztik, az Ember – a teremtés koronája – parányinak érzi magát.
Megérte kilométerek ezreit megtennünk, átrepülnünk az Atlanti-óceán másik partjáról, Európa szívéből ide, hogy mindezt megéljük, lássuk? Nem kérdéses…”

„Az emberi felelőtlenségről folytatott mélázásból gépfegyversorozat riaszt fel. Csónakunk nagy kanyart ír le a helyenként tekintélyesen kiszélesedő folyón, majd a kormányos a parthoz irányítja. Fegyveres útitársaink kiugrálnak, mi pedig Endre révén értesülünk arról, hogy leguánvadászatnak lehetünk részesei. Rövid hajtóvadászat a partot borító sziklákon, illetve a bozótosban, majd a csónakba kerül a vacsorának való – egy tekintélyes méretű, közel méteres gyík személyében. Carlos elégedett; gázt ad, s már suhanunk is tovább. Az utunkba kerülő gázlókon úgy vágunk keresztül, mintha ott sem lennének, a pipantéba becsapó víz háromszor áztat csutakká valamennyiünket.”

„Csónakunkat Ronni és barátja kavicszátonyra vontatja, békésen aszalódunk a tűző napon. A két indián már-már útnak indul, hogy gyalogosan hozzon benzint valamelyik közeli tanyáról, amikor Krausirpi irányából fekete bálákkal megrakott, legalább tízméteres pipante tűnik fel a folyón. Elején és farában állig felfegyverzett, golyóálló mellénybe bújt férfiak állnak. Integetni kezdünk, hátha kiköt, s legénységével megalkuszunk némi benzinre, de Ronniék ránk szólnak: azonnal hagyjuk abba, ezek drogfutárok. Fényes nappal, több mázsa marihuánával megpakolva! Bár igazából félnivalónk nincs, jobbnak látjuk, ha úgy teszünk, mint aki valahol teljesen másutt van.”

Van egy lány Magyarországon, akivel a sors keze csúnyán elbánt. Kerekes székre kényszerítette őt, de ő nem adta meg magát és megpróbált talpra állni. Azt szerette volna tenni, amit a vele azonos korú fiatalok - bulizni, szórakozni, önálló életet élni... Megpróbálta leküzdeni az akadályokat, megmutatni, hogy nem adja meg magát egykönnyen. Nagyon sok embernek példát mutatott. Ez, na meg a  televíziós és mediális szereplések is közre játszottak abban, hogy most végre itt van Hozleiter Fanny Mosolyka "Te döntesz" című könyve a Libri Könyvkiadó gondozásában.

Részlet a "Te döntesz" című könyvből.

"Egyik este a jövőről beszélgettünk. Feltette nekem a nagy kérdést:
mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Elmeséltem, hogy legszívesebben ügyvédnek tanulnék. Gyorsan kérdőre is vont, hogy akkor miért nem. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy hogyan kellene megfogalmaznom, hanem egyszerűen csak azt válaszoltam: mert az minimum hat év tanulás, és nekem már nincs erre időm. Inkább másra akarom felhasználni, ami még hátravan. Hatalmas csend lett, majd pár másodperccel később döbbenten azt kérdezte:
– Mi az, hogy nincs időd rá?! Ami még hátravan? Ezt hogy érted?
Nem finomkodtam, egyenesen válaszoltam. Elmeséltem, hogy elméletileg mivel jár az izomsorvadás. Hogy összesen tizennyolc évet jósoltak nekem az orvosok. Sőt, az elméletemet is, hogy miért nem szeretnék küzdeni már. Hogy miért fogadtam el a jóslatot. Könnyen tudtam beszélni róla, hiszen már beletörődtem, hogy hamarosan meghalhatok. Nem szomorkodtam, csak élni akartam, amíg tudok. Zoli már közel sem vette ilyen könnyedén, és nevetni sem tudott, amit igazából megértek. Nem így kellett volna megtudnia. Talán nem.
Egy ünneplés alkalmával hamarosan bemutattam a családnak. Tudták, látták, hogy mennyire boldog vagyok mellette, így – még ha nem is volt mindenkinek szimpatikus – örömmel fogadták. Az írásbeli érettségim előtt volt épp anyák napja, és együtt átmentünk felköszönteni a Mamámat, ahol végül spontán összegyűlt mindenki. Egy ízletes, többéves pálinka is előkerült. Régen láttam olyan felszabadultnak a családomat. Mosolyogtak, nevetgéltek, mindenki jól érezte magát. Bár szívesen maradtam volna tovább, de az érettségim miatt végül kénytelenek voltunk megbontani a társaságot, és elindultunk Zolival hazafelé.
Félúton azonban váratlanul megállt. Letérdelt az út kellős közepén,
és az ölembe borult. Felnézett rám. Folyt a könnye. Nem értettem, mi történt, de csak egyre jobban szorított magához. Sosem felejtem, ahogy ölelt, és azt sem, ahogy azt mondta:
– Nem akarlak elveszteni! Nem halhatsz meg! Szükségem van rád!
Akkor, ott, könnyeket csalt az arcomra…
Azt mondják, a szerelem csodákra képes. Az a mondat, a pillanat valóban megváltoztatott mindent. Végre erőt adott ahhoz, hogy küzdjek a betegségem ellen. Azt éreztem, hogy Zolival képes leszek bármire.
Ez volt az a pont az életemben, amikor végleg eldöntöttem, hogy nem adom fel. Nem adom egykönnyen az életemet. Keresem a lehetőségeket a gyógyulásra, és megmutatom, hogy nincs lehetetlen. Nem akartam meghalni, már nem volt olyan egyszerű azt mondani, hogy itt hagyok mindent, ha eljön az idő. Ott volt nekem Zoli, és a barátaim… Végre felnyílt a szemem, és megértettem, hogy feladni a legegyszerűbb."

Mosolyka - Kerekesszékkel küzd a világ dolgaival. Karácsonyra egy szép ajándék lehet!

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

V r. 1931 mladí slovenskí marxistickí intelektuáli združení okolo časopisu DAV vydali v Prahe útlu knižku o krvavom incidente v Košútoch, názov ktorej si požičali z výroku ministra vnútra J. Slávika. 25. mája 1931 sa v maďarskej dedine Košúty galantského okresu uskutočnilo verejné zhromaždenie KSČ na ktorom chcel poslanec Štefan Major informovať štrajkujúcich poľnohospodárskych robotníkov o úspechu vyjednávania s dioseckým cukrovarom o zvýšení denných miezd.

Zhromaždenie bolo na poslednú chvíľu úradmi zakázané a necelá stovka demonštrantov sa ocitla zoči-voči dvom desiatkam četníkov.  Došlo k hádzaniu kameňov a streľbe, pri ktorej zahynuli traja 18-roční mladíci - J. Gyevát a S. Zsabka boli zastrelení, I. Thurzó prebodnutý bodákom. Súd nad posl. Majorom prebiehal v Bratislave 30. júna - 13. júla 1931, kde ho ako organizátora zhromaždenia odsúdili na 8 mesiacov väzenia a pokutu 2.000 Kč.

DAVisti v súvislosti s incidentom rozpútali medzinárodnú diskreditačnú kampaň, o Košútoch písali Le Monde, Nex Masses, Vestnik inostrannoj literatury, Korunk a vyjadrovali sa významné osobnosti ako Romain Rolland, Maxim Gorkij, Scotus Viator a Ervin Gläser.

Samotná brožúra je zborníkom dokumentov zostaveným zahorúca za účelom mobilizácie más pre vstup do komunistickej strany (tzv. Majorova výzva). V súčasnosti je na Slovensku prakticky nedostupná (môžete si ju stiahnuť z našich stránok), rovnako aj samotné udalosti v Košútoch sú historiografiou opomíjané. Nezaslúžene, veď svojimi súvislosťami zasahujú mnohé kľúčové témy najnovších slovenských dejín - od paralely s Černovou a Šuranmi, cez konotácie a časovú blízkosť s Tukovym procesom (hlavný svedok obhajoby J. Terebessy bol synom predsedu senátu v Tukovom procese), až po rozporuplnosť ďalších osudov slovenkých a maďarských protagonistov, ktorí sa po vojne v čase etnických čistiek na južnom Slovensku ocitli na rôznych stranách barikády.

Ale kľukaté sú životné osudy i ďalších aktérov: napr. veliteľ košútskeho četníckeho kordónu Jánośík bol pred prevratom maďarským žandárom...

U četníctva a u vrchnosti je nadporučík Jánošík obľúbený - tvrdil o ňom štkpt. Souček - viedol inštrukčné kurzy a táto funkcia sa dáva iba spoľahlivým a vynikajúcim důstojmíkom." Takým je nadporučík Jánośík.
"Ako dlho ste pri četníctve?" - pýta sa obhajoba.  -  "Vyše dvadsať rokov!" - chce sa vysmiať eventuelným pochybnostiam o zdatnosti a schopnosti Jánošíka prokurátor Bořický.
"Veď československým četníkom nemohol byť vyše dvadsať rokov!" - namieta obžaloba.
"Ovšemže! Pred tým bol maďarským žandárom!" - prehlasuje s uspokojením český prokurátor dr. Bořický.

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Harmadik felvidéki magyar pártként a szlovák belügyminisztérium  bejegyezte a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget. E hír részünkről való pozitív fogadtatását  Dénes barátunk már megelőlegezte, bár Ő úgy gondolja, a pártok burjánzása csak fokozza a megosztottságot és tovább zilálja a felvidéki magyarság általános érdekérvényesítési képességét. Úgy általában egy standard politikai közegben Száraz Dénes meglátásai teljesen helyénvalóak és jogosak. Mi azonban egy korántsem rendhagyó és normálisan működő politikai erőtérben mozgunk.

Nálunk a versenyre azért van nagyobb szükség mint az összefogásra, mert a politikai elit nagy mértékben korrumpálódott és - Benes dekrétumok ügye ide vagy oda - képviselőink semmivel sem tisztességesebbek szlovák kollégáiknál. A jelenlegi két ikerpárt egyike sem képes kitermelni magából a hiteles és folyamatosan megújuló politikai reprezentációt. A Híd úgy nőtte ki magát az MKP-ból, hogy ugyanazt a 1990-1992-ben szocializálódott politikus-generációt amortizálja, mint elődje, azzal a különbséggel, hogy az MKP-ban meglévő minimális belső demokratikus mechanizmusokat is sorra kiiktatta. Tehette ezt azért, mert hiányoznak a "feleselő" médiafelületek, amelyek biztosítanák a közösségen belüli szabad információ-áramlást. Nincs  szabad vita,  nincsenek érvek, tervek, ötletek. Vannak helyette végtelenül elkopott arcok a billboardokon egyre gyermetegebb szövegekkel,  politikusok agyonhallgatott múlttal és bizonytalan jövővel. Ezért jó, hogy megjelent a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség! Hogy gyógyír lesz-e amnéziás állapotainkra, sikerül-e kiugrasztania a nyuszikat a bokrokból, meg más állatokat rejtekhelyeikről - pl. a gorillákat a konspirációs lakásaikból, hamarosan kiderül...

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Dohodu o výmene obyvateľstva, vynútenú deportáciami Maďarov do Čiech, podpísali zástupcovia Maďarska a Československa v Budapešti 27. februára 1946. Slovenská národná rada rokovala o výmene obyvateľstva 26. februára, keď prijala aj Ohlas k Slovákom v Maďarsku.
Už 4. marca 1946 sa sťahovala Československá presídľovacia komisia (ČSPK) do budovy býv. čsl. veľvyslanectva v Budapešti. V nasledujúcich 6 týždňoch (od 4. marca do 18. apríla 1946) vykonávala intenzívnu agitáciu za presídlenie a súčasne "sčítanie" Slovákov v Maďarsku vlastnou metodikou, ktorou sa jej do mája 1946 podarilo nájsť 453 tisíc Slovákov (maďarská úradná štatistika našla na rovnakom území v r. 1930 105 tis., v r. 1940  75 tis. Slovákov).

Na čele Československej presídľovacej komisie stál vládny zmocnenec Dr. Daniel Okáli, v jej štruktúrach pracovalo spočiatku 314 zamestnancov, ktorých počet postupne narástol na 765. 1/3 z nich pracovala v centrále, zbytok v v 17 oblastných úradovniach.
O činnosti presídľovacej komisie referoval na schôdti SNR 14. mája 1946 jej člen a súčasne poslanec SNR Andrej Žiak.

Slabé výsledky prvých týždňov náboru primäli ministra zahr. vecí dr. Clementisa 3. apríla poslať nótu Britom s požiadavkou na jednostranný transfer dodatočných 200 tisíc Maďarov zo Slovenska. Rovnaké kroky podnikala čsl. diplomacia aj voči ďalším spojencom. 23. apríla Clementis napísal list svojmu maďarskému proťajškovi Gyöngyössimu v ktorom mu oznámil, že čsl. vláda je rozhodnutá ďalej znižovať počet Maďarov v krajine,  a tých ktorých sa nepodarí vymeniť bude riešiť reslovakizáciou a jednostranným vysídlením na rámec medzištátnej dohody.

Súčasne s týmto započali v štruktúrach ČSPK i úvahy o možnosti povinného vysídlenia Slovákov z Maďarska, t.j. uplatnenia rovnakej metódy "bielych lístkov" ako na Slovensku proti Maďarom. Od júla sa začínajú v článkoch týždenníka Sloboda, hlavného orgánu ČSPK v Budapešti, objavovať zmienky o potrebe "povinnej", alebo "nútenej" výmeny.

Sloboda 17. júla 1946

V júli 1946 vyšiel aj článok funkcionára evanjelickej cirkvy na Slovensku Júliusa Dérera vo vnútricirkevnom periodiku "Stráž na Sione", kde sumarizoval svoje poznatky z práce v ČSPK a súčasne sa zamýśľal, ako by sa dali vyprovokovať pogromy, ktoré by z Maďarska vypudili Slovákov odmietajúcich sa presídliť dobrovoľne. Ide azda o najzávažnejšie svedectvo morálneho stavu slovenskej spoločnostia a jej čelných predstaviteľov tých čias.

Stráž na Sione, č. 13-14/1946

Požiadavku povinnej výmeny naplno artikuloval celoštátny kongres Antifašistického frontu Slovákov v Maďarsku (AFS) konaný 27. a 28. júla 1946. Apely adresoval mierovej konferencii v Paríži, ktorá mala prinútiť Maďarsko začať nútene vysídľovať Slovákov z krajiny. Tieto snahy skončili neúspechom, a až na prejav sovietskeho delegáta Vyšinského v Paríži 21. sept. 1946, nenašli podporu u spojencov. Podľa svedectva mnohých presídlencov ale vieme, že presídlili práve na základe podobných hrozieb v očakávaní, že po dobrovoľnej fáze presídlenia, bude nasledovať nútená za oveľa nevýhodnejších podmienok...

Sloboda 3. augusta 1946

Téma núteného presídlenia naďalej rezonovala na stránkach týždenníka Sloboda, 17. augusta 1946 ňou končil svoje pojednávanie známy odborník na demografiu, univerzitný profesor Dr. Ján Svetoň.

Sloboda 17. augusta 1946

Proti požiadavkám na povinnú výmenu obyvateľstva sa začali búriť dotknutí obyvatelia slovenských enkláv, ktorí sa neželali zúčastniť na presídľovacej akcii. Jedna z protestných akcií sa zobrazila i v krivom zrkadle spravodajstva týždenníka Sloboda. Vo vystupňovanej atmosfére sa radikalizoval aj verejný diskurz a funkcionári AFS snažiaci sa o násilné prinavrátenie dolnozemských Slovákov "ku svojmu národu" sa dostali do paľby vlastných.

Sloboda 28. augusta 1946

Sloboda 26. októbra 1946

Po ukončení parížskej konferencie sa stalo zrejmým, že pokusy o "nútenú" či "povinnú" výmenu obyvateľstva neuspeli a Maďarsko sa nepodarilo prinútiť ani k tomu, aby prijalo dodatočný kontingent Maďarov z južného Slovenska a ani k tomu, aby recipročne vyháňalo  Slovákov zo svojich domovov v Maďarsku. Funkcionárom AFS zostali iba nepriame nástroje na nábor presídlencov - strašenie Maďarmi, ktorí prídu zo Slovenska a budú sa mstiť na zostavśích Slovákoch, alebo vábením skvelými výhliadkami v novej vlasti, o ktorých referovali čerstvo presídlení rodáci.

Sloboda 7. februára 1947	Sloboda 30. mája 1947

Pozornosti toho, kto vedel čítať medzi riadkami neušlo, že v reportáži z Dolných Salíb sa spomína stavba pokrytá črepom, chlievy a ovocné stromy vo dvore. Práve v Dolných Salibách (Alsószeli) sa stalo, že gazdovia nútení opustiť svoje domovy, pred odchodom demontovali strechy domov, rozoberali chlievy a rúbali stromy na svojich pozemkoch...

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Ahogy azt már többször jeleztük, az itteni magyarság körében uralkodó akut bizalmi válság - fáziskéséssel bár Magyarországhoz képest - de a radikális jobboldal élőretöréséhez fog vezetni a felvidéki magyarság körében is. Ennek a folyamatnak egyik állomásához érkeztünk, amikor december 10-én a Jobbik könyvbemutatóval egybekötött konferenciát rendezett "Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében" címmel Budapesten.

A rendezvényt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) jegyezte, melynek ügyvivői Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és dr. Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője. A konferencián felszólalt dr. Nagy Tibor érsekújvári ügyvéd és B. Tajnay Mária a Belgiumban 1992-óta működő Közép-európai Emberi Jogi Bizottság főtitkára.

A felvidéki magyar politikai osztály és annak értelmiségi holdudvara az elmúlt két évtizedben fokozatosan feladta a kisebbségi érdekvédelem programját és ezzel megnyitották az utat más, esetenként szélsőséges csoportok előtt...

A konferencián bemutatott könyv szabadon letölthető az internetről a videó ismertetőjében megadott címekről.
{youtube}olrTmfYHmx8{/youtube}
{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}

Steven Eugene Kuhn az Amerikai Egyesült Államok hadseregében a  bronzcsillaggal kitüntetett 8. Lovasezred őrmestere volt, ma háborús veterán. Valaha Mick Jagger és Pamela Anderson testőre volt. A riporter mindig igyekszik, hogy olvasóinak a legjobb és legérdekesebb embereket mutassa be. Remélem ezt most maradéktalanul sikerül teljesítenem...

- Steven,  elmesélné hogyan lett a 8. Lovasezred őrmestere és mit keresett egy lovasezred a Sivatagi V ihar hadműveletben?
Az amerikai hadseregbe 1986-ban jelentkeztem, rögtön a középiskola elvégzése után. Azt gondoltam ez az egyetlen módja annak, hogy valami fontosat csináljak az életben, és késöbb megengedhessem magamnak a főiskolát. Lakókocsiban felnőve, hónapról hónapra élve, tudtam, hogy egy nagy lehetőségre van szükségem.
Hazafiként és egy olyan emberként, aki hisz a hazájában, mindig is katona akartam lenni; a katonák azok az emberek, akik készek a legnagyobb áldozatra hazájukért. Én is az akartam lenni, kipróbálni magam, látni azt, hogy végig tudom-e csinálni, és válhat-e belőlem igazi katona...
A német 4. zászlóalj, 8. lovasezred tagjaként vonultam be 1990 decemberébe Saud-Arábiába.
A mi ezredünk vezette az egész amerikai 7. szárazföldi alakulatot, és 48 órán átt tartott a csata z iraki köztársasági gárdával, aki elveszített eközben  sok emberét és járművet. Mi egy nehéz harckocsi zászlóalj voltunk, M1 Abram tankokkal és Bradley harci járművekkel, amelyek a Sivatagi vihar eszközei voltak.
Addig harcoltunk amíg volt muníciónk és üzemanyagunk, utána váltott egy friss zászlóalj, és tűzszünetet hirdettek. Elfoglaltuk a határ menti területeket, és ellenőrzésünk alá vontuk Basra-t, ahol a köztársasági gárda életben maradt tagjai közben lemészárolták a síitákat, amit mi csak néztünk, mert nem volt engedélyezve a beavatkozás. Ekkor rendült meg alapjában a hitem abban, hogy a helyes dolgot tesszük Irakban, alapjaiban kérdőjeleződött meg...

- Elárulná mikor alakult az ezred és milyen feladatokat látott el az US Army kötelékében?
A 8. Lovasezredet 1866 júlis 28án alapították meg, és mint ezred, 1866 szeptember 21-én szerveződött meg Camp Reynoldsban (Angel Island, Kalifornia).
A besorozottak között sokan voltak az úgynevezett 49-esek közül, olyan férfiak, akik hónapokat és éveket dolgoztak bányákban.
Sokak közülük veszélyes alakok voltak, kalandvágyóak és tipikusan nehézségekkel küzdöttek, hogy betartsák a katonaság által előírt szabályokat. A dezertálók száma egyre növekedett, 1867 végére, 41% volt...
Az ezredhez beosztott tisztek mind a polgárháború veteránjai voltak. Az első ezredes John Irvin Gregg volt. Az első alezredes pedig Thomas Devin. Mindketten tábornokok és a lovas egységek vezetői a polgárháború alatt. A 8. loavasezred a határmenti területeken szolgáltk a 19. század végéig. Később további helyeken vetették be őket, például Koréban, és Vietnámban. Eredetileg lovas ezredként szervezték őket, de a második világháborúban és Koreában már gyalogságként működött, Vietnamban pedig légi-deszant egységgé alakult át.
Gépesített egységgé az 1970-es években alakult. Az 1990-es Kuvaiti-Iraki invázióban a zászlóaljat a Sivatagi vihar hadmüvelet keretében vetették be.
1990. augusztusában a különleges feladattal megbízott harci alakulat vezette az első csapást a Szaud-Arábiai sivatagból az irakiak által megszállt Kuvait felé  1990.09.28-án.
Február 10. és Március 1. között  az első zászlóalj 8. lovasezrede 5 harci bevetésben vett részt.
Helytálásuk elismeréseként megkapták a "Hösi egység" kitüntetés 2. fokozatát

-Minden háborúnak az ártatlan emberek isszák meg a levét mert egy háború elől nem lehet elmenekülni, az adott térségben meg kell tanulni élni vele és túlélni. Ön, mint katona, része volt annak amit úgy szoknak jellemezni: a katona nem gondolkozik hanem parancsot tejesit, vagy ölsz vagy téged ölnek meg...
Egy részről ez igaz. Először azt érzed, hogy vagy ölsz vagy téged ölnek meg, de aztán elgondolkozol. „Valóban meg tudom ezt tenni? Valóban le tudok lőni valakit?” Amikor a csata elkezdődött, semmiféle hezitálás nem volt bennem, mert a félelem legyőzött mindent, és csak az számított hogy „védd a melletted lévő katonát”. Azért lőttünk, hogy megvédjük egymást, nem azért, hogy öljünk, így láttuk, és erre voltunk kiképezve.
A harc után már más az érzés. Az adrenalin szinted már többé nem uralja a tetteid, látod az elesett katonákat, a halált és a pusztítást. Ez nagyon nehéz volt nekem, és még ma is visszaköszön az álmaimban és gondolataimban. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék arra, mi történt az iraki csatatéren.

- A ember életében az a legnehezebb pillanat, amikor a bajtársát veszíti el. Úgy tudom, hogy Young Dillon őrmester a karjai között halt meg és egy repeszdarab ölte meg, amelyik mellesleg amerikai volt...  Ez miért következett be - rossz időben volt rossz helyen ?
Ez volt a legborzasztóbb esemény az egész életemben, a barátom volt, és egy remek ember. Szerető apa és férj, tele humorral, és mindenkihez volt egy kedves szava. Ő felderítő volt, akit a tüzérség alkalmazott, és amikor értesítette a tüzérséget, lőttek, és egy szilánk őt találta el...

-Arról mit tudna mondani, hogy az iraki hadsereg erejét túlbecsülték az amerikaiak és sokkal több halottal számoltak mint amennyi végül is lett?
Halálra voltunk rémülve, azt mondták, hogy ne is várjuk, hogy visszatérünk, mert a támadás frontvonalában voltunk. Megírtuk a végakaratunkat, leveleket írtunk a szeretteinknek, hogy valószínűleg nem térünk vissza. Az Egyesült Államok meg tudta mondani mekkora haderővel rendelkezünk, de egy dolgot nem tudtak számszerűsíteni; a hitet, hogy miért harcolunk, hiszen azok, akik hisznek, mindig győzedelmeskednek. Az Irakiakat kényszerítették, hogy harcoljanak, de nem hittek, és ezért rövid idő alatt összeomlottak.

-A háborúban az ember vagy a bajtársai élettét menti meg vagy a bajtársi mentik meg az ő életét, Ön is volt életveszélyes helyzetben?
Abban a percben megbarátkozunk a gondolattal, ahogy belépünk a seregbe. Arra vagyunk kiképezve a kezdetektől, hogy a legnagyobb áldozat amit hozhatsz a hazádért, hogy a csatamezőn halsz meg, és a fiatal, befolyásolható katonák ezt el is hiszik, és önként vonulnak a háborúba.

- Egy katona hogyan tudja önmagában tudatosítani azt, hogy "ha meg kell halnom hát meghalok, úgysem tehetek ellene semmit..."?
Igen, örök életre sérült a lelkem. Amit tudtunk, segítettünk, de fontos dolgokban nem tudtunk egymásnak segíteni. Ez mély sebeket hagyott bennem, és emiatt a mai napig szégyellem magam.

- Ön ebben a háborúban olyan dolgokat is látott, amilyenekre - gondolom - egyik katona se büszke. Segítségért kiáltó civileket akiknek ez a háború elvette mindenüket és ott álltak tehetetlenül...
Egy dolog a mai napig bennem él. Egy 8 év körüli kislány, tetőtől talpig megégett, segítettünk kezelni a sérüléseit, de utána vissza kellett küldeni a sivatagba, mivel nem volt engedélyünk hogy magukkal vigyük, csak az orvosi segítségnyújtásra. Mielőtt elhagytuk a kislányt, aki mindenét elveszítette, nem volt otthona, és a legrosszabb helyen volt, ahol lehetett, mosolygott amikor megajándékoztam őt egy kis édességgel. Ez mélyen érintett abban a pillanatban. Ehhez semminek tűntek a problémáim, én nem számítottam, a cselekedeteim nem voltak hősiesek, egy borzalmas ember voltam.
Sosem felejtem el, honnan jöttem, és áldok minden napot, hogy élek, és megpróbálok a lehető legtöbbet adni azoknak, akik körülöttem vannak, és rászorulnak.

-Azt mondták, hogy ha USA az első Öbölháborút rendesen befejezte volna, és nem áll meg akkor 2003-ban, nem lett volna szükség a második Öböl háborra. Önnek mi erről a véleménye?
Ugyanúgy folytatódott volna 1991-től, és ugyanúgy lettek volna 13 évvel később is veszteségek. 2003. márciusában Kuvaitban azt jósoltam, hogyha folytassuk a háborút és leigázzuk Saddam-ot, akkor rövidebb lenne a háború mint Vietnam.... -  a szakértők kinevettek. Ugyanezt éreztem Irakban is. Valószínűleg az irakiak nem voltak olyan rendíthetetlen katonák, mint mi voltunk, de ahogy a második világháborúban, az ellenállás okozta a legnagyobb veszteségeket, itt is ugyan ez volt a helyzet. A diktátorok mindig a megszálláskor buknak el.

- Az Ön hazafias helytálását az Amerikai hadseregben bronzcsillaggal tüntették ki...
Igen, de ez nem jutalom volt. Ez egy kiérdemelt privilégium, mely a harcban nyújtott teljesítményem elismerése. Ez egy olyan dolog amire büszke vagyok, de nem kérkedek vele. Sokan nem tudják, hogy voltam háborúban, nem is szükséges, hogy tudják, mert ez megváltoztatná a rólam kialakított képet, és ezt nem akarom.

- Hogyan lett Ön olyan ismert emberek testőre mint Mick Jagger és Pamela Anderson? A személyi védelmükön túl milyen embereknek ismerte meg öket, és találkozott-e más ismert személyiséggel is?
Az életben minden a lehetőségeken múlik. Nyitott, kommunikatív ember vagyok, aki mindenkivel képes kapcsolatot teremteni. Hogy testőr lettem, az is ennek köszönhető. Egyik szerződés követte a másikat. A 2000-es évek közepén, az ikertestvéremmel a filmek világában dolgoztunk, így sok sztárral találkoztunk.
Budapesten és Zürichben, ahol dolgozom,  szintén sok hírességgel találkozom. Egy prémium-klubbot vezetve sokszor találkozom velük, amikor a városban forgatnak. Nem bánok velük másként, mint a többi emberrel. A testőrség is ugyanolyan munka mint bármi más, a feladatunkat látjuk el. Mick Jagger és Ron Wood fantasztikusak voltak. Mick egy csendes ember volt, nem sokat beszélt, de amikor a közönség elé lépett, a jól ismert személlyé vált. De ez nem ugyanaz a Mick volt, akivel a színfalak mögött találkoztam, mert ő egy hétköznapi figura.
Ron nagyon vicces, és barátkozós ember, akinek mindig van egy jó szava a másikhoz.

-Amióta nem a testőrük tartja-e velük a kapcsolatot ?
Nem, de tudom, hogy kihez kell forduljak, ha kapcsolatba akarok velük lépni.

-Meséljen most mégis arról a vállalkozásról amivel jelenleg foglalkozik. Mit kínál a "Holmes Place" és kinek?
Jelenleg a Zürichi, Budapesti, Düsseldorfi klubok menedzsere vagyok. Prémium fitnesz szolgáltatást nyújtunk azoknak a tagoknak, akiknek fontos az egészséges életmód. Személyre szabott edzésterveket, étrend tanácsokat biztosítunk, így garantált a siker. Mi mindent megteszünk azért, hogy elérjék a céljaikat. Mindemellett saját vállalkozásom is van, mint tanácsadó (gazdasági és politikai területen).

-Melyik országokban vannak még a "Holmes Place" cégnek kirendeltségei, és elképzelhető-e hogy a közeljövőbben Szlovákiai piacra is eljönnek?
87 klubunk van a következő országokban: Németország, Ausztria, Svájc, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Spanyolország, Portugália, Görögország és Izrael. Szlovákia sajnos nincs tervben, igaz, én személyesen szeretném, hogy ott is legyen klubunk.

-Miért pont Budapestet választotta új lakhelynek, milyenek ismerte meg a magyarokat?
Eredetileg azért küldtek Budapestre, hogy irányítsam a cégcsoport új klubját, de azért maradtam, mert szerelmes lettem, és nagyon megszerettem a magyar kultúrát, és Budapest kultúráját. Elvettem egy magyar lányt, Katát, és most babát várunk, így Magyarországra állandó otthonomként tekintek, és olyan lehetőségeket keresek, melyek jobb hellyé tehetik.

A beszélgetést készítette: Telek Lajos
Fotók-Steven Eugene Kuhn archiv

Ez a Riport nem jött volna létre támogató nélkül. Egy csésze fekete élvezetért kóstolja meg Ön is a Organó Gold kávét!

{jumi [NZONLINE/addfb.php]}{jcomments on}